Cancel culture – amikor a közösség kitaszít

A Covid-19 világjárvány idején egyetlen más társadalmi jelenségről sem írtak, beszéltek vagy vitatkoztak annyit, mint a cancel culture-ről (magyarul eltörléskultúra vagy az elnémítás kultúrája). Sok pszichológiai kutató úgy tekint a cancel culture-ra, mint a közösségi média aktivizmusára, de ez nem magyarázza meg teljesen a mögötte húzódó pszichológiát. Nézzük is miről szól a cancelling (eltörlés vagy elnémítás) jelensége.

Mi az a cancelling?

A cancelling olyan szándékosan elkövetett cselekményeket foglal magába, amellyel az egyén vagy akár egy egész csoport nyilvánosan elutasít és aktívan „üldöz” egy vélt vagy valós elkövetőt. Legyen szó rasszizmusról, szexizmusról vagy a bántalmazás más különböző fajtáiról, az áthágást okozó személy a cancelling célpontjába kerülhet. Például emlékezzünk csak vissza J.K. Rowling bejegyzéseire, melyekben a transzközösséget sértő megjegyzéseket tett. A cancelling jelensége a közösségi médián tudott szárnyra kapni. Egyesek „modernkori lincselésként” utalnak rá.

Az elnémítás során két fél áll egymással szemben: az „eltörlő” (canceller) és az „eltörölt” (cancelled) entitás, mely lehet személy, csoport vagy akár egy szervezet is. Gyakran megesik, hogy híres embereket némítanak el. Több olyan példát láthattunk az elmúlt évek alatt, amikor a vádolt fél az elnémítás hatására elvesztette a megbecsülését, karrierjét, jó hírnevét (például vegyük Kevin Spacey esetét). Mindez pedig a közösségi média berkein belül történt. A cancelling tweet bejegyzések ugyanis futótűzként képesek terjedni.

De vegyük azokat a példákat, ahol kevésbé kiélezett az áthágás mértéke. Képzeljünk el egy 16 éves lányt, aki egyik nap kikelve magából elkezd az interneten a nők számára sértő tartalmakat megosztani. Természetesen a mögötte álló pszichés okokat egy poszt alapján sosem tudjuk meg. A másik oldalon viszont ott van az összes sértett fél, az egész női társadalom.  Szólásszabadság versus gyűlöletkeltés. Természetesen semmilyen esetben nem elfogadható bárkiről utálkozó, gyűlöletkeltő információkat terjeszteni. Viszont ki dönti el, hogy mekkora mértékű és milyen büntetést érdemel az adott illető? Felmerül a kérdés, hogy vajon van-e egyáltalán jogunk ilyen módon ítélkezni a másik tettei felett, felvéve a bíra szerepét?

Mi történik, amikor "elnémítunk" valakit?

Az elnémítás jelensége tulajdonképpen olyan, mint a közösségi médián keresztül történő kiközösítés a társadalomból. Ugyanakkor a Me Too-mozgalom során megtapasztalhattuk az érme mindkét oldalát. A nyilvánosság erejének hatására rengeteg olyan magas státuszú személy „bukott le”, akinek tetteire vélhetőleg sosem derült volna fény. Az már megint más kérdés, hogy mi történik akkor, amikor valakit hamis vádakkal ítélnek el. Hiszen ma már azt is tudjuk, hogy a közösségi médián keresztül szinte bármit el lehet hitetni.

Vizsgáljuk meg pszichológiai szemüvegen keresztül az elnémítás jelenségét. Cancelling során a következő folyamat játszódik le:

1. Az egyén felismer egy szabálysértést vagy tudomást szerez róla, és súlyosnak ítéli azt (pl. bántalmazás).
2. Erős negatív érzéseket él át a helyzet kapcsán (pl. harag, undor).
3. Büntető módon és nyilvánosan cselekszik annak érdekében, hogy ártson az adott törvényszegőnek (pl. utálkozó megjegyzések posztolása, mások uszítása az elkövető ellen).

Az elkövetett bűncselekmény tulajdonképpen bármiről szólhat: egy erős politikai értékkel való szembemenésről (pl. ellenséges nézeteket valló politikus támogatása), a társadalmi igazságosság megsértéséről (pl. rendőrök visszaélései) vagy az állatok jólétének veszélyeztetéséről (pl. egzotikus állatok fogyasztása).

Az eltörlő erős negatív érzelmeket, felháborodást, undort, félelmet és haragot tapasztal a kihágás hatására. Ez aktív és nyilvános elutasító választ (pl. felhívást) hív maga után, más, különböző mértékű társadalmi szintű büntető akciókkal (pl. kirúgással, megszégyenítéssel, hírnév tönkretételével stb.) és magáncselekvésekkel (pl. e-mailen keresztüli fenyegetéssel).

Bárki eltörölhetővé válik, ha a társadalom szemében elfogadhatatlan cselekedetet követ el, legyen szó hírességekről vagy hétköznapi emberekről. Azonban nem csak személyek válhatnak a cancelling központjává, hanem különböző csoportok, cégek vagy szervezetek is.

A cancelling az elutasítás aktív formája

A cancelling bizonyos tekintetben hasonló a ghosting jelenségéhez és a bojkottáláshoz, az elutasítás két másik típusú formájához. A ghostingoláshoz hasonlóan az „eltörlő” meg akarja szakítani a kapcsolatát a cancelling célpontjával. Azonban cancelling során az „eltörlő” aktívan igyekszik megbüntetni és ártani.

A ghosting privát módon történik, egyfajta passzív elutasítás, míg a cancelling erőteljes, nyilvános, megtorló elutasítás. A bojkott általában a vállalkozásokra vonatkozik, és a pénzügyi támogatás megvonásáról szól (pl. vásárlás elutasítása). A cancelling tágabb, gyakran egyénekre irányul és számos büntetőeljárást alkalmaz. Mind a bojkottálás, mind a cancelling célja a vélt törvényszegő megbüntetése. A cancelling azonban sokkal tovább megy, ugyanis erősebb érzelmi reakciókból fakad.

Az eltörlés alapvető jellemzője (más elutasításokhoz képest), hogy a megfigyelő számára az eltörlő büntető intézkedései aránytalannak tűnhetnek a vétség mértékéhez képest. Sok esetben amikor valaki cancelling-et hajt végre, megkerüli a törvényes eljárást. Nincs panasz, nincs tárgyalás, nincs vádemelés, nincs elmarasztaló ítélet és nincs ártatlanság vélelme. Az „eltörlő” ítélete, miszerint a törvényszegő hibás, elegendő a büntető intézkedés végrehajtásához.

A cancelling, mint társadalmi fertőzés

A cancelling aktusa az egyén szintjén pszichológiai elutasítás. Amikor a közösségi médián keresztül történik, és más egyének is csatlakoznak, kollektív elutasítássá növi ki magát. Az „eltörlők” támogatókat próbálnak keresni az ügy érdekében. A cancelling fertőző betegségként kezd terjedni a közösségi médián, ezzel felerősítve az eltörlés célpontjának megsemmisítésére vonatkozó cselekményeket. Ennek hatására társadalmilag eltöröltté válik. Tehát tulajdonképpen „közösségi eltörlés” (social cancelling) történik, melyhez a közösségi média által nyújtott elérhetőség biztosítja a villámgyors terjedést.

Mi az, ami nem közösségi eltörlés?

A social cancelling nem a vétség kiegyensúlyozott értékelésén vagy a jogsértés bármely abszolút kritériumán alapul. Bárki válhat eltörlővé és bárki bármilyen okból eltörölhetővé válhat, mindaddig, amíg elég sokan úgy gondolják, hogy az elkövető áthágta az írt vagy íratlan emberi törvényeket, és hajlandóak büntető módon fellépni meggyőződéseikért. Mivel ez egy zsigeri válasz és a törvényszegés egy bizonyos közös megértésen alapul (egy politikai vagy egy társadalmi ideológia szemüvegén keresztül) a történet egyik oldala, minden eltörlési kampány szükségszerűen elfogultságon alapul.

Az ellentétes nézetekkel szembeni tolerancia hiánya, a szólásszabadság kényszerrel vagy cenzúrával való korlátozása, valamint az eltörölt entitás aránytalan büntetése azonban különálló folyamatok, amelyek a büntető akciók támogatására irányulnak. Befolyásolhatják a social cancelling folyamatának kibontakozását és kimenetelét, de leggyakrabban olyan környezeti tényezők, amelyek esetenként változnak.

Nem minden érvénytelenítésre való törekvés bizonyul sikeresnek. A média által tudomást szerzünk az eltörlési kísérletekről, amelyek vírusként terjednek. Ezek azok, amelyek a legvalószínűbben okoznak majd rossz hírnevet vagy kézzelfogható kárt a célpontnak. De gyakran olyan eltörlési epizódok is előfordulnak, amelyek soha nem terjednek el vagy néhány canceller kivételével gyorsan lecsengenek anélkül, hogy jelentős hatást gyakorolnának az eltörölni kívánt személy vagy szervezet életében.