Minden okkal történik, vallják sokan ezt az álláspontot. Hasonlóképpen van ez a betegségeinkkel is? Gyakran merülhet fel a kérdés, hogy miért mindig a jók betegszenek meg, miért nekik kell átélni a szörnyűségeket. Lehetséges, hogy az élet így akar számukra valami fontos leckét megtanítani, valami üzenetet eljuttatni? Vizsgáljuk meg közelebbről a kérdést.
A betegségeinkről, legyen szó akár egy könnyed megfázásról vagy valami egészen súlyosról, összességében elmondható, hogy ágynyugalomra, pihenésre kényszerítenek minket. Szándékosan használtuk a kényszerít kifejezést, ugyanis a betegség sok esetben egy krízishelyzet, egy figyelmeztető jel. Sokan pedig csak akkor cselekszenek, ha már baj van. Például ha valaki nagyon túlhajszolja magát a munkában, sokszor azért betegszik meg, mert a szervezete nem kapja meg az elegendő pihenést és kikapcsolódást. A betegség mellett pedig rá van kényszerítve, hogy pihenjen. Érdemes odafigyelni ezekre a figyelmeztető jelekre, a szervezetünk így tud üzenni nekünk, hogy valami gond van.
Előfordulhat azonban az is, hogy az embernek valamiféle lelki problémája van, de az figyelmen kívül marad, nem tud utat törni magának. Ilyenkor kénytelen testi tünetekben megmutatkozni, gyakran nagyon szimbolikus formában, így lehetővé téve az értelmezést. Ezek a pszichoszomatikus betegségek.
Tipikusan ilyennek mondható például az allergia, a kardiovaszkuláris rendszer megbetegedései, de ide sorolhatjuk az emésztési zavarokat is.
Ezek a problémák rendkívül jól szemléltethetők a magyar nyelv szólásaival, közmondásaival. Például „mindent a szívére vesz”, „nem tudja megemészteni” vagy „ez túl nagy falat neki”.
Összefoglalva az eddigieket, ha megkérnénk embereket, hogy írják le, mi jut eszükbe magáról a betegség szóról, valószínűleg tele lenne a lap csupa negatív szóval. A betegség szenvedéssel jár, kúrálnunk kell magunkat, hogy újra alapállapotunkba kerülhessünk. Mégis, ha egy kicsit megpróbáljuk félretenni ezt a gondolatot, és segítségül hívjuk az optimizmust, egészen másképp is gondolkodhatunk a betegségekről.
A betegségek hasznosak, ugyanis a testünk ezen a módon kommunikál velünk és adja a tudtunkra, hogy valami nincs rendben.
Csakúgy, mint a szomjúság vagy az éhség esetében, jelez, hogy vízre vagy ételre van szüksége, a betegségeket is lehet eképpen értelmezni. Itt is szükség van valamiféle változtatásra az életmódunkban, a kapcsolatrendszerünkben, a gondolkodásmódunkon vagy bármi egyében.
Az optimizmus azonban nemcsak magának a betegségnek az elfogadásában és pozitívabb fényben való látásában segíthet. Számos kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az emberek optimista beállítódás esetén könnyebben vészelik-e át a betegségeket, vagy hamarabb épülnek-e fel. A kutatások alátámasztják ezt az állítást. Trunzo és Pinto (2003), valamint Applebaum és munkatársai (2013) vizsgálatukban azt találták, hogy
az optimizmus és a társas támogatás fordított arányosságban áll a megélt distresszel, szorongással és depresszióval.
Továbbá pozitív kapcsolat mutatható ki az optimizmus és az érzelmi jóllét, valamint a jobb életminőség között. Ezen kívül, ha valaki optimista, könnyebben meglátja az előnyt, a tanulságot a betegségében (Dunn, Occhipinti, Campbell, Ferguson, & Chambers, 2011). A daganatos betegekre például jellemző, hogy betegségüket próbálják megérteni, jelentést tulajdonítani neki, így próbálják megtartani a kontrollt felette, ugyanakkor ezzel az önértékelésük is nőhet. A jelentéskeresés egy kognitív folyamat, melynek során az egyén a vele történt dolgokra próbál oki magyarázatot találni, és ezen élmény mentén újrastrukturálja az életét. Taylor kognitív adaptációs elmélete alapján, ha életünket valamilyen fenyegető esemény éri, kognitív erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy megszerezzük a kontrollt felette. Szerinte ennek a folyamatnak három komponense van: 1) jelentéskeresés, 2) erőfeszítés a kontroll elnyerésére a fenyegető esemény, illetve általában az egyén élete felett, 3) a szelf erősítése.
Ezek eddig logikus összefüggéseknek tűnnek, de mi a helyzet akkor, ha valaki súlyos betegségben szenved? Képes átsegíteni az optimizmus ereje a betegségen, valamint fennmaradhat egy komoly betegség lefolyása alatt is az optimizmus? Erre kereték a választ egy onkopszichológiai kutatás keretein belül az ELTE Magatartáspszichológiai Doktori Programja és az Országos Onkológiai Intézet kutatói. Vizsgálatukban 31 emlődaganatos beteget hasonlítottak össze 35 egészséges kontrollszeméllyel. A vizsgálat első felében a lelkiállapotukkal kapcsolatos kérdéseket, míg a második felében olyan kérdéseket tettek fel a résztvevőknek, melyből kiderült, inkább optimista vagy pesszimista gondolkodás jellemző-e rájuk. Míg az utolsó fázis egy utánkövetés volt, annak érdekében, hogy kiderítsék, 5 év elteltével kiújult-e a résztvevőknél a betegség vagy sem, és ezt mennyire befolyásolja az optimizmus. Azt találták, hogy az elmúlt egy évben a betegek rosszabb lelkiállapotról számoltak be, ami nyilvánvalóan a diagnózis megismerésével járó stresszel, szorongással áll kapcsolatban, valamint azzal, hogy meg kell tanulniuk együttélni a betegséggel.
Azonban a daganatos betegek a rosszabb lelkiállapot ellenére mégis optimistábbak, mint az egészségesek.
Ez értelmezhető egyfajta elhárító mechanizmusként, de akár megküzdési módként is. Sok bizonyíték támasztja alá, hogy az optimizmus adaptív megküzdési mód, vagyis pozitív összefüggésben áll több lelki és testi egészségmutatóval. Nyilvánvalóan, ha nehézségbe, akadályba ütközünk életünk során, akkor van a legnagyobb szükség a pozitivitásra, a jövőre irányuló reményteljes gondolatokra. Ez pedig a külvilág számára is látható lesz, ugyanis ezeknek általában elég konkrét gondolatok (például kezelés sikeressége, meggyógyulás). Biztató, hogy a betegséggel járó nehézségek és a rossz lelkiállapot ellenére a betegek adaptív megküzdési módokat alkalmaznak, és meg tudják tartani optimizmusukat.
Egy másik vizsgálatban Von Ah és munkatársai 62 emlődaganatos beteget, valamint 78 egészséges embert hasonlítottak össze. Azt találták, hogy bár a daganatos betegek több fizikai fájdalomról és rosszabb minőségű alvásról számoltak be, mint az egészséges társaik, mégis több társas támogatást és több pozitív változást éltek meg az életükben. Arra is találhatunk számos kutatást, hogy az optimizmus, amiről a korábban említettek alapján kijelenthetjük, hogy általában jellemző a daganatos betegekre, sok esetben még a kezelések befejezésével is fennmarad.
Felhasznált szakirodalom: Mesdorf A., Vargai A., Horváth Zs., Bányai É. (2014). Optimistábbá tesz-e a betegség? Emlõdaganatos betegek és egészséges kontrollszemélyek interjúkérdésekre adott válaszainak összehasonlítása. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika. 15(2). 85-108. Dr. Császár Gy. (1989). Pszichoszomatika a gyakorlatban. Taylor, S.E. (1983). Adjustment to threatening events — A theory of cognitive adaptation. American Psychologist. 38. 1161—1173.
