A második világháború után a nyugati társadalmak úgy tekintettek a szocialista blokkra, mint 90 millió ember börtönére. Közel három évtizeddel a rendszerváltozások után Lengyelország lakosságának jelentős része mégis nosztalgikus érzéseket táplál a kommunizmus iránt. Vajon mi ennek a jelenségnek a mozgatórugója? Azok az emberek nosztalgiáznak a régi rendszer iránt, akik elégedetlenek a mostani életükkel? Vagy azok, akik eddigi életük legszebb éveit ebből az időszakból tudják felidézni? Prusik és Lewicka 2016-os, reprezentatív mintán végzett kutatása ezekre a kérdésekre kereste a választ.

Nem kell feltétlen született szentimentális alkatnak lennünk ahhoz, hogy a régmúlt történéseit felelevenítsük, azok megszépüljenek, és sikeresen elmerüljünk a nosztalgiában. Nincs ez másként kollektív szinten sem. Gondoljunk csak azokra a politikai kampányokra vagy irányzatokra, melyek a boldog békeidőket, a dicsőséges történelmet vagy a nemzeti nagyságot idézik meg. A közelmúlt világpolitikai eseményei, például Donald Trump vagy a Brexit kampánya is bővelkedtek az (imperialista) nosztalgiában.

Régen tényleg minden jobb volt?Egyáltalán hogyan definiálhatjuk a nosztalgiát?

Szótári megnevezése alapján: sóvárgás, vágyakozás. Mint sok más jelenséget, ezt is patológiaként írták le a korai időkben. Később negatív jegyeit elvesztette a fogalom, de az emlékezet- és érzelemkutatások területén jelentős eredményeket felmutató pszichológia nehezen tudta megfelelően körülírni a nosztalgiát. A kutatók leginkább az emlékezés sajátos, érzelemteli módjaként próbálják megragadni a funkcióját, melynek legfőbb eleme és célja, hogy a kellemetlen élményeket igyekszik feledni, míg a kellemeseket előtérbe helyezni. Kijelenthető, hogy hangulatjavító hatása van a régi szép idők felidézésének, kiváltképp, ha fiatal felnőttkorunkból idézünk fel emlékeket, hiszen pozitív emlékeink java itt rögzült. Az emlékeink előhívásának folyamata önmagától folyamatszerű és alkotó, így a kevésbé szép képek is megszépülnek.

A szakirodalom több dimenzió mentén osztályozza a nosztalgiát. Egyik megközelítés szerint beszélhetünk személyes (önéletrajzi), történelmi, kollektív (közös szimbólumok egy csoporton belül), restauratív (régmúlt történéseit felerősíteni kívánó), reflexív (az idő múlásán keserédesen rágódó) és tagadó („régen minden jobb volt”) nosztalgiáról.

Egy újabb megközelítés szerint a dimenziók kijelölésekor a legfontosabb tényező az egyén személyes története és az emögött mozgolódó pszichológia folyamat, amely az elégedettség: reakció a nem kielégítő jelenre, vagy lehorgonyzás a múlt szépsége mellett. Ez a megközelítés lett az alapja annak a kutatásnak, mely szeretett volna választ kapni arra kérdésre: hogy 2011-ben miért érezte úgy a lengyel lakosság 40%-a, hogy jobban élt 1989 előtt, mint most.

Noha a szocialista rezsimek jellemzően egalitárius jegyeket viseltek, mégsem mindegy, hogy az adott ország történetéből melyik évtizedet vizsgáljuk. Eltérések mutatkoznak például életszínvonal vagy a megélt politikai nyomás tekintetében.

A kísérletben résztvevők minimum 18 évesek voltak a lengyel rendszerváltás idején. Az eredmények alapján  alapján úgy tűnik, hogy minden – korcsoport szerint kialakított – kohort résztvevői jobbnak ítélték az 1989 előtti életet mint a mostanit. A ’70-es éveket és az ún. Gierek-érát jellemezték mind nemzeti, mind személyes szempontból a legjobb időszaknak; a nemzet perspektívájából a ’80-as éveket a legrosszabbnak, ugyanakkor személyes életük szemszögéből ebben az évtizedben nem volt megfigyelhető erőteljes romlás.

A legrosszabb megítélés alá minden tekintetben a 2000-es évek kerültek:

erről gondolták a válaszadók a legkevésbé, hogy emlékezésre méltó. S ami még ennél is  fontosabb: a régi rendszer iránti nosztalgiát azok élték meg a legmagasabb hőfokon, akik ezt az időszakot jelölték meg legrosszabb éveiknek.

A szocialista és a poszt-szocialista (kapitalista) időkhöz kapcsolt asszociációk – melyek kapcsolatban állnak a nosztalgiával is – jellemző eltérést mutatnak. A nosztalgikus résztvevők olyan értékeket jelöltek meg fontosnak, mint a társadalmi jólét, a foglalkoztatás és a munkások biztonsága, a rendszer kínálta verseny nélküli társas kapcsolatok és lehetőségek, míg a kevésbé nosztalgikus válaszadók a javak hiányát, az általános szürkeséget és a politikai korlátozást emelték ki.

Így talán megtehetjük azt a kijelentést, hogy:

a nosztalgia valóban nem más, mint a jelennel való elégedetlenség,

s nem a nem-demokratikus rendszerek igazolása iránti vágy. Elégedetlenség, kiegészülve a múlt olyan elemeivel (pl.: fiatal korban leküzdött akadályok, közösségi élmények), melyek hozzájárulnak pozitív énképünkhöz.

A kutatás eredményein érdemes elgondolkodni annak fényében, hogy a közös történelmi tényezők és hasonló életkori rétegződésen túl, más kutatások szerint Lengyelország mellett (Duriez, Van Hiel és Kossowska; 2005, Golec, 2001 idézi Jost, 2003). Magyarországon is együtt jár a változásokkal szembeni ellenállás és a szocializmus iránti szimpátia (Enyedi és Todosijevic, 2002). Talán nem is véletlen, hogy ki végzett első helyen a XX. századi politikusok szimpátia-szavazásán illetve mely korszakot tartották legboldogabbnak hazánkban.

Duriez, B., van Hiel, A., Kossowka, M. (2005): Authoritarianism and social dominance in Western and Eastern Europe: The importance of the sociopolitical context and of political interest and involvement. Political Psychology, 26,2, 299-320.

Enyedi, Zs., Todosijevic, B. (2002): Konzervativizmus alulnézetben. Századvég, 21, 1-35

Golec, A. (2001): Need for cognitive closure and political conservatism:Studies on the nature of the relationship. Paper presented at the annual meeting of the International Society of Political Psychology Cuernavaca, Mexico.

Jost, J.T., Glaser, J., Sulloway, F.J. (2003): Political conservatism as motivated social cognition. Psychological Bulletin, 129, 339-375.

Prusik, M., Lewicka, M. (2016): Nostalgia for Communist Times and Autobiographical Memory: Negative Present or Positive Past? Political Psychology.