Az őszről talán automatikusan a magunkba fordulás, a depressziós hangulat jut eszünkbe, pedig nem is gondolnánk, mennyi varázslatos lehetőséget tartogat az év ezen időszaka számunkra. Az ősz az önismereti munkára talán legalkalmasabb évszak: eltűnt már a tavaszi zsongás, lecsillapodik a nyári forgatag felfokozottsága, és a „kinti” élményekről fokozatosan „bentre” helyeződik a hangsúly. Egyre inkább lelassulunk, elcsendesedünk, bekuckózunk, így jobban felfigyelhetünk saját belső hangunkra.

Az évszak jellegzetességeiből adódóan emlékeztethet minket az élet periódusosságára, végességére, mely értékkel töltheti meg a legapróbb dolgokat is, akárcsak Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című versében:

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket

üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd

szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,

megannyi dús, tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

és elgurul, akár a brilliáns.

A pompa ez, részvéttelen, derült,

magába-forduló tökéletesség.

Jobb volna élni. Ámde túl a fák már

aranykezükkel intenek nekem.

Bár az időjárás egyre borúsabb, mégis számtalan kincset és lehetőséget kínál az ősz arra, hogy megtaláljuk saját, egyedi eszköztárunkat lelki jól-létünk megőrzésére.

Gyermeki szemmel meglátni a csodát

Ha szeretnénk az őszi szépségeket a maguk teljességében megélni, vegyünk példát a kisgyermekek önfeledt beleolvadási képességéről, vagy idézzünk fel egy-egy saját gyermekkori emlékünket. Mi az, ami elbűvölt bennünket ebben az időszakban?

Az ősz csodálatos jelenségvilágot tár elénk, valóságos színterápiában lehet részünk, ha kilátogatunk a természetbe. Ajánlott jó nagy sétákat tenni a mesés alakot öltő erdőkben, nagyszerű lehetőségek kínálkoznak felejthetetlen kirándulásokra. Ezek lassú séták legyenek: adjunk időt magunknak, hogy rácsodálkozhassunk a táj szépségére. A „jelen-lét” természetes, meditatív módszere (gyermekeknél ösztönösen működik) nagyon hatásos a hangulatingadozások megelőzésére: hagyjuk, hogy ámulatba ejtsen bennünket egy falevél, gyűjtsünk gesztenyét, makkot, pihentessük tekintetünket a meleg színárnyalatokon és fényjátékokon. A természetben töltött idő stresszmentesítő erővel bír, az ősz varázslatos színei felerősítik ezt a hatást.

Légy te magad a csodás ősz!

A színek hatással vannak hangulatunkra, így érdemes kihasználnunk ezt a lehetőséget is. Öltözzünk az ősz árnyalataiba, bátran felhasználva annak kontrasztjait, színvilágát. A színében és anyagában is meleg, jóleső ruházat szinte átölel. Egy-egy vicces, kedves kiegészítő, mint egy puha, színes sál, különlegesebb esernyő vagy akár egy színes gumicsizma is hozzájárulhat komfortérzetünkhöz, karaktert ad az évszak pozitív megélésének.

A csendesebb és meghittebb beszélgetések kerülnek előtérbe ebben az időszakban, amelyeket egy kellemes teával szeretteink és barátaink társaságában élvezhetünk.

A bekuckózás és a meghitt beszélgetések időszaka

Ebben periódusban érdemes figyelnünk a jóleső „énidő” és a társas kapcsolataink megfelelő arányára is. A szüreti időszak még a hangos vigadalomról szól, majd fokozatosan áttevődik a hangsúly a csendesebb beszélgetésekre. Egy forró tea mellett kellemes, mély eszmecseréket lehet folytatni, és mindenképp javasolt is rendszeresen sort keríteni erre barátokkal, családtagokkal. Nagyszerű időszak a minőségi együtt töltött idő más formáira is: a társasjátékozásra, közös kreatív tevékenységekre is.  A kreatív tevékenységek szintén kiváló stresszkezelő hatással rendelkeznek.

A pozitív kapcsolatok, barátságok aktív fenntartása, mint társas támogatás, nagyon értékes védelmet nyújt számunkra pszichés szempontból. Ugyanakkor szükséges az egyedül töltött idő is, amikor csak magunkra figyelünk, elmélyedhetünk gondolatainkban, illetve tisztába kerülhetünk saját érzéseinkkel.

Kincseskamránk feltöltése

Az év ezen szakasza a begyűjtés, az összegzés időszaka, így érdemes átgondolnunk az éves terveinket: mi az, ami már megvalósult, mit szeretnénk még elérni, megtenni ebben az esztendőben. Épp időben vagyunk még a tervezéssel, hiszen az év végéig még beleférhet néhány megvalósítandó dolog. A hála érzése igazi védelmező tényező, így tökéletes időszak a hálanapló írására: egy szép füzetbe összegyűjthetjük, mi minden tölt el bennünket hálával, örömmel, ha végignézzük az év eddigi eseményeit. Ez is egyfajta betakarítás, „kamrába” rendezés, és hasonló szívmelengető elégedettséggel tölt el végignéznünk az elkészült gyűjteményen, mint a piros almákon, sárga körtéken, és a kosárnyi dión a kamránkban. Azt súgja: van miből táplálkoznunk, biztonságban vagyunk.

Végül ne ijedjünk meg az esetlegesen előtörő negatívabb érzéseinktől, hiszen az érzelmek természetes változása a hullámzás. Az örömre való képesség a bánatos periódusokkal kiegészülve alkot kerek egészet. A szomorúság megélése és elfogadása pszichés egészségünk egyik alapvető eleme, így ne akarjuk elkerülni, elhessegetni, inkább engedjük bele magunkat az érzésbe, és figyeljük az erre adott reakcióinkat. Engedjük meg magunknak a melankolikusabb időszakokat is, együttérezve önmagunkkal, elfogadva az aktuális állapotot, hiszen ilyenkor sokat megtudhatunk saját igényeinkről, határainkról, és ezáltal mélyebb önismerethez, erősebb megküzdési készségekhez juthatunk.

A szerző Heller Csilla, pszichológus, krízistanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta, család-és párterapeuta-jelölt,