Mérkőzések, megmérettetések előtt rengeteg gondolat fut át sportolók fejében: „Képes vagyok a legjobbamat nyújtani?” „Remélem, nem remeg meg a lábam a tizenegyesnél.” „Ha ezt elhibázom, akkor minden esélyem elszáll a bajnoki cím megszerzésétől.” A felsorolt példamondatokból kivehetőek a szorongás jelei, ami a sportolóknál nem ritka, hiszen egy több hónapos kemény felkészülést követően olykor valóban csupán elenyésző lehetőségük van a hőn áhított trófeát a magasba emelni. A szorongás azonban nem minden esetben hátráltatja őket céljuk elérésében, sőt mi több, ha képesek azt irányítani, akár a sikeres teljesítményhez is hozzájárulhat.
Szorongás, félelem és izgalom
A felsorolt három fogalmat gyakran össze szokták keverni, éppen emiatt szükséges a pontosításuk. Míg a félelem valamilyen konkrét tárgyhoz vagy eseményhez kapcsolódik – a sportoló például félhet az ellenfelétől -, a szorongást úgy is lehetne jellemezni, mint egyfajta tárgy nélküli félelemet. Sokkal bizonytalanabb, mivel ebben az esetben a sportoló szoronghat magától a verseny tényétől is. Az izgalom nagyon hasonlít a szorongáshoz, de ez előbbit elsősorban fiziológiai jelenségnek tekintjük, ami lehet kellemes is. A szorongás azonban érzelmi jelenség és mindig valamilyen negatív élménnyel párosul. A versenyzőnek szükséges egy bizonyos fokú izgalmi állapotot elérnie, hogy teljesíteni tudja az előtte álló megmérettetést – legyen az akár az utolsó menet vagy az utolsó kilométer. A cél tehát nem az, hogy egy nyugalmi állapotot teremtsünk a versenyeknél, hanem hogy
a meglévő izgalmi állapotot kordában tudjuk tartani.
A versenyzés alapfeltétele: magas arousal-szint
Az arousal az idegi-hormonális rendszer izgalmi szintje, a szervezet általános izgalmi és éberségi állapota. Ez az idegrendszeri aktiváció fiziológiai folyamatokon keresztül jön létre, és inkább a viselkedés intenzitására (a nyugodtságtól az extrém izgatottságig) utal, mint a viselkedés irányára (pozitív vagy negatív reakciók).
A megfelelően magas arousal-szint az egyik feltétele a versenyzésnek. Ennek egyik előnye, hogy a figyelem beszűkül, a sportoló kizár minden zavaró ingert, amely hátráltatja a teljesítményét. Azonban a túlzottan magas arousal-szint akár a visszájára is fordulhat, hiszen a versenyzéshez elengedhetetlen ingereket is figyelmen kívül hagyhatja, mint például a csapattársakat, környezeti tényezőket. A Yerkes-Dodson törvény szerint az izgalmi szint és a teljesítmény hatékonysága közötti összefüggést ábrázoló görbe fordított U alakú. Eszerint a túlzottan alacsony illetve a túlságosan magas izgalmi állapot egyaránt kedvezőtlenül hat a feladat sikeres elvégzésére. A sportteljesítmény szempontjából közepes arousal szint elérése a legoptimálisabb, ami azonban sportáganként más és más lehet.
Ezt az optimális zónát több szempontból is megvizsgálták az évek során, nézzük meg sorban őket:
- Selye János, az osztrák-magyar származású kanadai orvos-kutató ezt az optimális állapotot eustressznek, tehát pozitív stressznek nevezte el. Ebben az esetben a feladat nehézségének a szintje nem haladja meg a sportoló lehetősségeit, képességeit, aki így a szükséges mértékben marad aktív és energikus.
- Yuri Hanin orosz pszichológus szerint minden sportoló rendelkezik egy olyan optimális szorongási zónával, amelyben a legjobb teljesítményt tudja elérni. Ez az optimális szint azonban nem esik pontosan a középpontba, hanem egyénenként változó.
- Az egyén értelmezésétől is függ az izgalmi szint teljesítményre kifejtett hatása. Míg az alacsony szintű szorongást az egyik versenyző relaxált állapotként éli meg, addig a másik unalomként.
- A szélsőséges szorongás a koncentrációban zavarja meg a sportolót a leginkább. Éppen emiatt, hogy a sportolónak a megfelelő koncentráció érdekében a külső és belső zavaró ingereket is ki kell zárnia. A tökéletes összpontosítás a figyelem szükséges beszűkülésével az optimális izgalmi szint állapotában jelenik meg.
Akár a szorongás, akár a distressz magas arousal szinttel járhat együtt, azonban a magas arousal nem feltétlenül vonja maga után a szorongást és a distresszt. A csúcsteljesítmények és az eustressz szintén magas arousal szinttel járhatnak együtt, ugyanakkor nem párosul hozzájuk kellemetlen élmény vagy feszültség. A kutatások szerint a szorongás és a distressz általában a teljesítmény romlásával jár együtt, míg az eustressz vagy a magas arousal-szint a helyzet kontrollálásának érzetével társulva elősegíti a sportbeli sikereket.
