Pontosan miben is lehet segítségünkre a coping-technikák minél szerteágazóbb ismerete? Milyen lehetőségeik vannak az elítélteknek a problémáikkal való megküzdésre – akár pszichológus nélkül is? Cikkünkben a börtönszocializáció nehézségeiről és problémamegoldási tendenciákról olvashattok.
Mikor egy elítélt börtönbe kerül, számos problémával kell szembenéznie. Ilyen például a depriváció, vagyis bizonyos dolgoktól való megfosztottság. Ez nem meglepő, hiszen az elítéltek elveszítik a szabadságukat, az addig megszokott kényelmüket. Megfosztják őket a függetlenségüktől és a jól ismert, biztonságot nyújtó környezetüktől. Elveszítik a lehetőséget a heteroszexualitásuk megélésére, és ami a legkínzóbb tud lenni számukra, az a társas életük, addigi kapcsolataik elvesztése, hiánya.
Emiatt komoly pszichés problémákkal kell szembesülniük az elítélteknek a börtönbe kerülésük kezdetén, amelyek főként érzelmi zavarokban – vagyis szorongásban és depresszióban – jelentkezhetnek. Ezek az érzelmi zavarok az öngyilkossági gondolattokkal, önbizalom elvesztésével és a megőrüléstől való félelemmel kiegészülve komoly nehézségeket tudnak okozni az elítélteknél a börtönélethez való alkalmazkodás során.
Mit tehet ezek ellen egy ilyen szigorú felügyelet alatt álló ember?
Ilyen helyzetekben természetesen borzasztó nagy segítséget tud nyújtani egy börtönpszichológus. Viszont mivel Magyarországon a börtönpszichológusokból kifejezetten hiány van, így több száz elítéltre jut egy szakember. Ekkor tud az úgynevezett coping segíteni, mely során „az elítéltek megpróbálnak megbirkózni a börtönélet során felmerülő problémákkal” – írja Boros János és Csetneky László a Börtönpszichológia című tankönyvükben.
Coping alatt a stresszel, megterheléssel való megküzdést, azon való úrrá levést értjük.
Sajnos a kifejezésnek nincsen tökéletes magyar fordítása, de egyfajta helytállást, problémakezelést is jelenthet, de magára a folyamatra helyezi a hangsúlyt, az erőfeszítésre, amellyel próbálunk megbirkózni a problémáinkkal.
Mindannyian ismerünk pár coping-technikát, még akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában. „A coping mindig egy folyamatos magatartás jelent, mint ahogy az emberi viselkedés is folyamatos.” Állandóan monitorozzuk környezetünket, és értékeljük, hogy az adott szituáció mennyire fenyegető vagy ártalmatlan, majd ez alapján választjuk ki a helyzethez megfelelő coping-technikát. Többségünk viszonylag „szegényes repertoárral” rendelkezik coping-technikák területén. Mint ahogyan az állatoknál, nálunk is fenyegetés esetén a leggyakoribb viselkedési tendencia a megfutamodás vagy pedig az agresszióhoz folyamodás.
Az elítéltek között népszerű coping-technikák
Az 1980-as években Zamble és Porporino vizsgálták a kanadai elítélteknél használatos coping-technikákat. A vizsgálatban a börtönben és a szabad életben használatos technikákat szerették volna összehasonlítani.
Mindkét esetben a reaktív problémamegoldás volt a legnépszerűbb módszer.
Mikor a reaktív problémamegoldást választjuk, akkor mindenféle tervezés vagy hosszú távon való gondolkodás nélkül próbáljuk meg megoldani az éppen felmerülő problémát. Ezzel ellentétes az előzetesen problémaorientált viselkedés, melynek használatakor,megtervezzük az akciót és próbálunk hosszú távú megoldást találni, hogy megelőzzük a jövőben esetlegesen kialakuló problémákat. Sajnos az elítéltek között sokkal kisebb népszerűségnek örvend az utóbbi technika, csak minden hatodik elítélt él vele.
A kutatásból az is kiderült, hogy a szabad élethez képest a börtönben kétszer olyan gyakran használják az elítéltek a menekülés módszert, valamint az elkerülés módszer használati rátája is magasabb. A kettő között a különbség abban rejlik, hogy elkerülés esetében már a probléma kialakulását is megpróbáljuk megelőzni, míg a menekülésnél mindenféle tervezés nélkül, már a kialakult problémától próbálunk megszabadulni. Az enyhítés mint coping-technikai módszer alkalmazása hangulatjavítás esetén népszerű, ilyen például, amikor hiányzó szeretteink fényképét nézegetjük, és így enyhítünk a hiányérzetünkön.
Rendkívül érdekes, hogy bár kifejezetten kevés coping-technikát ismerünk és keveset is szoktunk alkalmazni, a börtönben élő elítélteknél gyakoribb a magasabb, kognitív szinten jelentkező problémamegoldó technikák használata, mint a szabad életben. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a szabad életben sokkal jobban tudjuk alkalmazni a megfutamodást, menekülést, hiszen ténylegesen van lehetőségünk elmenekülni a fizikai térben, míg ez a börtönbe bezárt embereknek nem adatik meg. Így ők rá vannak kényszerítve, hogy kognitív szinten küzdjenek meg a felmerülő stresszes helyzetekkel, például belső dialógusok, gondolkodás vagy meditáció segítségével.
Pont a bezártság miatt azonban
a börtönben élő elítéltek nagyobb százalékban szoktak sikeresen megküzdeni a stresszekkel, problémákkal,
mint a szabadon élő emberek. Ez annak tudható be, hogy a szigorú szabályozások miatt limitálva van a coping-technikák mennyisége, amellyel élni tudnak. Emiatt nem fordulhatnak számos káros és nem célravezető stresszkezelő módszerhez, amelyhez a szabad emberek rendszeresen szoktak. Gondolhatunk itt például az alkoholfogyasztásra vagy akár a droghasználatra is.
Így természetesen a fentebb írtak alapján a börtön nem tanít meg minket jobban alkalmazható coping-technikákra, csak egyfajta korlátozást nyújt, amely miatt az elítéltek rá vannak kényszerítve, hogy a célravezetőbb technikákat alkalmazzák. Nekünk is arra kell törekednünk a mindennapi életünkben, hogy minél hasznosabb, hosszú távon megoldást nyújtó technikákat alkalmazzunk, és ezáltal egy minél stressz- és problémamentesebb életet tudjunk biztosítani önmagunknak.
Felhasznált irodalom: Dr. Boros János, Dr. Csetneky László (2000). Börtönpszichológia. Rejtjel Kiadó, Budapest. Dr. Hárdi István (1992) A lélek egészségvédelme, A lelki egészségvédelem jelene és távlatai. Springer Tudományos Kiadó Kft. Zamble, E., & Porporino, F. J. (1988). Research in criminology. Coping, behavior, and adaptation in prison inmates. New York, NY, US: Springer-Verlag Publishing.
