Miért vonzóbb futók körében az ultratávok teljesítése, mint az egyre gyorsabban futott kilométerek? Hol lehet a határ? Mit adhat az egyre több kilométer teljesítése? Nézzük meg, hogyan és miért “születnek” az ultrafutók. Véleménycikk.
„Napi kettős stratégia érvényes a futóra: betegre nevetni és egészségesre futni magát!" – Monspart Sarolta
Hazánkban a futás, mint szabadidős tevékenység egyre népszerűbb. Az egészség megőrzésének igénye, vagy a mozgás utáni vágy megmagyarázhatja e népszerűség egy részét, de nem magyarázza az ultratávok teljesítését. Pici magyarázatként szeretném itt megemlíteni, hogy az ultratávok alatt az atlétika a 6, 12, 24 órás (vagy több ideig tartó) versenyeket, illetve a maratoni táv (42,2 km) fölötti teljesítéseket érti. Mégis mi motiválhat valakit a futásra? A futás motivációi a kanti szépségen és a magasztosságon keresztül érzékeltethetők a legjobban. A szépség külső motiváció révén (pl. testalkat, versenyen elért helyezés) jön létre, és a forma gazdaságához kapcsolódik.
A magasztosság belső motiváció révén (pl. az élet értelmének keresése, gondolati szabadság megélése) alakul ki, és a végtelenség kihívásával, a megugorhatatlan akadállyal való szembenézéshez kapcsolódik. Az ultratávok a fennköltnek felelnek meg.
Talán a két különböző motiváció jól megmutatja, miért nem tudja értelmezni egy belső motivációval rendelkező futó azt a kérdést, egy-egy megmérettetés után: „Hányadik lettél?” Számukra nem a helyezés, hanem a futás élménye a fontos. Természetesen a teljesítmény alapú társadalom nehezen tudja elfogadni ezt a megközelítést, ezért értetlenül áll a futó előtt: „De akkor miért futsz?”
Baumeister véleménye szerint az élet értelmének megtalálása alapvető emberi szükséglet. Az emberek négyféle módon kereshetik ezt. Jamison esszégyűjteményében ultrafutók beszámolóiból szemezgethetünk:
- Cél: mi irányítjuk tetteinket a jövő lehetőségeinek, reményeinek és elvárásainak tükrében.
„És miután 33 órán át fent voltunk, csak annyit szerettünk volna, hogy megérdemelten pihenhessünk, és elkezdtünk álmodni a következő versenyről”
- Hatékonyság: arra törekszünk, hogy képesek legyünk változtatni a világon.
„Ha csak egy tanulság van, amit a 2001-es Hardrock tanított, az az, hogy soha ne add fel. Bármit megtehetek, amit elhatároztam, az utamon és azon kívül is”
- Érték: ez az az alap, amire szükségünk van a jó és a rossz megítéléséhez, majd arra törekszünk, hogy saját cselekedeteinket jónak tekinthessük.
„Sokszor láttam futókat megállni és segíteni más futóknak. Rövidebb távú versenyeken ezt nem sűrűn szokott előfordulni”
- Önértékelés: értékesnek szeretnénk tekinteni cselekedeteinket és ezáltal magunkat is.
„A mérhetetlen magabiztosság és a jobb önértékelés olyan ajándékok, amelyet a sport által kaptam. Minden hosszabb táv, amit lefutottam segített megtudni, ki vagyok igazából, és kivé válhatok”
Heidegger számára az értelmes élet hiteles − ami nem egy társadalmi, szokás alapú “névtelen”, hanem sokkal inkább egyéni megoldásokkal tűzdelt inspiráló élet. Ennek az értelmének megtalálása olyan képesség, amelyet ki lehet művelni, ezáltal az ultrafutókat olyan kognitív tényezők is motiválhatják, mint a készségfejlesztés.
Jones azt fogalmazta meg, hogy "az ultrafutók többsége valójában nem úgy dönt, hogy ultrafutóvá válik ... hanem a futás során szerzett mély tapasztalat eredményeként válik azzá" De mivel a futás egyetemes emberi elfoglaltság, ez gyakorlatilag mindenki számára potenciális lehetőséget jelenthet.
A szép és a fenséges futás
Kant először a szépség és magasztosság témáját a „Megfigyelések a szép és magasztos érzéséről” című művében tárgyalta. Itt Kant mind a szépet, mind a fennköltet élvezetes érzések típusaként írta le, de megkülönböztette őket, mondván, hogy míg
a gyönyörű csupán „elbűvöl”, a fennkölt „megérint”.
A fennköltet további három típusra osztotta: a félelmetesen magasztosra, amely rettegéssel jár; a nemes magasztosra, amely csendes csodálkozást idéz elő; és a csodálatos magasztosra, amely elsöprő szépséget képvisel.
Évtizedekkel később Kant úgy vélekedett, hogy a szépség magában foglalja a tiszta vonzódást, míg a magasztos egyszerre vonz és taszít. Ily módon a gyönyörű pozitív örömet okoz, míg a fennkölt csodálatot és tiszteletet vált ki, és így „negatív örömnek” nevezhető. Kant számára a szépség öröme közvetlenül a szép dolog észleléséből fakad, a fennkölt öröm azonban közvetett módon jelentkezik, csak miután a mentális képességet pillanatnyilag blokkolja valami érthetetlen és hatalmas kihívás − amit megtapasztalva megérezzük a végtelent.
A szépség a tárgyak esztétikájából, a magasztosság viszont az elme alkotásából fakad.
„A természetben lévő gyönyörűséget magunkon kívüli dolog hozta létre, a fennköltért azonban pusztán önmagunkban és a gondolkodásmódunkban kell elmerülnünk, amely saját értelmezésünkbe mutatja be a magasztosságot”.
Futás olyan szép. Futás közben az izmok kecses szimfóniában összehúzódnak és kitágulnak, a testet előre mozdítva. Egyenletes haladás, ritmikus dobogás − mindegyik láb éppen a megfelelő időben ér a földre, a karok ellensúlyként lendülnek. Legjobb esetben a futás öröm. A futó érezheti, hogy teste működik, alakja és mozgása egybehangolt. A futás gyönyörű.
A fentiekben leírtak szerint a futókat az egészség, a fogyás, a verseny vagy a személyes teljesítmény motiválhatja. Futás közben a futó egészségesebbnek, könnyebbnek, gyorsabbnak és eredményesebbnek érezheti magát. A mindennapi életben ezek a célok szerepet játszhatnak a táplálkozásban, az edzések tervezésében, a versenyekre történő nevezésben, felszerelések vásárlásában, a közösségi médiában tett posztokban és más olyan tevékenységekben, amelyek lehetővé teszik a futók számára, hogy válaszoljanak sportáguk gyönyörű aspektusaira. A futás szépsége a fényképeken is megmutatkozik. A futók ezért szeretnek posztolni edzések, versenyek előtt, alatt és után, hogy az általuk megélt szépséget mások számára is megmutathassák.
A futás gyönyörű természete ebben az értelemben nem csak kifelé irányul, de reflektáló képességében mégis korlátozódik a szépség pozitív örömére. Azonban a futás nem mindig pozitívan kellemes. Vagyis a futás gyönyörű, de néha olyan elemeket tartalmaz, amelyeket önmagában a szépség fogalma nem tud megmagyarázni. Fájdalom van. Légszomj van. Unalom van. Minél hosszabb a futás, annál szembetűnőbbek a nem szép dolgok: megfeketedett körmök, hólyagok, izomgörcsök, puffadás, hasmenés, hányás. Ezek a dolgok nem szépek, hanem fennköltek.
A magasztos érzés az ultrafutásban jelenik meg, mert az elme a rengeteg viszonylag lassú kilométereken át gyakorlatilag csak vissza tudja tükrözi önmagát. Órákon, napokon keresztül egy egy ultraversenyen önmagával van a futó. Nincs más körülötte, nincs kivel beszélni, elfogy a téma, a fáradtságtól összegabalyodik a nyelv. Az önismeret ilyen ilyen mélységben elengedhetetlen és megkerülhetetlen. Bizonyára nem minden futó tapasztalja meg a fennköltet. Részben azért, mert annak érzése csak egy lehetőség. Bár az összetevők rendelkezésre állnak, de az embernek meg kell ragadnia őket, hogy megtapasztalja a magasztos érzést. Sőt, a fennkölt futás tapasztalatai igazoltan összefüggenek a futó motivációjával.
Az ultrafutásban, ha egy sportoló számba veszi a megtett, vagy megtenni kívánt távolságot, problémákba ütközhet. Egy kilométer érthető, és tíz is. Tizenöt és húsz is. De amikor egy sportoló megpróbálja felfogni egy teljes ultramaraton távját, eljön az a pont, amikor a becslési képességei egyszerűen kudarcot vallanak. Még egy tapasztalt ultrafutó sem gondolhatja egyszerre végig egy 126 km-es vagy egy 224 kilométeres verseny minden lépését, összes felmerülő problémáját és lehetőségét: Tényleg futhatok ilyen sokat? Valóban teljesíthetem a távot? Ahhoz, hogy szembenézzünk azzal, amit végtelen távolságnak érzékelünk, „a végtelen kitartás misztikájára” van szükségünk. A dinamikus fenséges elárasztja a végtelen hatalom érzését. Az ultrafutás során a dinamikus magasztosság a sportágban rejlő ismeretlenből kerül elő. Egyrészt a sportoló magabiztosságából, a befektetett edzésmunkából, és a mentális felkészültségből táplálkozva.
Mindent megtehet a futó egy ultratáv lefutása előtt (szakaszokban vizualizálja a versenyt, egységes távokra bontja fejben…), de ennek ellenére a futás alatt bármi megtörténhet.
Minden ínhúzódás és izomgörcs, minden rendellenes szívverés és kisebb kellemetlenség a kudarc vagy sérülés lehetséges előhírnöke. A dinamikus fennkölt tiszteletet követel.
Az ultrafutás kultúrájának általános bölcsessége, hogy „tiszteletben kell tartani az előttünk álló távot”.
Úgy tűnik, minden futási élmény magában hordozza a szép és a fenséges bizonyos aspektusait, de összességében úgy tűnik, hogy a rövidebb távú futás jobban korrelál a szépséggel kapcsolatos motivációkra, míg az ultratávú futás a fenségesre.
A hosszútávfutás kulturális jelentősége növekszik. Míg a futás, különösen rövidebb távokon, a szépség iránti vágyra koncentrál, az ultrafutás úgy tűnik, hogy válaszol a mélységes emberi igényre a fenséges iránti vágyra, amely életviteli igényhez kötődik. Az ultrafutás valóban képes megváltoztatni a sportoló életét azáltal, hogy lehetőséget ad arra, hogy értelmet tulajdonítsanak az életnek egy kaotikus világban.
Irodalom:
Tim Gorichanaz (2016). Beautiful and Sublime: The Aesthetics of Running in a Commodified World
Jamison, N. (Ed.). (2003). Running through the wall: Personal encounters with the ultramarathon. Halcottsville, NY: Breakaway Press.
Heidegger, M. (2010). Being and time (trans. J. Stambaugh). Albany, NY: State University of New York Press. (Original work published 1927)
képek: www.pixabay.com
