Tanácsadóként gyakran találkozom olyan emberekkel, akik túl sok időt, energiát fektetnek olyan tevékenységekbe, melyekről azt érzik, „csinálniuk kell”. Munka, hobbik, barátságok. Edzésprogramok, diéták. Fiatal egyetemisták, akik napi 4-5 óra alvással lavírozva darálják a kurzusokat, plusz aktivitásokat, melyeket már nem is élveznek. Azért, hogy megfeleljenek a rendszer elvárásainak. „Lázadj! Lépj ki!”, ez lenne az első impulzusom. Természetesen a helyzetek legtöbbször nem ennyire egyszerűen megoldhatóak. Hátszegi Eszter pszichológus írása.
Olyan társadalomban élünk, mely elvárja a részvételt: mindenben, tökéletesen, mindig. Elvárás, hogy fókuszáltak, motiváltak és produktívak legyünk legalább napi 8 órában, heti öt alkalommal, mindenféle kétség, kérdés nélkül. A testünket a társadalmi sztenderdeknek megfelelő formában kell tartanunk (akkor is, ha a mi testünk felépítése, metabolizmusa miatt ez irreális elvárás lenne). Felszínes eseményeken is részt veszünk, csak hogy ne tűnjünk önzőnek. Kártyát küldünk családunknak, barátainknak minden esemény alkalmából (és mindenkit felköszöntünk a közösségi oldalakon). Úgy érezhetjük, mindenből az átlagos fölött kell teljesítenünk, holott lehetetlen mindenkinek mindenben jónak lenni. Ilyen körülmények között nem meglepő, ha közülünk sokan szenvednek szorongásos problémáktól, ha gyakran érezzük azt, hogy a szívünk majd kiugrik a mellkasunkból. A végtelen elvárások sora, mely súlyként nehezedik ránk, komoly hatást gyakorolhat a fizikai, érzelmi és mentális egészségünkre egyaránt.
Miért ne utasítsuk hát el őket?
Íme néhány érv, amikor érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy bedobjuk a törülközőt.
- Nincs benne élvezet…
Számos érvünk lehet arra, hogy miért valósítsunk meg olyan feladatokat, melyek nehezek számunkra. Lehet ez a kemény munkában, kihívásokban rejlő izgalom, a cél elérésének megelégedettsége, a büszkeség, hogy mindezt magunk értük el – ezek mind hasznos motivációként szolgálhatnak olyankor, amikor nehéz kitartani a célkitűzésünk mellett. Ugyanakkor, ha egy tevékenység már csak kötelesség, és semmi több, akkor kivész belőle az izgalom, elégedettség, büszkeség. Amikor elveszítjük egy adott tevékenységgel kapcsolatos örömérzetünket, olyankor érdemes kicsit pihentetni, vagy akár véglegesen el is hagyni azt.
Ha bennünket is úgy neveltek, hogy a kötelességeinket minden áron végezzük, az könnyen eredményezheti azt, hogy a kötöttségeinkről nem lemondva, egyre többet és többet vállalunk, ami végül kimerülést, vagy akár kiégést is eredményezhet.
A túlvállalás eredményeképpen sokszor fel kell adnunk azokat a dolgokat, amik feltöltenek, kiegyensúlyoznak bennünket, hogy tarthassuk magunkat vállalásainkhoz.
Közben titkon elkezdjük utálni ezeket a tevékenységeket, hiszen minden időnket és energiánkat felemésztik. Ha sokáig fenntartjuk ezt az állapotot, könnyen átkapcsolhatunk automata üzemmódba, ahelyett, hogy igazán élnénk az életünket. Ez a pont az, ahol szerencsére a legtöbben segítséget kérnek, szakemberhez fordulnak. Sokszor azonban ezzel a problémával azért nehéz szembenézni, mert a társadalmi elvárások miatt a legtöbben azt gondolják, hogy az ő készülékükben van a hiba, amiért kilépnének a helyzetből. Gyakran hiszik, hogy valamilyen személyes deficit, vagy akár mentális betegség áll nehéz érzéseik, csökkent teljesítőképességük mögött. A legtöbb esetben ez azonban nem igaz, hanem a rendszert lenne szükséges megváltoztatni, amelyben élnek.
- Fél egész-ség…
A testünk kellőképpen bölcs ahhoz, hogy jelezze a problémákat akár azelőtt, mielőtt azok tudatosulnának. Fejfájás, emésztési problémák, kimerültség, izomfeszültség formájában kapjuk a jelzést arról, hogy túlvállaltuk magunkat, boldogtalanok vagyunk. Természetesen bosszantó élmény, amikor a testünk nem működik jól, ugyanakkor információt is szolgáltat aktuális teherbíró képességünkről, és arról, jó úton haladunk-e. Különbözően vagyunk összerakva, s ami egyikünk számára még belefér, a másikunknak már lehet túl sok.
Szerencsére a testünk mindig tudtunkra adja, ha nem megfelelő az az élethelyzet, amiben vagyunk.
Orvosok, alvásszakértők is gyakran kiemelik az alvás, pihenés fontosságát. Nem elfogadható és nem egészséges, ha vállalásaink miatt nem jut elég időnk az alvásra. Ez egészségügyi vészhelyzet, amiben valamilyen tevékenységnek biztos hogy mennie kell.
- Kinek akarunk megfelelni?
A közösségi médiának, televíziónak, reklámoknak köszönhetően a tökéletesség látszatával árasztanak el bennünket ismerőseinkről, illetve sikeresnek tartott ismeretlenekről. Az összehasonlítás a status quo alapja. Ha nem mérjük magunkat társainkhoz, honnan tudjuk, hogy jól vagy rosszul muzsikálunk az életben?
Ez azonban egy káros megközelítés. Bár nehéz, de érdemes beletenni a másokkal való versenyzéssel töltött időt és energiát abba, hogy befelé figyeljünk, és észrevegyük, hogyan érezzük mi jól magunkat. Elképzelhető, hogy egészen más dolgok tesznek bennünket boldoggá, elégedetté, mint amit a környezetünkben tapasztalunk.
Nincs abban semmi rossz, ha nem akarunk versenyt futni a kívülről érkező elvárásokkal, melyeket közvetett vagy közvetlen módon ránk nyomnak. Alakíthatunk magunknak olyan életet, ami olyan tevékenységekkel, dolgokkal, emberekkel vannak megtöltve, amikkel/akikkel igazán jól érezzük magunkat.
A fenti szempontokat átgondolva, mi az, amiből már ma ki tudsz lépni?
