Begyógyulhatnak a lélek láthatatlan sebei? – A pszichológiai bántalmazás és a felépülés hat lépése

Mi tekinthető pszichológiai bántalmazásnak? Milyen tulajdonságokkal bír egy pszichológiai bántalmazó? Miért nehéz felismerni ezt a bántalmazási formát, illetve mi gátolja a segítségkérést- és nyújtást? Milyen szakaszai vannak a gyógyulási folyamatnak? Cikkünkben Shannon Thomas „Gyógyulás a rejtett bántalmazásból” című könyve alapján szeretnénk választ adni ezekre a kérdésekre.

Sok emberben felmerül a kérdés, hogy mi is az a pszichológiai bántalmazás. A szerző a pszichológiai bántalmazás alatt „a szisztematikus, játszmaszerű, pszichológiai eszközökkel történő lelki bántalmazást érti, amely az áldozat önértékelésének lerombolását eredményezi”. Ez a bántalmazási forma alattomos és rejtett természetéből fakadóan áldozatok tömegét hagyja maga után szétzúzott érzelmekkel és önbecsüléssel. Gyakran a bántalmazottak nem is tudják szavakba önteni, hogy mi is történt velük pontosan. De vajon a környezet miért nem látja a bántalmazást és segít az áldozatnak? Fontos tisztában lenni azzal, hogy miközben otthon, a négy fal között érzelmi gyilkosság zajlik, addig a környezetben élők gyakran még dicsérik is a bántalmazót, hangoztatva, hogy milyen csodálatos személy is ő és a túlélő mennyire szerencsés, hogy ilyen partnere van. Ezt szokták „Jekyll és Hyde effektusnak” is nevezni, amelynek lényege, hogy

a nyilvános, külvilágnak mutatott személyiség radikálisan különbözik az otthon, zárt ajtók mögött előbújó személyiségtől.

Ez a működésmód egy jól kiszámított stratégia a bántalmazók részéről, amelyet annak érdekében használnak, hogy az áldozatuk vádjait hiteltelenné tegyék a külvilág szemében, hiszen így bármit is állítanak, senki sem fog hinni nekik.

Milyen tulajdonságai vannak egy pszichológiai bántalmazónak?

A mérgező személyek közös tulajdonsága, hogy őket a konfliktusok éltetik és örömüket lelik áldozatuk lelki gyötrődésének látványában. Emellett a végsőkig tagadják azt a tényt, hogy a viselkedésükkel kárt okoznak másokban,

sosem vállalják tetteikért a felelősséget, amelynek következtében a hiteles és valódi megbánás, illetve bocsánatkérés sem jellemző rájuk.

Ők mindig mindenért másokat hibáztatnak, ők maguk pedig nem akarnak megváltozni. Az a meggyőződésük, hogy velük semmi probléma nincsen és mások a hibásak, ezért másoknak kell változniuk. A pszichológiai bántalmazók gyakran nárcisztikus vagy antiszociális személyiségzavarral élő személyek, akiknek közös jellemzője, hogy nem képesek empátiát érezni. A sztereotípiával ellentétben nők is lehetnek bántalmazók, ők gyakran rejtettebb, ravaszabb módon működnek, bár ez sem minden esetben igaz, ők is ugyanúgy lehetnek agresszívak, mint férfi társaik. A bántalmazók nem mindegyike taszítja a teljes összeomlás szélére az áldozatukat, néhányuk a passzív-agresszív befolyásolás módszerét alkalmazza. Ezt a módszert különösen nehéz felismerni, így az áldozat akár azon is eltűnődhet, hogy ő túl érzékeny vagy labilis. Azonban a pszichológiai bántalmazó kapcsolatok közös jellemzője, hogy jellegzetesen két szélsőség között mozognak, ami egy bántalmazó által irányított libikókához hasonlítható. Ennek lényege, hogy a túlélő vagy fent van a tetején és csodálatosan érzi magát, vagy pedig a mélyben van teljesen megsemmisülve.

Mi nehezíti a túlélőket a bántalmazás felismerésében és a segítségkérésben?

A túlélők gyakran kérdezik maguktól, hogy nem vették észre előbb a figyelmeztető jeleket. Kétségeik támadnak önmagukkal kapcsolatban. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a pszichológiai bántalmazást mindig nagyon nehéz tetten érni, mert a bántalmazók mindent megtesznek annak érdekében, hogy elfedjék az indítékaikat, akár nyíltan hazudnak is. Bár a tetteik mögött mindig valamilyen hátsó szándék húzódik meg, a céljaik elérése érdekében kedvesnek, törődőnek és empatikusnak is tűnhetnek a bántalmazó viselkedésükkel párhuzamosan. E folyamatos kettős viselkedés miatt zavarodnak össze a túlélők, hiszen kiszámíthatatlan, hogy mikor melyik viselkedéssel találják szemben magukat. A segítségkérést nagyban megnehezíti, hogy a pszichológiai bántalmazó titokban akarja tartani a bántalmazást. Ennek érdekében szándékosan elrejti a külvilág elől a destruktív viselkedését, így az áldozat egyedül marad ebben a nehéz helyzetben.

Emiatt a bántalmazó makulátlannak és ártatlannak tűnik, míg az áldozat kelt labilis benyomást a környezetében.

Nézzünk meg ehhez egy egyszerű és érthető példát! Otthon a bántalmazó kiabál az áldozatával, azonban néhány perccel később megérkeznek hozzájuk a vendégek, ekkor a bántalmazó nyugodtan és széles mosollyal fog ajtót nyitni nekik. Ezzel szemben a túlélő nyugtalan, feszült és ideges benyomást fog kelteni, látszólag a semmitől, amitől a vendégek összezavarodnak és őt fogják labilisnak tekinteni. Emiatt, ha a túlélő él is a segítségkérés lehetőségével, akkor is gyakran süket fülekre talál, mert őrültnek vagy hisztériásnak tekintik.

A segítségnyújtást nehezíti az is, hogy az igazságszolgáltatási és hatósági intézmények addig nem foglalkoznak a családon belüli erőszakkal, amíg nem történik testi sértés. Éppen emiatt a pszichológiai bántalmazók gyakran büntetlenül terrorizálhatják családtagjaikat vagy partnerüket az otthonukban, ami ellen jogilag nem sok mindent lehet tenni. Ha az áldozat segítséget is kér a hatóságoktól, ez a próbálkozása gyakran teljesen eredménytelen marad, mert a bántalmazó képes a hatóságokat is manipulálni.

A pszichológiai bántalmazásból való gyógyulás lépései

A bántalmazók feltett szándéka, hogy az áldozataikat megfosszák a saját egyéniségük szabadságától, így a gyógyulásban az a legfontosabb, hogy mindenki képes legyen megtalálni a saját, egyéni útját. A felépülés akkor tud elkezdődni, amikor a túlélő felismeri, hogy ezt az egész folyamatot és érzelmi hullámvasutat a bántalmazó irányítja, illetve ha rádöbben, hogy mennyire megváltozott a saját személyisége a bántalmazó kapcsolat hatására. A szerző a terápiás tapasztalatai nyomán a pszichológiai bántalmazásból való gyógyulásnak hat szakaszát különítette el, amelyek a bántalmazás körülményeitől függetlenül minden esetben megjelennek:

1. Kétségbeesés: Erre a szakaszra a mély szomorúság és erőteljes kimerültség jellemző. Ilyenkor a túlélők nagy része a fejében újra lejátssza a bántalmazóval átélt helyzeteket és beszélgetéseket, hogy megtalálják az okot, amiért ilyen rosszul bántak velük.

A kétségbeesés fázisa magával hozza, hogy az áldozatok saját magukban keresik a hibát, ilyenkor kételkednek önmagukban és gyakran megjelenik az önutálat is.

A terápia során nagy fókuszt kap ezeknek a hazugságoknak a kitörlése, amelyeket a bántalmazó ültetett el a túlélő fejében (pl. a túlélő a hibás, rosszat mondott vagy tett, ezért megérdemli, hogy így bánjanak vele), illetve a biztonság megteremtése. Ennek a kétségbeesésnek az átélése elengedhetetlen ahhoz, hogy a személy úgy érezze, ez nem mehet így tovább, és ennek hatására ráléphet a változás felé vezető útra.

2. Ismeretszerzés: A gyógyulás második szakaszában a túlélőknek meg kell ismerkednie a bántalmazók által alkalmazott módszerekkel, illetve meg kell tudniuk fogalmazni, hogy mi is történt velük pontosan. 

3. Felébredés: Ebben a szakaszban a túlélő elkezdi érezni, hogy képes lesz végighaladni a felépülés útján, valamint rengeteg felismerése lesz. Azonban ilyenkor is lehetnek rosszabb napok, amikor átmenetileg visszacsúszik a kétségbeesés fázisába. Ebben a szakaszban kezd el a harag is felszínre törni, amely korábban nem tapasztalt intenzitású dühben és ingerültségben is megnyilvánulhat. Ilyenkor a túlélőkben felmerül a kérdés: hogy merészeltek így bánni velük? Azonban ezt nem egy könnyű újjászületésként kell elképzelni, éppen ellenkezőleg, ez egy falakat leromboló, dühöt magában foglaló keserédes felébredés. A túlélők fontos feladata, hogy elérjék ezt a fázist, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon fájdalmas és kiábrándító is egyben.

4. Elhatárolódás: A gyógyulás következő lépése a határok kijelölése, amelyben az a legfontosabb, hogy

a túlélő megfelelő érzelmi távolságot tartson a bántalmazó személytől és elhatárolódjon a traumatizáló viszonytól, annak érdekében, hogy a felépülésre tudjon koncentrálni.

A túlélő két lehetőség közül választhat: korlátozott kapcsolat esetén még valamilyen szintű kapcsolat fennmarad a bántalmazóval, de ez merőben eltér attól, amilyen a bántalmazás felismerése és megértése előtt volt. Ezzel szemben a kapcsolat megszakításakor a túlélőnek semmilyen kapcsolata nem marad a bántalmazóval. Bár ez utóbbi biztonságosabb módja a továbblépésnek, vannak helyzetek, amikor a személy nem teheti meg, hogy teljesen megszakítja a kapcsolatot a bántalmazóval (pl. közös gyermekfelügyelet esetén). Sajnos nem szokatlan, hogy néhány túlélő megreked ebben a szakaszban, mert nem jelölnek ki határokat attól félve, hogy ezek a kapcsolat végét jelentenék. A túlélők egy része ebben a szakaszban megijed, és emiatt visszatér a bántalmazó kapcsolatba, majd a tagadás elhárítását alkalmazva megpróbálnak nem tudomást venni a mérgező környezetről, amiben élnek.

5. Helyreállítás: Ebben a szakaszban a túlélőnek minden bántalmazással kapcsolatos veszteségét helyre kell állítania, legyen az egy emlék, anyagi dolog, pénzügyi biztonság vagy fizikai és mentális egészsége. Ez általában egy megerősítő fázisa a túlélő gyógyulásának, mert ekkor kezdi már látni a felépülésbe fektetett energiája eredményeit. Ilyenkor nagyon fontos a türelem a túlélő részéről, hiszen ez általában egy hosszú folyamat, türelem hiányában pedig megszakadhat az addigi lendület.

6. Fenntartás: Ebben a fázisban a túlélők már képesek egészséges kapcsolatokat létrehozni és fenntartani másokkal, illetve hamarabb fel tudják ismerni a mérgező embereket, ha találkoznak velük. Ilyenkor a túlélő biztonságosan halad a felépülés útján és távol tudja tartani magát a jövőbeni esetleges bántalmazásoktól. A fenntartás szakaszában elengedhetetlenül fontos, hogy

a túlélők irányítani tudják a gondolataikat, illetve elkerüljék azokat a hibás gondolkodási mintákat, amelyek visszarántanák őket a megszokásba.

Erre a hibás mechanizmusra jó példa, amikor a személy a bántalmazó kapcsolat pozitív pillanataira fókuszál.

A „Gyógyulás a rejtett bántalmazásból” című könyvet laikusoknak és szakembereknek egyaránt ajánljuk, amelyben a szerző nyers őszinteséggel ír a pszichológiai bántalmazás természetéről és a bántalmazók jellemzőiről. A szerző markáns álláspontot képvisel e témában, azonban a könyv végén egy magyar pszichológus egy kiegészítő fejezetben megmagyarázza és helyére teszi ezeket a néhol túlságosan szélsőséges kijelentéseket. Fontos tisztában lenni azzal, hogy bár ez egy önsegítő jellegű könyv, azonban ha felismertük az életünkben a bántalmazó kapcsolatot, akkor a gyógyuláshoz érdemes lehet terápiás segítséget kérni és szakember támogatásával végigmenni a könyvben leírt szakaszokon.