Én vagyok az anya, kinek fogfájós a gyereke / Én vagyok az őrült nő, nincs ki a négy kereke / Én vagyok a kiskösztümös, most jött fontos levele / És én vagyok a szőke nő, aki így csinál, hogy hehehe. Palya Bea felpattan a színpadra, minden szem rászegeződik, érezzük a kirobbanó energiát, ami szétárad a teremben. Ő az, aki egy üzletközpontú eseményen énekelteti a hallgatóságot, csillogó szemmel mesél a személyes történeteiről. Az énekes- és dalszerzőnőt ezen világok összeférhetőségéről, önazonosságról, felelősségvállalásról kérdeztük. Interjúnk. 

Művészként ismeri a nagyvilág, most mégis a HR Festen találkozunk. Ha fel kellene konferálni, biztosan kiemelnék, hogy művész, üzletasszony, anya, a nagybetűs Nő... Kicsoda Palya Bea valójában?

Mindegyik. Szerintem ezek a dolgok annyira nem különbözőek, mint amennyire először annak tűnhetnek. A Union Biztosító One Life termében tartottam az előadásom, amely pont erről szólt: egy életünk van – akár biznisz, akár színpad, mindig emberek vagyunk. Számomra mindegyik helyzetben

az emberek közötti kapcsolódás a lényeg.

Persze elkerülhetetlen, hogy valamilyen címkét kapjunk: ma reggel inkább anya voltam, napközben inkább üzletasszony, este pedig remélhetőleg inkább szerető. A nő című dalom egyébként pont erről szól.

Ebből a válaszából és nyilatkozataiból, dalaiból is kitűnik, milyen tudatossággal beszél önmagáról, a kapcsolatokról. A jelenlétéből, előadásából pedig az önazonosság sugárzik. Milyen út vezetett idáig?

Szerintem a legmélyebb önismereti út a művészetterápia, és én ezt nagyon régóta gyakorlom a zenémen keresztül. Hogy hogyan jutottam el ilyen önazonossági szintre? Húsz éve ezt tanulom! Sok önismereti élményen vagyok túl, amelyeknek folyamán rá kellett jönnöm, hogy az önismeretnek fontos, hogy célja legyen. Járunk csoportokra, vagy pszichológushoz... A kérdés az, hogy mit kezdünk ezekkel a tapasztalásokkal. Palya Bea Produkcióként a Webunival együttműködve elindítottam első online kurzusomat, Szeretem az ötleteimet – az ötlettől a megvalósításig címmel. A kurzus célja, hogy ezek az élmények valamilyen kreatív tevékenységben testet öltsenek. Úgy éreztem, hogy nekem ahhoz van adottságom, hogy valamilyen kézzel foghatót hozzak létre, egy „doer”, csináló valaki vagyok. Mindig akkor voltam hasznos, ha dolgoztam, anyukám is azt mondta, hogy „haladjunk fiam egyről a kettőre”...  Így tőlem azt lehet megtanulni, hogy

az önismereti tanulságainkat hogyan csatornázzuk be valamilyen alkotásba.

Ez sok minden lehet: egy Facebook-poszttól elkezdve a női körön keresztül a rakott krumpliig. Nekem ez részben a zeném, bizonyos tartalmakat oda tudok bevinni. Viszont éreztem, hogy a további fejlődésem az lehetne, ha tudatossággal leönteném az energiáimat, struktúrába rendezném magam. Ezért indítottam ezt a kurzust. Először nagyon féltem tőle. Viszont úgy érzem, hogy ez egy újabb formája a kreativitásnak. A résztvevők visszajelzése szerint ez az anyag a különböző önismereti kurzusoknak az összegzése. Ez számomra egyrészt nagyon megtisztelő, másrészt azt jelenti, hogy ez a folyamat működik: az élmények produktummá tétele az emberek számára egyfajta teljességérzést ad.

Milyen tanácsot tudna adni azoknak, akik ennek az önismereti útnak az elején járnak?

Javaslok egy kis testben létezést. Sokszor úgy tűnik a különböző munkahelyi szituációkban, hogy egy fej egy másik fejjel beszélget, pedig rengeteg dolog a testben történik. Ezen belül is a légzés a kulcs. Egy mély levegővétellel rengeteg energiához tudunk jutni. Így én azt tanácsolnám elsőként, hogy két óránként állítson be egy emlékeztetőt a telefonján, amely azt mondja: lélegezz! És vegyen egy jó nagy levegőt, amikor az emlékeztető megszólal. Jó módja lehet még a testérzet figyelése – pontosan mit hallok, mit látok, mit érzékelek. Sokat segít csak önmagában figyelni a testet, és minderre válaszul szeretést adni neki.

Megszólalásaiban nagyon őszintén beszél a testtel való kapcsolatról, a testiségről, szexualitásról. Nyíltan felvállalja azokat a dolgokat, amelyeket sokan tabutémaként tartanak számon. Van ezzel valamilyen célja? 

De jó, hogy erről kérdez! Nagyon örülök! Úgy gondolom, fontos lenne, hogy ne legyek ennyire egyedül ezekkel a témákkal. Szerintem hatalmas probléma az, hogy nem szerelmeskedünk eleget. Szerintem a szex vagy szexualitás szóban nem annyi van, hogy beteszem, kiveszem és kész. Ez tizenöt perc. Számomra a szex az, amikor eljut a szívbe a szeretés a testen keresztül. Rengeteg belső utunk és kérdésünk a testünkhöz és a szexualitásunkhoz kapcsolódik. Én a sokféle önismereti csoport után azt éreztem, hogy a test belsejébe vezet az út. Miután elkezdtem ezzel foglalkozni, rájöttem, hogy a szexualitás lefedi a teljes létezést, a szeretet legteljesebb kapcsolódási formáját.

A felnőtt testnek a szex olyan, mint a telefont a töltőre rakni.

És mégis, ha például itt a HR Festen körbekérdeznénk néhány embert, hogy annyit szeretkezel-e, amennyit szeretnél, a válasz körülbelül kilencven százalékban az lenne, hogy nem. Sok emberrel beszélek (persze óvatosan) erről – férfiakkal, nőkkel, öregekkel, fiatalokkal. Amikor feljön ez a téma, végre úgy érzik, hogy beszélhetnek arról, ami őket valóban foglalkoztatja.

Miért beszélek erről? Hosszú út volt nekem, amíg eljutottam a saját szexualitásom felfedezéséig, szeretéséig. Ebben benne voltak például a szüléseim, az előző párkapcsolatom, válásom. Azért beszélek erről, mert mindenkiben van a szexualitás, viszont nem tudunk ehhez az energiához hozzáférni. Mindenkinek a legnagyobb szeretettel mondanám azt, hogy keresse meg a saját szexuális energiáit. Ez bennünk van, csak a szégyennel és engedélyek hiányával letiltjuk, lenyomjuk.

Miért beszélek erről? Mert jobb lesz tőle a világ. Amint előadásaimon elkezdek erről beszélni, akkor felragyognak a szemek, jóleső sóhajtást hallatnak az emberek. Ezt adhatja a szexualitás, az élettel teliséget. És azért is beszélek erről, mert nekem két lányom van. Ők életem legnagyobb kihívásai és csodái.

Szeretném, hogy a világban, ahol a gyerekeim felnőnek, a szex ne legyen tabu.

Hogy az ő szexualitásuk szabad legyen és egészséges. Mert utóbbi ismét fontos lenne a mai, szexualitással teletömött világban.

Mi számítana egészségesnek?

Például az, hogy lehessen erről interjút adni, őszintén beszélgethessünk ezekről a dolgokról, vagy hogy nevén nevezzük a testrészeket. Múltkor olvastam egy kutatásról, amely teljesen egybecseng az előzetes feltételezéseimmel: azok a lányok, akik a saját nemi szervüket nem tudják megnevezni, nagyobb eséllyel esnek nemi erőszak áldozatául. Olyan, mintha le lenne ez választva sok esetben rólunk, meg se nevezzük. Az én első menstruációs tanácsom, amit anyukámtól kaptam, az az volt: „Fiam, mosdjál meg alulról!” Nem nagyon van mit örökölnünk ezen a téren, pedig szerintem a zenén kívül a kapcsolódás legcsodásabb formája a szexualitás.

Sokat halljuk, hogy a nő-férfi határok, szerepek manapság eltolódtak. A világ maga pedig elférfiasodik – a teljesítményt, racionalitást, sztereotipikusan férfiakhoz társított tulajdonságokat értékeljük az érzelmekkel, gyengédséggel szemben. 

Az, hogy mit gondolunk férfiasnak és nőiesnek, az konszenzuson alapul. Mindannyian az archetipikus nőies és férfias tulajdonságokkal is más-más arányban, de fel vagyunk ruházva. Nem gondolom, hogy a világ elférfiasodna. Ha a másik szemszögből nézzük, a nagyobb popsztárok – Ariana Grande, Beyoncé vagy Jennifer Lopez – ott vannak a nagy díjátadókon, Natalie Portman pedig kiáll a keresetéért. Nőként pénzt keresünk, autót vezetünk. Korábban férfiak által uralt helyekre törünk be, ilyen feladatokat látunk el. Viszont szerintem egy nő vágyik arra, hogy szeretve legyen és a legyen egy lehengerlő férfi erő felette. Ezeket a szerepeket az archetipikus mintára az ágyban állíthatjuk vissza. Legyünk partnerek és legyen egyenrangúság, viszont a szexben tudjunk kiegyensúlyozódni. Sok dolog megváltozott az elmúlt időszakban, viszont a férfiak és a nők is szeretetet és érzelmi közelséget szeretnének a másik nemtől, és szeretnének ezekről a problémáikról, érzéseikről beszélni. A megváltozott rendszerekhez való adaptálódáshoz én azt tudom tanácsolni, hogy mindenki beszéljen, meséljen, érintsen. Utóbbit meg lehet élni a szexben, kontakt táncban, ölelkezés formájában, vagy annyi más módon. Talán ez a legfontosabb, mert az érintés adja meg azt az egységélményt, amire mindenki vágyik.

 

Borítókép: Herczegfalvi Zoltán