Ma Magyarországon ha nem is kifejezetten tabu téma, de nehezen beszélnek az emberek az örökbefogadásról. Az örökbefogadásra várók azt érezhetik, ők sosem lesznek „igazi” szülők, hiszen természetesen úton nem született gyermekük. Ez azonban koránt sincs így, hiszen egy gyermek sokféleképp érkezhet a családba. Hogy hogyan is zajlik az örökbefogadás folyamata ma hazánkban, és milyen tévhitek övezik a témát? Erről beszélgettünk Bogár Zsuzsa pszichológussal, az Ágacska Alapítvány elnökével. Interjúnk.
Miért pont az örökbefogadás lett a szakterülete?
Az egyetemen az utolsó két évben gyerekpszichológia szakirányt hallgattam, és volt egy nagyon érdekes óra, amely a kötődéssel, a kötődési zavarokkal foglalkozott. Nagyon sok olyan kutatást elemeztünk, ahol örökbefogadott vagy épp nevelőszülőknél élő gyermekek kötődését vizsgáltuk. Megtetszett ez a téma. Tágabb családomban volt örökbefogadás, amit én kamasz fejjel néztem végig, és már akkor is rengeteg kérdés merült fel bennem. A szakdolgozatomhoz szükséges kutatás során is sok családdal megismerkedtem, megismertem az akkori egyetlen civilszervezetet, a Mózeskosár Szervezetet, akik szülőklubot tartottak, erre is rendszeresen eljártam. Az egyetem után a gyermekvédelemben kezdtem dolgozni, és örökbefogadással foglalkoztam.
Honnan jött az Ágacska Alapítvány ötlete?
A Mózeskosár Szervezeten keresztül ismerkedtem meg Mészáros Krisztina kolléganőmmel, aki maga is örökbefogadó szülő volt. Elvégeztem egy nevelőszülői tréner képzést, és fakultatívan felkészítő tréninget tartottam örökbefogadó szülőknek. Erre meghívtam Krisztát is, és
egyszer csak kipattant a fejünkből, hogy csináljunk egy alapítványt,
mert alig van bázis vagy civilszervezet, ahova a szülők jelentkezhetnek. 2003-ban alapítottuk meg az Ágacskát, később pedig mi lettünk az első akkreditált intézmény, ahol örökbefogadó szülőknek tanfolyamot tarthattunk. Még abban az évben be is vezették, hogy kötelező a tanfolyam az örökbefogadó szülőknek. Rengeteg tanfolyamunk lett, de emellett kötetlen szülőklubot is tartottunk. A tanfolyamok végén mindig kértünk visszajelzést, hogy mire lenne szükségük a szülőknek, s ezek alapján alakítottuk a tevékenységeinket. Így elég komplex és keresett lett az Ágacska országos szinten is.
Mivel foglalkoznak pontosan az Ágacskánál?
Munkánk fő gerincét a felkészítő tanfolyamok adják, ami ugye már kötelező. Emellett vannak kötetlenebb programjaink is, ilyen a szülőklub, illetve a családtalálkozóink. Vannak komolyabb szakmai programjaink is, mint például a gyerekpszichodráma csoport, amelyet hat éve a MOL Új Európa Alapítvány támogat, így ingyenes a gyerekek számára. Emellett van kutyás terápia, család- és párterápia, „gyermekre várva” csoport. Szerencsére el vagyunk látva szakemberekkel.
Lehet ön számára ez nagyon egyértelmű, de az olvasók számára nem feltétlenül: ki fogadhat örökbe?
A jogszabály szerint örökbefogadó az a huszonötödik életévét betöltött, cselekvőképes személy lehet, aki a gyermeknél legalább tizenhat évvel, legfeljebb negyvenöt évvel idősebb, és személyisége, körülményei alapján alkalmas a gyermek örökbefogadására. Az alkalmasságot minden esetben a gyámhatóság állapítja meg. Részt kell venni egy pszichológiai beszélgetésen, kimennek a családhoz környezettanulmányra, hogy tudják, hova is fog érkezni a gyermek. Emellett ugye el kell végezniük a felkészítő tanfolyamot. Ha mindez megvan a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (TEGYESZ) állítanak össze egy anyagot, amit elküldenek a gyámhivatalba és ott döntik el: valaki alkalmas-e, hogy örökbefogadó szülő legyen vagy sem.
Mi lehet az, ami pszichés szempontból kizáró ok?
Súlyos pszichiátriai betegségek. Ami nagyon fontos és sokan nem is gondolnának rá, az a gyász. Ha egy pár elveszíti magzatát vagy a már megszületett gyermekét, közvetlenül a veszteség után nem alkalmasak arra, hogy örökbefogadó legyen. A párnak ki kell várnia az egy gyászévet, fel kell dolgoznia a veszteséget, utána kezdheti el a folyamatot.
Mit mutatnak a tapasztalatai, inkább újszülötteket vagy nagyobbacska gyerekeket szeretnének örökbefogadni a szülők?
Inkább újszülötteket. A legtöbb pár mögött, akik örökbe szeretne fogadni, sok év próbálkozás áll. Ők is szeretnék megtapasztalni, milyen egy kisbabával. Fontos lenne azonban felhívni arra a figyelmet, hogy rengetegen várnak gyermekre ilyen formában, és
nagyon sok örökbefogadható gyermek van a rendszerben, csak nem találkoznak az igények.
Ebből adódóan a párok akár 4-5 évet is várnak.
Biztosan ennek is hosszú a folyamata, de mitől, mikor válik egy gyermek örökbefogadhatóvá?
Valóban hosszú folyamat. Van az az eset, amikor egy újszülött például úgy válik örökbefogadhatóvá, hogy az anyukája a várandósság alatt úgy dönt, nem fogja tudni felnevelni a kisbabát, ezért szeretné örökbeadni. Vannak olyan civilszervezetek, mint például a Gólyahír Egyesület vagy a Bölcső Alapítvány, ahova bekopoghat egy krízisterhes kismama, és ők összehozzák egy örökbefogadó párral. Terhesség alatt nem lehet lemondani a gyerekről, de már ekkor összeismertetik őket, és a kórházból már az örökbefogadó szülők vihetik haza a gyermeket. Van azonban az a verzió, amikor a vér szerinti anya nem ennyire tudatos, és a kórházban hagyja a gyermekét. Ilyenkor eljárást kell indítani, ami akár hosszú hónapokig, évekig is eltarthat. Ilyenkor a rendszerben ragad a gyermek. Van még egy harmadik verzió is, amikor kiemelik a családból a gyermeket. Ilyenkor először nevelőszülőkhöz kerül, de ha a szülő nem tartja vele a kapcsolatot, elkezdődhet az örökbe adhatóvá nyilvánítás folyamata.
Kicsit talán furcsán hangzik a kérdés, de az örökbefogadás valóban örökre szól?
Az örökbefogadott gyerek a vér szerinti gyerek státuszába kerül jogi szempontból, így
igen, örökre szól.
Lehet kérvényezni az örökbefogadás felbontását, de ez kemény bírósági procedúra és nagyon indokoltnak kell lennie.
Találkozott már olyan esettel, ahol felmerült az örökbefogadás felbontása?
Előfordulnak ilyen esetek. Vagy nagyon az elején, vagy a kamaszkor beköszöntével lehetnek a szülőkben megingások. Az ilyen esetekben szerencsére család- és párterápiával vagy gyerekpszichodrámával lehetett segíteni, és nem került sor végül az örökbefogadás felbontására.
Miben különbözik a nevelőszülő és az örökbefogadó szülő?
A nevelőszülő olyan gyerekeket nevel, akiknek a vér szerinti szüleinek megvannak a szülői jogaik, csak éppen nem tudnak valami miatt gondoskodni gyermekükről. Így tulajdonképpen a gyermek nem gyermekotthonba kerül, hanem nevelőszülőhöz, aki a TEGYESZ alkalmazásában áll. Ilyenkor biztosítani kell, hogy a gyermek tarthassa a kapcsolatot vér szerinti szülőjével. Az örökbefogadó szülők esetében viszont a vér szerinti szülőnek nincs joga a kapcsolattartásra. Jogi értelemben is az örökbefogadó szülők lesznek a gyermek szülei.
Hogyan kell elmondani a gyereknek, hogy ő örökbefogadott?
Úgy látom, hogy szerencsére már egyre ritkább ez a probléma. Az Ágacska tanfolyamain a kolléganők azt szokták mondani, hogy innen úgy nem megy ki senki, hogy azt gondolja, nem mondja meg a gyerekének, hogy örökbefogadott. Valójában nem is elmondani kell, hanem
akkor jó, ha kezdettől benne van a gyerek fejében.
Erre azt szoktam mondani, hogy arra sem emlékszünk, hogy mikor mondták meg, hogy fiúk vagyunk vagy lányok, hanem így éltünk, ez mindig természetes volt számunkra. Ugyanígy kell kezelni ezt a témát is. Az örökbefogadottság egy olyan tulajdonság, ami nem jó vagy rossz, csak más. Nagyon fontos, hogy legyen benne a családi szóhasználatban, hogy örökbefogadás.
Mennyire gyakori, hogy úgy nő fel a gyerek, hogy erről nem is esik szó?
Volt már olyan eset, hogy úgy jött el hozzánk tanácsadásra a család, hogy nem tudták kimondani AZT. Nem tudott a szülő a gyerekkel erről beszélni. Ahhoz is időnek kellett eltelni, hogy ott a terápián ki tudja mondani a szülő az örökbefogadás szót. Az ilyenek megoldására jók a családtalálkozók, ahol a szülők is meg tudják osztani tapasztalataikat. Amikor már beszél a szülő a gyermekkel az örökbefogadásról, nagyon fontos, hogy pozitív magja legyen a történetnek. Mint például „te ránk vártál és megtaláltuk egymást”. Vannak mesekönyvek, amik segítik ebben a szülőket, de ezek közül is azokat kell keresni, ahol pozitív magja van a történetnek. Mindenképp nyitottan kell kezelni az egész témát, még ha nehéz is.
Hogyan lehet megküzdeni egy olyan helyzettel, amikor a gyerek szeretné ismerni valódi gyökereit, vér szerinti szüleit?
Fontos, hogy a szülők kezdettől készüljenek, hogy el fog jönni az a pont, amikor a gyermeküket érdekelni fogják gyökerei. De ez nem arról fog szólni, hogy ők nem jó szülők vagy nem szereti őket a gyermekük, csak szeretne tisztában lenni valódi származásával. Ez ugye a kamaszkorban fokozottan fontos, amikor a gyerekek összerakják felnőtt identitásukat. Bár jogilag lehetséges, de én nem nagyon javasolnám 14 és 18 éves kor között, hogy felvegyék a vér szerinti szüleikkel a gyerekek a kapcsolatot, hiszen ekkor a legsérülékenyebbek. Azt javasolnám a szülőknek, hogy ha gyermekükben meg van ez a gondolat,
kezeljék elfogadóan, beszélgessenek erről.
Ez ilyenkor sokkal többet jelent a gyereknek, minthogy valóban megkeresse vér szerinti szüleit. Amikor pedig már rendelkezik egy kiforrottabb identitással és személyiséggel, valóban megteheti ezt a lépést, és fel is veheti velük a kapcsolatot.
Mi a helyzet az olyan családokban, ahol már van vér szerinti gyermek és egy örökbefogadott érkezik? Hogyan alakulnak a testvér kapcsolatok?
Az ilyen helyzetben a nagyobb testvérnek is úgy kell felvezetni ezt a témát, hogy egy gyerek sokféleképp érkezhet a családba. Egy gyermeknek mindig az a természetes, amit a szülők természetesen mondanak.
Mit javasolna azoknak a pároknak, akik éppen a várakozás szakaszában vannak?
Keressenek olyan helyeket, ahol beszélhetnek erről és információkat szerezhetnek. Készüljenek lélekben életük legcsodálatosabb szerepére.
