Kommunikációnk során gyakran használjuk mondanivalónk indoklásaként, hogy emlékszem, tudom, hallottam. Ez gyakran elegendő okként szolgál másoknak, hogy elhiggyék amit mondunk. Mi az oka annak, hogy beszédpartnereink megbíznak bennünk? Mitől leszünk sikeresek a kommunikációban? A kutatók szerint a megbízhatóság szolgálatában áll emlékezeti rendszerünk egy része is.

Hosszú távú emlékezetünk első látásra egyfajta archívumnak tekinthető, ahol a múlt eseményei raktározódnak. Tudatos emlékeink a rendszerszintű megközelítés szerint szemantikus és epizodikus emlékezetünkben tárolódnak. A szemantikus emlékezet tartalmazza a világról és önmagunkról alkotott általános tudásunkat, míg az epizodikus emlékezetünk tárolja az egyedi eseményeket időben és térben elhelyezve. Ami különlegessé teszi, hogy korántsem egy stabil tárhelyként kell elképzelnünk. Sokkal inkább egy dinamikus rendszer, mely folyamatosan alakítja emlékeinket tapasztalatainknak megfelelően. Ez a folyamat teszi lehetővé számunkra azt is, hogy mentális időutazókként el tudjuk képzelni a jövő eseményeit, és felkészülten nézzünk szembe a jelennel.

Bár epizodikus memóriánk specifikus múltbeli eseményeket tartalmaz, fő jellemzői az episztemikus generativitás, az autonoetikusság és a saját hiedelmeink iránti elfogultság. A kérdés az, hogy miért van erre szükség.

Az epizodikus emlékezetünk egy fontos funkciója a kommunikáció támogatása lehet.

Rendkívüli mértékben támaszkodunk a kommunikációból származó információkra, így rá vagyunk utalva arra, hogy megbízzunk beszédpartnereinkben. Az ilyen fokú bizalom azonban szükségessé teszi egy kifejezetten erre szakosodott kognitív gépezet kialakulását.

A kommunikáció természeténél fogva együttműködést igényel. Akkor sikeres, ha mindkét fél számára előnyös. A beszélő célja, hogy hatást gyakoroljon partnere elméjére, míg a hallgató célja az, hogy hasznos információkhoz jusson. Mind a két esetben szükség van az emlékeink minél pontosabb reprezentálására. A beszélőnek azért, hogy hatékonyabban tudjon indokolni, ezáltal meggyőzni másokat, a hallgatónak pedig azért, hogy meglévő ismeretei, tapasztalatai segítségével pontosabban meg tudja vizsgálni a kapott információk valóságtartalmát, ezáltal védve legyen a félreinformálástól. Képesnek kell lennünk tehát arra, hogy megfelelő indokokkal megalapozzuk saját állításainkat és egyúttal érzékelnünk kell mások állításainak hitelességét is.

Hogyan befolyásolják emlékeink a kommunikációnkat?

  • Az olyan kifejezések, használata révén, mint az „emlékszem”: Ez biztosít másokat arról, hogy első kézből szereztük az információt. Minél több kontextuális információt fel tudunk idézni, annál hitelesebbek leszünk.

  • Elköteleződés: Ha valóban hiszünk abban, amit mondunk, mások számára is hitelesebbeknek látszunk. Fontos figyelembe vennünk, hogy ha már elköteleződtünk egy verzió mellett, akkor az visszamenőleg is hatással van emlékeinkre, így már csak erre a verzióra fogunk emlékezni, függetlenül attól, hogy valójában mi történt.

  • Saját nézőpontunk iránti elfogultság: Nagyobb valószínűséggel emlékszünk vissza azokra a részletekre és indokokra, melyek támogatják saját feltételezéseinket.

  • „Rózsaszín emlékek”: Morális kérdésekben hajlamosak vagyunk a saját javunkra alakítani emlékezetünket. Azokat az emlékeket, melyekben megszegjük morális szabályainkat inkább elfelejtjük, és szívesebben emlékszünk azokra, melyekben megfelelünk azoknak. Mások csalására jobban emlékszünk, ha az személyes hátránnyal jár, míg ha előnyünkre van egyszerűen elfelejtjük a csalás tényét.

  • Utólagos emlékgenerálás: Ha egy automatikus döntés után megkérdezik, miért döntöttünk így, akkor az utólag adott indoklást emlékként kezeljük, mintha eredetileg is ez vezetett volna minket a választásban.

  • Forrás monitorozás: Saját emlékeink és a másoktól hallott információk esetében is alkalmazzuk. Segít korábbi emlékeink, tapasztalataink révén megállapítani az adott emlék valódiságát, és segít eldönteni az új információk esetében, hogy mennyire éri meg beépíteni saját hiedelemrendszerünkbe.

Valójában miért van szükségünk arra, hogy meggyőzzünk másokat? Miért építettünk ki erre egy egész rendszert?

Mindennapjainkban folyamatosan társadalmi kötelezettségvállalásokat teszünk.

Megegyezünk például abban, hogy nem megyünk el a konkurencia nyíltnapjára. Mivel ezeknek nincs valós fizikai, maradandó nyoma, így rá vagyunk utalva partnereinkre és bízunk benne, hogy ők is tartják magukat megegyezéseinkhez.  A társadalmi kötelezettségvállalásainkra jellemző, hogy gyakran egyedi eseményekből generáljuk, ezért előnyös, ha partnerünk hozzánk hasonlóan gondolkodik róla. Ennek megfelelően emlékeink erős szociális jelentéstartalommal rendelkeznek. Mindig a jövőre irányulnak, ezért szükség van múltbeli tapasztalataink reprezentációjára.  Minél szorosabb kapcsolatban állnak társadalmi kötelezettségvállalásainkkal, annál valószínűbb, hogy később fel tudjuk idézni. Végül az együttműködő, meggyőzésen alapuló kommunikáció megvéd a fizikai konfliktusoktól, békés megoldást kínálva nézeteltéréseink feloldására.