Birtokollak, tehát vagyok – Önkifejező tárgyaink nyomában

Az elképzelést, miszerint a tárgyak önképünk tükrei lehetnek, sok társadalomtudományi kutatás vizsgálta már. Pontosan hogyan befolyásolja a kultúra azt, ahogyan tárgyainkra tekintünk, és milyen szerepe lehet tárgyainknak énünk erősítésében? Cikkünkben hasonló kérdésekre keressük a tudományos választ.

A tárgyakhoz fűződő kapcsolat számottevően eltér a különböző kultúrákban. Az individualista kultúrákban a személyes, egyedi tulajdonságok központi helyet foglalnak el az öndefiníció kialakításában, így itt van inkább szükség arra, hogy birtokolt tárgyainkkal fejezzük ki, erősítsük személyiségünket. A tárgyakon keresztül történő önkifejezés különbözik a tárgy hasznosságától. Itt már nem hasznosságról vagy haszontalanságról beszélünk, hanem arról, hogy az adott tárgy hogyan fejezi ki személyiségünket, személyiségvonásainkat. Az alábbiakban láthatjuk a különbséget a két megközelítés – a hasznosság és az önkifejezés – között.

Haszonelvű mondatok:

• A tárgy kiszámíthatóbbá teszi a világomat.

• A tárgy megkönnyíti a mindennapi életemet, és annak megszervezését.

• A tárgy megkönnyíti annak megértését, hogy mi történik a mindennapi életben.

• Ha felébrednék és rájönnék, hogy már nincs meg a tárgyam, akkor teljesen elvesznék.

• A tárgy miatt biztonságban érzem magam ebben a bizonytalan világban.

• A tárgy nélkül összezavarodnék.

• A tárgy megkönnyíti környezetem megértését.

Önkifejező mondatok:

• A tárgy azt a fajta embert tükrözi, akinek önmagamat látom.

• A tárgy segít megállapítani önazonosságomat.

• A tárgy miatt jól érzem magam önmagammal kapcsolatban.

• A tárgy az önkifejezésem eszköze.

• A tárgy kritikus szerepet játszik az énfogalmam meghatározásában.

• A tárgy segít megalapozni azt a fajta embert, akinek látom magam.

Kultúrafüggő nézetek

A kutatások szerint a birtokolt tárgyak és az önképünk közötti kapcsolat inkább alkalmazható az individualista kultúrák tagjaira, mint a kollektivista, például kelet-ázsiai kultúrák tagjaira. A kollektivista kultúrákban élők ugyanis elsősorban társadalmi szerepeik és kapcsolataik alapján határozzák meg önmagukat, önképüket, nem pedig egyéni vonásaik alapján. Az individualista kultúrák tagjai ezzel szemben inkább a másoktól való különbözőségüket, egyediségüket, saját személyiségüket hangsúlyozzák, és meglehetősen valószínű, hogy tárgyaikhoz fordulnak, ha meg kell védeniük önképüket a fenyegető bizonytalanságtól.

Saját és tárgyaim személyisége

Individualistákként az egyik lehetséges út ahhoz, hogy önálló, független önképünket fenntarthassuk, a birtokunkban lévő tárgyak e célból történő felhasználása.

Hajlamosak lehetünk akár szelfünk kiterjesztésének is megélni egyes tárgyakat, például olyan márkákat választani, amelyek kifejezik személyiségünket, amelyek „mi vagyunk”.

Megszemélyesített tárgyainkat azonban akár arra is használhatjuk, hogy belső konfliktusokat oldjunk fel magunkban.

A szelfem védelmében

Mivel az individualista társadalmakban ilyen szorosan összefonódnak a birtokolt tárgyak az önképpel, így nem csupán önmagunk tárgyainkon keresztül történő kifejezése történhet meg,

de akár a szelf védelme érdekében is bevethetjük tárgyainkat.

Az individualista kultúra tagjaiként hajlamosak vagyunk magas önbizalomról, magas fokú önbizonyosságról beszámolni, tehát könnyen elhisszük magunkról, hogy határozott, koherens identitással rendelkezünk. Ha pedig a szelfet időlegesen fenyegető, a személyiséget, értékeket, célokat elbizonytalanító szituáció jelentkezik, ez az önbizonytalanság rendkívül aggasztó lehet számunkra. Ilyen helyzetekben kompenzálunk, hogy helyreállítsuk szelfünk integritását. Individualistaként nagyobb diszkomfortot élünk meg ezekben a pillanatokban, mint kollektivistaként. Hiszen ez esetben a személyiségünk inkonzisztens és homályos, éppen az a tényező, ami alapján leginkább meghatározzuk magunkat.

Morrison és Johnson 2011-es kutatásukban azt vizsgálták, hogy ha bizonytalanság merül fel szelfünkkel kapcsolatban, hogyan jelenik meg a tárgyak használata reakcióinkban. Feltevésük az volt, hogy ha manipulálják, növelik az önbizonytalanság megélésének mértékét, akkor az individualista kultúrák tagjainál nagyobb a valószínűsége annak, hogy kompenzálásképpen megjelennek a személyiséggel kapcsolatos tárgyak.

Ide vele, az új énemnek lesz!

Korábbi kutatásokban ugyanis azt találták, hogy

amikor önképünk, személyiségünk koherenciája kerül veszélybe, hajlamosabbak vagyunk olyan tárgyakat beszerezni, amelyek megerősítik énünk fenyegetett részét.

Ha például úgy érezzük, hogy kontrollvesztettek vagy tehetetlenek vagyunk, motiváltak lehetünk státusznövelő tárgyak beszerzésére, például drágább autó vagy öltözék megvételére. Bizonyos élethelyzetekben vagy életszakasz-váltásokban – mint amilyen a nyugdíjba vonulás – különösen hajlamosak vagyunk önkifejező tárgyak beszerzésére, hiszen ezeken keresztül szeretnénk új identitásunkat kialakítani, megerősíteni.

Másképp tekintek rá, hogy jobban önmagam lehessek

Az új tárgyak beszerzésén kívül azonban Morrison és Johnson arra is gyanakodtak, hogy

a bizonytalansággal való küzdelem során a már meglévő tárgyainkhoz fűződő viszonyunk is megváltozik,

más szemmel nézünk rájuk, akár kifejezőbbnek tekintjük őket. Természetesen ezt is inkább az individualista kultúrák jellemvonásának gondolták, az ő esetükben vártak nagyobb valószínűséget és gyakoriságot a kollektivista kultúrákkal szemben.

Morrison és Johnson vizsgálatai azt mutatták, hogy az individualisták – ez esetben a résztvevő európai amerikaiak, akik öndefiníciójukat egyedi vonásokra és jellemzőkre alapozzák – különösen valószínű, hogy az önbizonytalanságot szülő helyzetre személyes identitásuk tárgyakba való áthelyezésével reagálnak. Kísérleteik azt is bizonyították, hogy az individualisták számára az önkifejező tárgyra való gondolás valóban az énnel, az identitással kapcsolatos bizonytalanság szubjektív csökkenését eredményezte.

Fontos kiemelni, hogy itt nem arról van szó, hogy az individualisták az énüket fenyegető helyzetekben egy birtokolt tárgyat funkcionálisabbnak tekintenek. Az önbizonytalanság ugyanis nem volt hatással arra, ahogyan a vizsgálati személyek a tárgyak hasznosságát látták. Egy hasznos tárgyra való gondolás ugyanis nem csökkentette az önbizonytalanságot. Ami viszont ezt a bizonytalanságot csökkentette, és a szelf koherenciájának visszaállását növelte, az egy olyan tárgyra való gondolás volt, melyet a résztvevő az én kiterjesztéseként észlelt.

Morris és Johnson vizsgálatainak konklúziója az lett, hogy a kollektivistákkal ellentétben az önbizonytalanság arra készteti az individualistákat, hogy a tárgyaikról alkotott felfogásuk megváltoztatásával megerősítsék személyes identitásuk fontos részeit.

Önmagunk és egymás megértése tárgyakon keresztül

Ennek tudatában

akár mi is új szemmel nézhetünk tárgyainkhoz fűződő kapcsolatainkra, azonban mások tárgyakhoz való ragaszkodását is könnyebben megérthetjük.

Képzeljünk el például individualista kultúránk egy olyan tagját, aki kapuzárási pánikot él át, vagy épp bizonytalannak érzi magát és képességeit új munkahelyén. Feltételezve, hogy ezek a helyzetek önbizonytalanságot váltanak ki, ez a személy valószínűleg ragaszkodik azokhoz a tárgyakhoz, amelyek a legjobban közvetítik személyes jellemzőit. Például dönthet úgy, hogy nem adományozza a kedvenc, de elhasználódott kosztümjét jótékonysági célokra, vagy nem mond le ősrégi, már nem megfelelően működő autójáról.

Összességében tehát a korábban bemutatott tanulmányok eredményei alapján a bizonytalan helyzetekben úgy tekintünk egyes tárgyainkra, hogy azok még inkább tükrözzék és megjelenítsék, „kik is vagyunk” valójában, ellenben azzal, ahogyan észlelnénk őket a mindennapi, szokásos körülmények között. Ezek tudatában a jövőben még empatikusabban fordulhatunk mind önmagunk, mind pedig mások felé a nehéz, egész személyiséget megrengető pillanatokban. Feltehetjük a kérdést önmagunk számára: vajon miért olyan különösen fontos ez a tárgy nekem/a másiknak? Mit fejezhet ki?