Az udvarlás univerzális jelenség, azaz valamennyi kultúrára jellemző egy olyan kezdeti időszak, amikor a felek megismerkednek egymással, s felmérik egy potenciális kapcsolat esélyeit. Mik ennek a folyamatnak az állomásai? Vajon melyik nem tagjai beszélnek többet az ismerkedési periódusban, illetve a stabil kapcsolat létrejöttét követően? Cikkünkből választ kaphatunk ezekre a kérdésekre.
Az udvarlás kölcsönös önreklámozással veszi kezdetét, mely ebben a szakaszban a megjelenésre és a viselkedésre koncentrálódik. Hagyományosan a férfiak kezdeményezőbbek, viszont a nők azok, akik szabályozzák az ellenkező neműek közeledését. Figyelemreméltó különbség a két nem között, hogy a nők mindvégig tisztában vannak az udvarlási technikák jelentőségével, míg az ellenkező nem tagjai közül azoknál sem tudatos, mi is történik pontosan az udvarlás folyamata alatt, akik sikeresek benne. Az eredményes önreklámot követi a közvetlen kapcsolat felvétele. A megismerkedés kezdetén számottevően többet beszélgetnek a felek, mint az esetleges párkapcsolat későbbi időszakaszában. Ez nem véletlen, hiszen az udvarlás során történik a másik kiértékelése – személyisége, intelligenciája, elköteleződésének mértéke –, melynek legfontosabb eszköze a beszéd. Rendszerint a férfiak a bemutatkozás, meghívás és témaválasztás irányítói, illetve az flörtölés során ők azok, akik többet beszélnek, elsősorban státuszukról, presztízsükről és minden olyan témáról, melyekben előnyös helyzetben tüntethetik fel magukat. A nőkhöz képest ritkábban kommunikálnak személyes kapcsolataikról.
A hölgyek viszont jobb megértési képességgel rendelkeznek.
A hallgatás azonban egyáltalán nem passzivitást jelent, a kísérletek szerint a nők nem verbális jelzésekkel irányítják az urak udvarlását (Grammer, Kruck, Juette & Fink, 2000). Bátorító beleegyezés például a férfi felé fordított tekintet, mely az érdeklődésről árulkodhat, továbbá az őszinte nevetés és mosoly. Ezek észlelését követően a férfiak viszonozzák a nem verbális jelzéseket a partner felé, például többször mutatnak nyitott mozdulatokat, azaz széttárják karjukat, mellyel a kapcsolat folytatására való szándékuk mellett a tekintélyüket is reklámozzák, mindezeket tudattalanul.
„Gyere, igyunk valamit!”
Az ehhez hasonló direkt felszólítás kockázatos a kapcsolatépítést illetőleg, hiszen egy nemleges válasz leredukálja a folytatás lehetőségét. Hirsch és Paul (1996) tanulmányából az derült ki, hogy eltérés van a férfiak kommunikációjában akkor, amikor alkalmi vagy hosszú távú partnert keresnek. Az utóbbi esetében ugyanis őszinte és manipulációmentes beszélgetéseket részesítenek előnyben, hiszen a szexuális kapcsolatot megelőzően barátság kialakítására törekednek. Így direkt felszólítás helyett közvetett stílust, azaz kérést és javaslattételt használnak. A „Gyere, igyunk valamit!” felszólítás közvetett stílusban „Volna kedved valamit meginni?” kérdésként hangzik el, mely csökkenti a visszautasítás rizikófaktorát.
Hiba a rendszerben
A nők kezdeti szűkszavúságának hátterében az áll, hogy igyekeznek minél több, egy esetleges kapcsolat szempontjából releváns információt megtudni a férfiról, elsősorban elköteleződési szándékuk felmérésére helyeznek nagy figyelmet. Az evolúciós pszichológia szerint ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a szexualitás és a szaporodás nagyobb költséggel jár számukra, mint a férfiaknak. A férfiak azonban ezt a megértő hallgatást saját vonzerejüknek tulajdonítják.
A férfiak túlértékelik partnereik feléjük irányuló figyelmét.
Ez a szubjektív részrehajlás viszont előnyös a férfiak számára, mégpedig a rövid távú kapcsolatok tekintetében, hiszen ezek esetében a szexuális lehetőség elmulasztásának kockázata nagyobb kockázat, mint a visszautasításé. Kutatások szerint miután a férfiak elérték hódítási céljukat, jellemzően szűkszavúvá válnak a stabil párkapcsolat mindennapjaiban, a nők viszont átveszik a szószátyár szerepét.
Szinkronicitás a kockázatkerülés érdekében?
Az ismerkedési rituáléban a szinkronicitás az egyik legfontosabb nem verbális szabályozó. A viselkedés összehangolása ugyanis árulkodhat a későbbi kölcsönös megértés valószínűségéről. Grammer és munkatársai (2000) ezen túl azt is felvetették, hogy a szinkronicitás manipulatív célokat is szolgálhat az udvarlás során, ugyanis lehetővé teszi, hogy a felek elrejtsék valódi indítékaikat. Az összehangolt mozgás lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők egy felületes szinten tartsák a kapcsolatukat, melyet az esetleges kockázatok elkerülése motivál. A nők a szexualitással járó rizikótényezők miatt igyekeznek elkerülni azt, hogy a másik fél kihasználja őket, így gyakrabban alkalmaznak szinkronicitást, azaz hangolják össze mozgásukat az ellenkező neműekkel.
A nők a szinkronicitással törekednek kivédeni azt, hogy kihasználják őket.
Nemcsak a nők, a férfiak is igyekeznek elkerülni az udvarlással járó kockázatokat. Az ismerkedési folyamat kezdetén esetükben ez a fizikai megjelenésre irányul. Az önértékelésükre előnyös döntéseket helyezik előtérbe, így hasonló vonzerővel rendelkező párt választanak, mert vélekedéseik szerint a rendkívül vonzó nők iránt több férfival is vetélkedniük kell, mely növeli az esetleges kudarc lehetőségét. Egy visszautasítás esetén pedig kárba vész a hódításba fektetett energia és idő.
Felhasznált szakirodalom: Bereczkei, T (2012). Rejtett indítékok a párkapcsolatban. Kulcslyuk kiadó. Grammer, K., Kruck, K., Juette, A., & Fink, B. (2000). Non-verbal behavior as courtship signals: The role of control and choice in selecting partners. Evolution and Human Behavior, 21(6), 371-390. Hirsch, L. R., & Paul, L. (1996). Human male mating strategies: I. Courtship tactics of the “quality” and “quantity” alternatives. Evolution and Human Behavior, 17(1), 55-70.
