Barátság Pad – nagymamákkal a depresszió ellen!

2006-ban indult el az a kezdeményezés, aminek keretében Zimbabwében ingyenes terápiás beszélgetést nyújtanak a rászorulóknak önkéntesek. Egészen pontosan nagymamák, akik egy célirányos képzés során elsajátítják az úgynevezett alacsony intenzitású intervenciók eszköztárát. Jelenleg már több mint négyszáz nagymama vesz részt a projektben, és a módszer Malawitól New Yorkig világszerte terjed!

„Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messze akarsz jutni, menj másokkal együtt!”

A fenti, afrikai közmondás pontosan világít rá, hogy mi tette a zimbabwei közösségi terápiás projektet szerte a világon követendő példává. Az alacsony intenzitású intervenció egy olyan problémaközpontú terápiás módszer, amit nem kizárólag pszichológusok és pszichiáterek alkalmazhatnak, és a képzést követően gyors, gyakorlati megoldást igyekszik nyújtani a hétköznapokban jelentkező pszichés gondokra. Hatását tekintve pozitívabb attitűdöt eredményez a nehézségekkel szemben és szélesíti a coping stratégiáinkat, ezáltal nagyobb kontrollérzetet biztosít az életünk felett. A Barátság Pad ötlete Dixon Chibanda pszichiátertől származik, aki nemrég TED-előadást is tartott a tapasztalatairól és tanulságokról. Hogy miért volt erre szükség? Chibanda egyike az országban praktizáló tizenegy(!) pszichiáternek, így a munkája során szembesült azzal, hogy mekkora hiányok vannak a tizenhárommilliós ország mentális problémákra szakosodott ellátórendszerében. Az aránytalan helyzet sajnos nem abból fakad, hogy ne lenne szükség lelki segítségre.

A depresszió ma az egyik vezető egészségügyi probléma, világszerte több mint háromszázmillió ember szenved tőle

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Évente megközelítőleg nyolcszázezer öngyilkossághoz járulhat hozzá, amelyek többsége a fejlődő országokban fordul elő.

Zimbabwében nincsenek pontos felmérések, hogy hányan szenvedhetnek a helyiek által kufungsisisának (túl sok gondolkodásnak) nevezett depresszióban. Chibandna azonban biztos benne, hogy a kutatások magas számokat hoznának, mivel olyan generációs traumákban osztozik a társadalom, mint a rodéziai bozótháború, a Gukurahundi mészárlás és hasonló atrocitások. Az egészségügyi rendszer azonban részben a lakosság tizenhárom százalékát érintő HIV és egyéb járványok kezelése miatt leterhelt. Emiatt hiába észlelte a problémát Chibandna, nem tudtak számára erőforrásokat megmozgatni. Nagyrészt

ennek a kényszerhelyzetnek a hatására született a koncepció, ami azóta nemvárt sikereket hozott.

A szakember tizennégy idős nővel kezdett dolgozni, akik ugyan a helyi közösségen belül önkénteskedtek, de alig rendelkeztek iskolai végzettséggel, és nem voltak járatosak a mentális terápiák terén sem. Ennek ellenére a program látványos eredményeket hozott: azokban a közösségekben, ahova kikerültek a padok, visszaesett az öngyilkosságok száma és a helyiek jobb életminőségről számoltak be!

Modern terápia és népi bölcsesség

A projekt tulajdonképpen pofonegyszerű. A képzést elvégző nénik az előre kihelyezett padokon várják a „klienseket”. Chibanda kezdetben maga is szkeptikus volt, mennyire lesznek hatékonyak a nagymamák, ám az évek távlatából ma már úgy gondolja, éppen ők lehetnek a kezdeményezés sikerének kulcsai. A Barátság Pad koncepciójának ereje ugyanis szerinte az, hogy

egyszerre épít a terápiás eszköztárra és a helyi közösségek által felhalmozott tudásra és hiedelmekre.

A nagymamák saját maguk is az adott közösség részei, a hozzájuk fordulók problémáinak nagy részét ők is megtapasztalták akár saját maguk, akár közvetett módon. Mi motiválja ezeket az idős nőket? A hetvenkét éves Chinhoyi már több mint tíz éve vesz részt a programban. Elmondása szerint azt látta környezetén, hogy túl sokan vannak, akik rosszul érzik magukat, segíteni akart.

A programban eltöltött évtized alatt nagyon sokféle problémával megfordultak már nála: HIV-fertőzöttek, kábítószerfüggők, boldogtalan párkapcsolatban élők vagy éppen szegénységgel, magánnyal küzdő emberek. Minden esetben megkéri a mellette ülő idegent, hogy mesélje el, mi a gondja, majd

a beszélgetés során igyekszik úgy alakítani a társalgást, hogy a partnere maga jöjjön rá azokra a lépésekre, amik kiutat mutathatnak.

A zimbabwei pszichiáter számára fontos tanulság volt, hogy előzetes félelmei ellenére a programban résztvevő idős nők nem égtek ki az önkéntes munkavégzésben, hiába hallgatták nap mint nap mások panaszait. Chibanda ennek magyarázatát főleg abban látja, hogy a kezdeményezésen keresztül

a nagymamák megélhetik, hogy hasznos tagjai a közösségnek, tudnak segíteni a körülöttük élőknek.

A projekt hatékonyságát kutatásokban is megvizsgálták, ami alátámasztotta a „beszélgetős módszer” terápiás erejét. A 2016-ban New Yorkban kihelyezett padoknál az első évben harmincezer ember fordult meg. Chibanda szerint az ottani lakosok – a nagyon eltérő gazdasági, földrajzi helyzet ellenére – alapvetően hasonló problémákkal küzdenek, mint a zimbabweiek. A magány visszatérő motívum, sokan látogatják meg a padokat, hogy valaki elmondja nekik, hogy a probléma, amivel küzdenek, kezelhető és megoldható. A kezdeményezés nemcsak a fejlődő országokban működhet, hanem a világ bármely országában szolgálhat az egészségügyi ellátás hiányosságait közösségi szinten megtámogató segítségként.

A projekt hivatalos honlapja és a képek forrása itt érhető el.