Kindli Erna a piaci szférában szerzett tudással és tapasztalatokkal felvértezve döntött úgy, hogy a civil szektorban is kipróbálja magát. Gyerekkorától kezdve foglalkoztatta a gondolat, hogy valami olyat alkosson, amivel másokat segít, és ezáltal jobb hellyé teheti a világot. Interjúnkban karrierváltásról, jótékonykodásról és arról is beszélgettünk, hogy melyek azok az értékek és élmények, amelyeknek hála a nonprofit területen, a Bátor Tábor vezetőjeként is ki tudott teljesedni.
Kindli Erna neves szoftvercégeknél töltött be felelősségteljes beosztásokat, mielőtt – gyerekkori álmát követve – úgy döntött, hogy egy olyan területen kamatoztatja az addig szerzett tapasztalatait, ahol a másokkal való törődés és az empátia a legfontosabb érték. Így került a Bátor Tábor élére, ami meghatározó élménnyé vált az életében.
A multik világát magad mögött hagyva egy pár éve átléptél a civil szférába. Mi motiválta a döntésedet?
A nagyobb társadalmi hasznosságra törekvés motiválta minden munkahely- vagy pozícióváltásomat. Ez volt az „iránytűm”. Gyerekkoromban kezdődött, amikor a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre azt válaszoltam: „Afrikai éhező gyerekeket szeretnék megmenteni”. Szerény anyagi körülmények között nőttem fel, mégis – illetve épp ezért – számomra mindig fontos volt, hogy visszaadjak abból a sok jóból, amit az élettől kaptam.
Klasszikus multinál sosem dolgoztam. A Google-nél volt szerencsém nagyon fiatalon globális stratégiai kérdésekkel foglalkozni. Itt sokáig megtaláltam, amit kerestem: több olyan projekten dolgoztam, melyeknek mérhető gazdaságserkentő hatása volt a fejlett nyugati vagy a fejlődő ázsiai és latin-amerikai országokban. Hobbiprojektként vezettem egy olyan kezdeményezést is, mely során iskolákat modernizáltunk Afrikában és Ázsiában a technológia és a digitalizáció segítségével. Ezekben az években sokszor jártam fejlődő országokban és szembesültem az ott tapasztalható, súlyos problémákkal. Noha mindig is globális problémákkal szerettem volna foglalkozni, végül egy kambodzsai árvaházban tört rám az érzés, hogy haza szeretnék költözni (akkor épp Londonban éltem). Hirtelen fontossá vált, hogy itthon segítsek, amiben tudok.
Később, miután hazaköltöztem Londonból, menedzsmenttag lettem a Tresoritban. Jó érzés volt segíteni a fiatal, tehetséges hazai csapatnak a világpiacra jutásban. Az izgalmas szakmai kihíváson túl ebben a munkakörben is sokáig megtaláltam a társadalmi hasznosságomat: mentorálhattam nálam fiatalabbakat, hazahoztam és átadtam a Google-nél megszerzett szemléletmódot és tudást. Közben én is sokat tanultam, hiszen nagyon más a több tízezer fős Google tagjának és egy 50-60 fős induló vállalkozás egyik vezetőjének lenni.
Angliában az emberek hétköznapjaihoz hozzátartozik a jótékonykodás. Egy vidéki faluban találkoztam néhány 8-10 éves kisfiúval, akik jótékonysági bált szerveztek egy rákellenes alapítvány javára, ugyanis az osztálytársuk nemrég rákban hunyt el. Korábban is jótékonykodtam, de a londoni évek során ez még fontosabbá vált számomra. Az is foglalkoztatni kezdett, hogy itthon hogyan lehetne növelni az emberek adakozási kedvét.Hiszem, hogy mindannyiunk számára élhetőbb lenne ez az ország, ha lakói többet adakoznának, önkénteskednének és törődnének mások boldogulásával is.
A barátaim érzékenyítésével kezdtem: a szülinapi bulijaimon 2011 óta egy-egy nonprofit szervezetnek gyűjtöttem pénzt. Minél többet gondolkoztam rajta, annál inkább beszippantott a kérdés: hogyan lehet ösztönözni a jótékonykodást és az empátiát? Azon kívül, hogy hiszek benne, az intellektuális érdeklődésemet is felcsigázta ez a kihívás. Egyre inkább azt éreztem, hogy az életem következő szakaszát ennek a kérdésnek szeretném szentelni valamilyen formában. Amikor Küllői Péter, a Bátor Tábor Kuratóriumának elnöke azt mondta, „Erna, szeretném, ha Te vezetnéd a Bátor Tábort”, arra gondoltam, hogy nem tudok elképzelni ennél fantasztikusabb feladatot.
Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy valaki bele merjen vágni egy karrierváltásba?
Bátorság, némi önismeret és a bizonytalanság elfogadása. Érdemes tisztáznod, hogy mi fontos neked az életben, és megpróbálnod a változások során optimalizálnod az életedet. Én legalábbis ezt csinálom. Minden változással tanulok magamról és egyre közelebb lépegetek a nekem ideális életmódhoz. A változtatásra nem szabad véglegesként tekinteni, mert attól még félelmetesebbnek tűnik. A munkát illetően szerintem a következő két-három évről érdemes dönteni. Ennyi idő alatt olyan sok minden változhat a mai világban: új szakmák, új vállalkozások, új foglalkoztatási formák jelenhetnek meg és mi magunk is változunk. Jó, ha elfogadja az ember, hogy általában van trade-off. Ha például hiányolod a szabadságot a munkádban és emiatt váltasz, akkor jó eséllyel a következő munkakörödben nagyobb lesz a szabadságod, de ott meg valami más fog hiányozni: biztonság, magas fizetés stb. Én legalábbis még nem találkoztam olyan munkakörrel, ahol egyszerűen minden feltétel tökéletes lenne. Azt tanácsolom: ha valami nagyon érdekel és abban az irányban van, amerre az iránytűd, értékrended mutat, vágj bele. Biztosan tanulni fogsz belőle valamit, ha más nem, önmagadról.
Mi az, amit a legjobban szeretsz az új karrieredben?
Öt dolgot emelnék ki:
- Az embereket, akikkel dolgozhatok – legyen szó munkatársakról, támogatókról, önkéntesekről. Mind széplelkűek, jót akarnak és rettentő sokszínűek.
- Az igaz és örökérvényű célt: mentális támaszt és segítséget nyújtunk a súlyos betegséggel küzdő gyermekeknek és családjaiknak. Programjaink által visszaadjuk nekik, amit a betegség elvett tőlük: bátorságot, készségeket, a gyógyulásba és az önmagukba vetett hitet. Más szóval az esélyt arra, hogy felnőttként beteljesítsék a bennük rejlő potenciált. Azt gondolom, erre 500 évvel ezelőtt is szükség volt (lett volna) és 500 év múlva is szükség lesz.
- Azt, hogy emberi és valódi. Szoftvercégektől jöttem, ezért fontos feladatomnak tartom, hogy segítsem a Bátor Tábor sikeres működését egy digitalizált világban is. De kimondottan örülök neki, hogy a munkám már nem csak az internetről szól. Feladat- és adatorientált ember vagyok, így a Bátor Táboros munkatársaimtól és az itteni élményekből sokat kellett tanulnom az érzelmekről, az emberi kapcsolatokról, az adatokkal nehezen kifejezhető dolgokról. Nap mint nap találkozok beteg gyerekükért küzdő családok történeteivel, de amikor egy 21 évesen elhunyt táborozónk hagyatéki tárgyalásán kellett részt vennem, az az egész gondolkodásmódomat megváltoztatta.
- A szabadságot, amellyel a Kuratórium és a csapatom felhatalmaz. Rengeteg változást és új kezdeményezést indítottunk be a csapattal az elmúlt 2,5 évben, hogy a Bátor Tábor még sokáig tehesse a dolgát ebben a folyamatosan változó, felgyorsult világban.
- Végül pedig a változatos intellektuális, szakmai és emberi kihívásokat említeném: rengeteget tanulok önmagamról, a világról és a vezetésről.
Számodra mit jelent az önmegvalósítás?
Azt, hogy azzal foglalkozom, ami számomra fontos és érdekes. Azt, hogy nem másoknak vagy az éppen aktuális ’sikerkoncepciónak’ próbálok megfelelni, hanem a belső „iránytűmet” követem. Azt, hogy önmagam lehetek munka közben és azon kívül is. Azt, hogy alkotok: létrehozok vagy továbbfejlesztek, építgetek valamit. Az, hogy teszek valamit, amitől egy picit jobb hely lesz a világ.
Élőben is meghallgatnád Kindli Erna inspiráló történetét és szívesen tennél fel neki kérdéseket a karrierváltása tanulságairól? Érdekel, hogy milyen érzés, ha mások életének jobbá tételében találjuk meg a kiteljesedés egyik forrását? Gyere el március 14-én a Főnix Akadémia rendezvényére! Jegyek és további részletek ide kattintva érhetők el.
