A koronavírus-járvány és a megfékezése érdekében hozott intézkedések az életünk összes területére kihatnak. Ez alól a húsvét ünnepe sem kivétel. Ami eddig a családi összejövetelek és évtizedes hagyományok újraélésének időszaka volt, most az elszigetelődés és távolságtartás időszakává vált. Habár ez a húsvét nem lesz olyan, mint azt megszoktuk, mi mégis arra szeretnénk buzdítani titeket, hogy a megváltozott körülmények között is éljétek meg ezt az ünnepi időszakot!

A húsvét eredetileg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, melynek során Krisztus halálára és feltámadására emlékezünk. Ez az időszak azonban még akkor is sokat jelenthet számunkra, ha esetleg nem vagyunk vallásosak.

Számos hagyomány és népszokás is tartozik ehhez az ünnephez, melyek különlegessé teszik a húsvéti időszakot.

Ebben a pár napban összegyűlik a család, meglátogatjuk rég nem látott rokonainkat, a konyhában pedig már sorakoznak a finomabbnál finomabb ünnepi ételek. A fiúk locsolóverseket tanulnak – persze mindig akad, aki aznap improvizál pár humoros rímet –, a lányok pedig már kora reggel izgatottan várják első vendégeiket. Eddig legalábbis ezek voltak azok a motívumok, melyek az ünnepet jellemezték. Idén a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet beárnyékolja a húsvét örömét, hiszen továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a személyes találkozások minimalizására – talán jobban, mint eddig bármikor. Az ünnepi időszakban ugyanis valószínűleg saját magunknak is nagyobb igényünk lenne a társaságra, a családtagok meglátogatására, és akár azt is gondolhatnánk, hogy látogatásunkkal őket is segítjük. A jelenleg érvényben lévő korlátozásokat azonban igyekezzünk ebben az időszakban is maradéktalanul betartani, hiszen saját magunk és környezetünk védelme most elsődleges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel együtt a húsvéti ünnep megéléséről is le kellene mondanunk.

Az ünnepi hangulatot így is az otthonunkba varázsolhatjuk,

minden azon múlik, hogy régi szokásainkon változtatva, tudunk-e alkalmazkodni egy teljesen új és váratlan helyzethez. Lássunk néhány ötletet, amelyek segíthetek nekünk abban, hogy a húsvét ugyanolyan békés és szeretetteljes légkörben teljen, ahogyan azt eddig megszokhattuk.

A kézművesség nyugtató ereje

A kreatív tevékenység  több szempontból is jótékony hatással van mentális állapotunkra. Ez az idősebbeknél és a fiatalabbaknál is egyaránt megfigyelhető. Egy a Mayo klinika által végzett 2017-es kutatásban kimutatták, hogy kisebb valószínűséggel alakul ki enyhe kognitív zavar azoknál a 70 év felettieknél, akik valamilyen kreatív tevékenységben vesznek részt. A kézműves tevékenység segít lecsendesíteni gondolatainkat, oldja a stresszt, és ha valóban belemerülünk egy-egy ilyen elfoglaltságba, az eltereli figyelmünket a jelen problémáiról is. Az Észak-Karolinai Egyetem kutatása továbbá azt is alátámasztotta, hogy azok az emberek, akik éppen valamilyen kreatív tevékenységet végeztek a megkérdezésük pillanatában (zenéltek, írtak, rajzoltak), boldogabbnak ítélték magukat, mint azon társaik, akik nem vettek részt kreatív tevékenységekben. Ezeket az elfoglaltságokat természetesen a hétköznapok során is beépíthetjük az életünkbe, a húsvét azonban kifejezetten jó lehetőséget kínál arra, hogy kipróbáljuk magunkat kreatív területeken.

A kézműves tevékenységek mentális egészségünket is javítják.

Húsvét idején remek közös program lehet például a lakás kidekorálása, mely során párunkkal, gyermekeinkkel együtt készíthetjük el a húsvéti díszeket. Számos internetes oldalon találhatunk ötleteket ahhoz, hogyan tudnánk egyszerűen, minimális alapanyagokból összeállítva saját magunk elkészíteni a dekorációs elemeket. Ide tartozhat például a varrás, a kötés vagy a horgolás is, melynek eredményeképp nemcsak látványos díszeket hozhatunk létre, de e tevékenységek közben mentális jóllétükért is aktívan teszünk. Kenning 2015-ös kutatásában olyan felnőtt és idős emberekkel készített interjút, akik valamilyen textil kézműves tevékenységet végeztek. Az interjúk kiértékelése alapján kiderült, hogy ezek az elfoglaltságok relaxációs hatásúak, örömérzetet okoznak, átsegíthetnek bennünket egy nehezebb időszakon, és mivel kihívást is találhatunk bennünk, így mentális aktivitásunkat is szinten tartják. De lássuk, milyen egyéb kreatív tevékenységekbe vethetjük még bele magunkat ebben az időszakban.

Néhány éve újból egyre többen kezdték el felfedezni a színezésben rejlő lehetőségeket – gondoljunk csak a sokféle felnőtt színezőre, melyek a könyvesboltok polcain sorakoznak. A színezők sikerének kulcsa a folyamat stresszoldó és szorongáscsökkentő hatásában keresendő.

Színezés során a fókuszált figyelem hozzásegít minket ahhoz, hogy nyugodtabb állapotba kerüljünk.

Egy egyetemistákkal végzett kutatás kimutatta, hogy szignifikánsan csökken azon hallgatók szorongásszintje, akik valamilyen kézműves tevékenységet (festés, rajzolás, színezés, agyagozás) folytattak. Ha mi is meg szeretnénk bizonyosodni a pozitív hatásokról, szerencsére még saját színezővel sem kell rendelkeznünk, hiszen az internet ebben is a segítségünkre lehet. Rengeteg letölthető anyag közül válogathatunk, ha szeretnénk színes ceruzát ragadni és kipróbálni kézügyességünket. Gyermekeinknek akár húsvéti témájú kifestőket is kereshetünk, így ez az egyébként magányos tevékenységnek tűnő kikapcsolódás is könnyen egy szórakoztató társasági programmá válhat. A színezésről és az ezzel kapcsolatos további kutatásokról bővebben ebben a cikkünkben is olvashattok.

A fenti viszonylag hétköznapinak tűnő ötletek után nézzünk egy olyan kreatív alkotói tevékenységet, amely szinte elmaradhatatlan húsvét idején. Sokan gyermeki örömmel „ragadnak ecsetet” ilyenkor, hogy belevessék magukat a tojásfestés örömeibe.

A tojásfestés élvezetes program lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Felnőttként ugyanúgy élvezhetjük a minták kitalálását és megfestését, hiszen itt a kreativitásnak tényleg semmi sem szab határt. Számos technika és ezer meg egy minta közül válogathatunk, ha tojásfestésre adjuk a fejünket. Talán ez a tevékenység igényli a legtöbb figyelmet, hiszen mindenki tudja – aki már valaha is kipróbálta legalább egyszer – hogy nem is olyan könnyű ez, mint ahogy elsőnek látszik. Ha igazi kihívásra vágynánk, mandalajellegű formákkal is próbálkozhatunk. Curry és Kasser kutatásukban bizonyították, hogy

a komplex geometriai formák színezése eléggé leköti a figyelmünket ahhoz, hogy teljesen elmerüljünk a folyamatban és ezáltal eltávolodjunk negatív gondolatainktól.

Kreatív tevékenységeket végezve tehát nemcsak az időt ütjük el, hanem teljesen kiszakadhatunk a stressz és aggodalom ördögi köréből és mentális állapotunkat is javíthatjuk ezek által.

Egységben az erő

Kicsit most térjünk át arra, hogy milyen lehetőségeink vannak a másokkal való kapcsolódásra ezekben a nehezebb időkben. Habár sokat hallhatunk a digitalizáció negatív hatásairól, most eljött annak az ideje, hogy valóban kihasználjuk a világháló nyújtotta lehetőségeket. Próbáljuk meg átkeretezni a gondolatainkat és ne azt tartsuk szem előtt, melyek azok a dolgok, amiket a jelen helyzetben nem tehetünk meg, hanem próbáljuk meglátni a körülöttünk lévő lehetőségeket – még akkor is, ha ez nem éppen az, amit eddig elképzeltünk.

A családi összejövetelekről sem kell feltétlenül lemondanunk idén.

Számos alkalmazás létezik, amely lehetővé teszi a konferenciabeszélgetéseket, ahol olyan virtuális tereket lehet kialakítani, ahová egész családunk csatlakozni tud. Természetesen ez a fiatalabb generáció számára teljesen természetes, az idősebbek azonban fenntartásokkal kezelhetik ezeket a „modern vívmányokat”. Ha szüleink, nagyszüleink, idősebb rokonaink vonakodva gondolnak erre a lehetőségre, próbáljuk elmagyarázni nekik az ebben rejlő pozitívumokat, és természetesen nyújtsunk nekik technikai segítséget a különféle applikációk, webkamerák kezelésében.

Kutatások is bizonyították, hogy az internet kommunikációs célra való használata csökkenti az idősebbek szociális elszigeteltségét.

Egy 222 főt megkérdező ausztrál felmérésben kimutatták, hogy az idősek az egyedüllét sokkal kisebb mértékéről számoltak be, ha heti szinten használták az internetet a családjukkal, rokonaikkal való kapcsolattartásra. A digitális eszközök használata azonban kíván némi hozzáértést, így legyünk türelmesek az idősebbekkel, akik számára az internethasználat nehézségeket okozhat – amint sikerrel áthidaltuk a kezdeti nehézségeket, a nagyszülők is örömmel veszik majd, hogy (habár csak a képernyőn keresztül) láthatják gyermekeiket, unokáikat és idén is hallhatják a kisebbek által megtanult, frappánsabbnál frappánsabb locsolóverseket. Barátainkkal is szervezhetünk online találkozókat, ahol virtuálisan koccinthatunk egyet egymás egészségére, és átbeszélhetjük, ki hogyan érzi magát, mivel tölti a mindennapjait. Az online térben közös játékra is számos lehetőség van, ami segíti a kikapcsolódást és a másokkal való közös időtöltést – még ha személyesen most erre nincs is lehetőség.

A gyermekek számára további izgalmas és szórakoztató program lehet a húsvéti tojáskeresés. Habár ezt most csak szűk családi körben lehetséges, erre is ki lehet találni különféle alternatívákat. A kerttel rendelkezők ebben a programban előnyt élveznek, de azoknak sem kell csüggedniük, akiknél ez a szabadtéri lehetőség nem adott. A lakáson belül is elrejthetünk pár csokitojást, melyeknek felkutatása biztosan mosolyt csal a gyermekek arcára, de ha nem vagyunk hívei az édességeknek, ezt akár kincskereső játékokkal is helyettesíthetjük, ahol néhány fejtörő feladvány megoldásán keresztül juthatnak célba csemetéink.

Amiért hálásak lehetünk

Az ünnepek mindig remek lehetőséget kínálnak arra, hogy egy kicsit visszavonuljunk belső világunkba, és számot vessünk saját magunkkal és jelenlegi élethelyzeteinkkel. A mostani időszakban különösen fontos lehet, ha a negatív gondolatok örvénye helyett, próbáljuk meglátni az életünkben jelenlévő pozitív dolgokat is. Gondoljuk át, kik azok a személyek és melyek azok a dolgok, amikért igazán hálásak lehetünk! Vegyük számba, mik okoznak nekünk örömet, és értékeljük azokat a dolgokat, személyeket, akik körülvesznek minket!

Habár nehéz hetek állnak mögöttünk, és a járvánnyal való küzdelemnek még nincsen vége, mégis mindannyian aktívan tehetünk azért, hogy a vidám ünnepi hangulatot még ilyen körülmények között is becsempésszük az otthonunk falai közé. A fenti példákból is látszik, hogy ha felmérjük a lehetőségeinket és használjuk a kreativitásunkat, akkor olyan ötletekre bukkanhatunk, melyek eddig talán eszünkbe sem jutottak volna. A húsvét alkalmat adhat arra, hogy az elmúlt hetek történéseiből kissé kiszakadjunk, hálát adjunk azért, amint van, és minőségi időt együtt töltve a családunk körében (akár virtuálisan is) ünnepeljünk.

Minden kedves olvasónknak kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Mindset Pszichológia csapata!

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.

 

Felhasznált szakirodalom: Curry, N. A., Kasser, T. (2005). Can coloring mandalas reduce anxiety? Art Therapy: Journal of the American Art Therapy Association. 22. (2) 81-85. Hőbör L., Magyar M. (2019). A kézműves rekreáció jelentőségéről = About Handcraft Recreation. Recreation, 9 (2) 32-34. Kenning, G. (2015). ‘Fiddling with threads’: Craft­‐based textile activities and positive well-­being. In: Textile The Journal of Cloth and Culture  13 (1) 50-65 Sandmire, D. A., Gorham, S. R., Rankin, N. E., Grimm, D. R. (2012). The Influence of Art Making on Anxiety: A Pilot Study. Art Therapy 29 (2) Sum, S., Mathews, R. M., Hughes, I., Campbell A. J. (2008). Internet Use and Loneliness in Older Adults. CyberPsychology & Behavior  11 (2) 208-11 További források itt, itt és itt.