Mások az életükért küzdenek. Engem az zavar, hogy nem lesz diplomaosztóm. Mások a frontvonalon küzdenek. Én nagyon jól elvagyok itthon, még edzeni is elkezdtem. Mások elvesztik a munkájukat, mi itthonról dolgozunk és jókat főzünk. Mit kezdjünk azzal, ha úgy érezzük, a problémánk másokéhoz képest nem életbe vágó, vagy egyszerűen nincs? Azzal a tudattal, hogy mi nem tehetünk annyit a COVID-19 megfékezéséért, mint a frontvonalban dolgozók? Ahhoz, hogy szerencsésnek érezzük magunkat, könnyen társulhat bűntudat is, vagy akár szégyen – ehhez még járvány sem szükséges. Mit tehetünk ezzel a bűntudattal?

Társas lényünk vagyunk, nagyrészünk természetéből eredően empatikus és együtt érző. A mostani krízishelyzetben még érzékenyebben fordulunk nemcsak a hozzánk közelállókhoz, de akár kiterjedtebb környezetünkhöz is. Könnyebben azonosulunk másokkal és tanúi vagyunk a világ igazságtalanságainak, szeretnénk még többet tenni, de nem tudunk. Ez könnyűszerrel a bűntudat táptalajává válhat. Főként olyan dolgok tartoznak ide, amiket nem befolyásolhatunk, esetleg nem is tudunk megmagyarázni.

Mi is a bűntudat?

A bűntudat evolúciós célja az, hogy emberi kapcsolatainkat fenntarthassuk. Fontos, hogy van egy érzés – a bűntudat – ami felülírhatja az önzést. A bűntudat az, ami megakadályozza, hogy aláássuk a számunkra fontos társas kapcsolatokat. A bűntudat az a „kis manó”, ami nem hagy minket nyugodni, amíg helyre nem hozzuk, amit elrontottunk, ami arra biztat, hogy engeszteljük ki megbántott partnerünket, tehát hogy helyesen cselekedjünk.

Akkor érzünk bűntudatot, hogy úgy gondoljuk, valami rosszat tettünk. Tehát nem feltétlenül csak akkor, amikor valóban tettünk valami rosszat, már épp elég azt gondolni, hinni is, hogy amit tettünk nem helyénvaló.

Képzeljük csak el, hogy egy családtagunk, például a testvérünk megsért minket. Mi rögtön dühösek leszünk rá, azonban az agyunk meggátolhatja ezt a dühöt. A düh után egyből érkezhet a bűntudat érzése, hiszen lehet, hogy azt tanították nekünk „a testvéredet szeretni kell, nem szép dolog haragudni rájuk”. Így a bűntudat már le is állította a dühöt. A bűntudat tehát más érzéseket gátoló tényezőként működhet, blokkolhat azonban az önzésen kívül olyan érzéseket is, mint a szomorúság, a félelem, a düh, az öröm, a hála.

Összetett érzések és korlátok

Az a tudat, hogy mások sokkal inkább ki vannak téve a veszélynek hozzánk képest, már önmagában is kelthet bennünk bűntudatot. Azt érezhetjük, hogy nekünk is ki kellene valahogy vennünk a részünket. Ugyanakkor örülünk, hogy nem vagyunk akkora veszélynek kitéve, mint a frontvonalon dolgozók. Hiszen félünk is a veszélytől. Családtagjainkat, a velünk együtt élőket is féltjük. Szeretnénk többet tenni, de nem szeretnénk önmagunkat, és másokat sem veszélyeztetni. Ezt az összetett érzést nem könnyű megfogalmazni – olykor még önmagunk számára sem.

A folyamat – amely odáig vezet bennünket, hogy elfogadjuk korlátainkat – nem egyszerű, de felszabadító.

Ha elfogadjuk, hogy érzéseink összetettek, és olykor egymásnak ellentmondóak is lehetnek, az csökkenheti a szorongást, a dühöt, a bűntudatot és közelebb vihet minket önmagunk szeretetéhez.

Amikor jól jöhet a bűntudat – és amikor nem

Amikor valóban tettünk valami rosszat – megbántottunk valakit, hazudtunk, csaltunk, kijátszottunk valakit –, akkor jogos a bűntudat érzése. Ebben az esetben felelősek vagyunk azért, amit tettünk, és rajtunk áll, hogy azt hogyan hozzuk rendbe. Azonban sok esetben nem ez áll fenn, és indokolatlanul érezhetünk bűntudatot. Ezekben az esetekben valójában nem tettünk rosszat, egyszerűen törődtünk önmagunkkal.

Hilary Jacobs Hendel pszichoterapeuta példái azokra az esetekre, amikor a bűntudat egy mélyebb érzés, konfliktus, fájdalom elhomályosítását szolgálja:

  • Bűntudat azért, mert meghúzzuk a határainkat, és ez másokat dühössé, szomorúvá tesz
  • Bűntudat azért, mert nem szeretnénk olyan rizikót vállalni, amit mások elvállalnak
  • Bűntudat azért, hogy életben vagyunk, miközben egy szerettünk elhunyt
  • Bűntudat azért, mert valaki zokon veszi, hogy a saját szükségleteinkkel foglalkozunk
  • Bűntudat azért, mert teszünk mentális és fizikai egészségünk megőrzése érdekében, és ez másokat negatívan érint
  • Bűntudat azért, mert szerencsések vagyunk, kiváltságokkal születtünk, mert több mindenünk (nagyobb vagyonunk, több élelmünk stb.) van, mint másoknak

Ha nem bűntudat, akkor mi?

Milyen más mód van még, ahogyan tekinthetünk szerencsénkre? Átválthatnánk ezt a bűntudatot egy kellemes érzésre, produktív és támogató tettekre? A válasz: igen!

  1. Gondoljunk csak arra, amink van! Ez lehet bármi: vagyon, állás (amit végezhetünk és szeretünk), egy lakás (ami elég nagy ahhoz, hogy elvonuljunk) stb.
  2. Gondoljunk arra, amit nem kell csinálnunk! Ez is lehet bármi: nem kell kórházban dolgoznunk, nem kell bejárnunk munkába, nem kell anyagiak miatt aggódnunk stb.

Amikor kezdünk bűntudatot érezni ezek valamelyike miatt, akkor váltsunk hálára. Adjunk hálát azért, amink van, és amit nem kell megtennünk! Akár mondjuk ki hangosan: „Hálás vagyok, hogy itthonról dolgozhatom, hogy van munkám. Szerencsés vagyok.”

Hagyjuk el az olyan megjegyzéseket, mint „nem érdemlem meg ezeket”, vagy akár azt, hogy „megérdemlem, hogy rossz érzésem legyen miatta”. Mindannyiunk megérdemli, hogy biztonságban legyen, és hogy elégedettnek érezze magát. A hála lehetővé teszi, hogy jobban érezzük magunkat, és hasznosabb is, mint a bűntudat, hiszen hála vezérelte tettekre ösztönöz.

A hála nevében

Ha már elmozdultunk a hála irányába, akkor akcióba is lendülhetünk. Hogyan alkalmazhatjuk a hálát? A „köszönöm” szó használata jó kezdet lehet. Mondjuk ki azoknak is, akikkel nem lehetséges a személyes találkozó. Akár hagyhatunk kis köszönő levelet is annak, akinek hálásak vagyunk, aki szerintünk tesz valami olyat is, amit mi nem teszünk, nem tudunk megtenni jelenleg. Segíthetünk a körülöttünk élő idősebb társainknak. Megoszthatjuk másokkal azt, ami szerintünk sokat segítene nekik, amiből nekünk több, mint elegendő áll rendelkezésre. Küldhetünk ajándékot megbecsülésünk jeleként, adakozhatunk, önkénteskedhetünk olyan formában, amivel nem tesszük ki magunkat és másokat veszélynek.

Ha ezeket követjük, megtaláljuk a módját, hogy a bűntudatunktól eljussunk a hála érzéséig, és a hálát alkalmazzuk, amikor és ahogyan csak tehetjük. A járvány ideje alatt azt kérik tőlünk, ha tehetjük, maradjunk otthon, törődjünk egymással. Ha ezt megtesszük, máris tettünk azért, hogy a helyzet javuljon. Ha otthon maradunk, nem tesszük ki magunkat és másokat a járvány okozta veszélynek, azzal máris közvetve könnyítünk a kórházi dolgozók helyzetén is, hiszen annyival is kevesebb az esélye annak, hogy ismét megfertőződik valaki. Ez a hozzájárulás is tölthet minket el jó érzéssel, hiszen ezzel is kimutatjuk hozzájárulásunkat.

Ha bűntudatunkban mélyedve ülünk otthonunkban, azzal nem segítünk senkinek. Ha hálásak vagyunk azért, amink van, és a fent leírt példákon elindulva próbáljuk megközelíteni a helyzetünket – tehát felismerjük és ki is mutatjuk a hálánkat – már tettünk is valamit.

Felhasznált irodalom:

Hendel. H.J. (2018). It's Not Always Depression: Working the Change Triangle to Listen to the Body, Discover Core Emotions, and Connect With Your Authentic Self. New York: Random House

How to Manage Pandemic Guilt. (2020). Retrieved 27 April 2020, from psychologytoday.com

Survivor's Guilt and COVID-19. (2020). Retrieved 27 April 2020, from https://www.psychologytoday.com/intl/blog/fixing-families/202004/survivors-guilt-and-covid-19