Bajban a serdülő? – A tinédzserkori elakadás kilenc jele

Soha nem jár el a társaival bulizni, vagy épp alig van otthon. Nem oszt meg a szüleivel semmit, vagy legjobb barátjának tekinti édesanyját. Egyáltalán nem érdekli, milyen jegyet hoz haza az iskolából, vagy folyamatosan csak tanul. Nehéz megállapítani, milyen a normális kamasz, ebben a változó életkorban mi tudható be helyénvalónak, és mikor jogos a szülő aggodalma. Cikkünkben ehhez nyújtunk támpontot.

Serdülőkorban a fiatalok kognitív, érzelmi és viselkedéses szinten is változáson mennek keresztül. A serdülőkor fő feladata a saját identitás kimunkálása, a szülőktől való függetlenedés. Ez leginkább úgy kivitelezhető, ha az érzelmi leválás megtörténik: a szülőkhöz kötődő normarendszer megváltozik ahhoz, hogy a serdülő ki tudjon lépni a családból. A tinédzser énképének alakulásában így egyre nagyobb jelentőséget kap a kortársakhoz való alkalmazkodás. Ez sok esetben azt jelenti, hogy a korábbi, családban kialakult értékek elveszítik pozitív vagy negatív előjelüket, rengeteg konfliktust okozva ezzel az eredetcsaládnak. A korábban szorgalmas diák sokkal több időt fordít megjelenésére, mint a tanulásra, az otthon tévét sem néző fiatal trágár szavakat épít mindennapi szókincsébe... Ugyanakkor a kamasz csak ezen eltávolodás után tud a fiatal felnőttkorban visszatérni a családhoz. Szüleinek belső reprezentációja reálisabbá válik: mindent tudó, mindenre képes személyekből valódi emberekké válnak, hibáikkal, botlásaikkal együtt.

Fontos a családi berendezkedés, a biztonságot a keretek, a családi rituálék adják.

A szükségszerűen felbukkanó érdekellentétek rugalmas kezelése ugyanakkor elengedhetetlen. A bizalom, a kompromisszumra törekvés mindig jó út, mivel a túl merev szabályok vagy a szülők minősítése elakadáshoz vezethet.

A családról való leválás és a szociális háló segítségével kiépülő felnőtt identitás megtalálása mellett intrapszichés konfliktusok is nehezítik a fiatal helyzetét. Nemi identitása is ebben az időszakban alakul ki, a legtöbb serdülő viszonya saját változó testéhez sok ideig problémás. Pszichoanalitikus szempontból a serdülőkor a korábban megélt traumák átdolgozásának ideje. A személyiség újrarendeződik. Az ebből keletkező distressz és agresszió a változás és leválás mozgatóereje, mely ha nem talál magának utat, a serdülő sok esetben önmaga ellen fordítja szerhasználat, alkohol vagy önsértő tevékenység formájában.

Láthatjuk, hogy a serdülőkor feszültségekkel igencsak terhelt időszak, nem könnyű megállapítani, hol húzódik a normatív viselkedés határa. Laufer több jelet határozott meg, melyek a serdülőkorban megjelenő elakadást mutathatják. Ezek a vészjelek csoportosíthatóak: jelentkezhet az elakadás a kapcsolódásokban, ahol azt látjuk, hogy nincs átrendeződés; lehet elakadás a viselkedésben, amely a túl gyerekes és a túl felnőttes szélsőségeiben mozog; illetve érintheti az emocionális életet, ahol az érzelmek szorongató volta a legszembetűnőbb. A vészjelek a következők:

• Gyermekkori magatartásmódokhoz való ragaszkodás. A dédelgetés, teljes kiszolgálás igényével lép fel a serdülő.
• Túlságosan merev viselkedés, állandó önkontrollra való törekvés. A spontaneitás kizárása, az ellazulástól való félelem.
• Szociális kapcsolatai a gyermekkor viszonyait rögzítik: kisebb gyermekek társaságától a csodálatot, míg idősebbek társaságától a védelmet, gyámolítást várja a kamasz, kortársaival kevésbé barátkozik.
• Véleményalkotásában és viselkedésében még mindig szülei játsszák a meghatározó szerepet, tőlük döntéseiben fokozottan függ.
• Nem képes az érzelmek megfelelő átélésére vagy kifejezésére. Nem mutat sem pozitív, sem negatív érzelmet, mikor oka lenne rá.
• Mások és a helyzet megítélésében nem képes saját érzéseit, képzeleteit és a valóságot különválasztani. Gyanakvó, az a megélése például, hogy mindenki őt bámulja, rajta gúnyolódik.
• A jövőre irányuló beállítódásában csak az ábrándozásig jut el. A realitást nélkülözi képességeinek megítélésében, vagy nem is hajlandó a jövővel foglalkozni.
• A tervezést gátló bénító szorongás, félelem gyötri.
• Cselekedeteit akaratától függetlenek éli meg, úgy érzi, viselkedése nem tőle függ.

Ezeknek a jeleknek a felismerése segíthet bennünket szülőként vagy szakemberként, hogy mikor lehet indokolt aggódni. Ugyanakkor a legfontosabb ebben az időszakban, hogy legyen bármilyen furcsa a serdülő viselkedése, addig nincs ok aggodalomra, amíg az változik. Ahogyan Anna Freud fogalmaz:

„amíg a serdülő – bármilyen nagy szélsőségek között is – változik, addig korának megfelelően viselkedik. Komoly aggodalomra akkor ad okot, ha egy szélsőséges magatartásban hosszú időre megmerevedik”.

Ha tehát hosszú időn keresztül fennmarad a szokatlan, kortársaktól merőben eltérő viselkedés, érdemes segítséget kérni, így a család megtanulhatja a konfliktusok kezelésének új módjait, egy új egyensúly beállítását a családi életben, a fiatal pedig megküzdhet azokkal az érzésekkel és gondolatokkal, melyek gátolják őt a további fejlődésben és harmonikus felnőtt életének kialakításában.