Ha gyermekvállalásról beszélünk, napjainkban legtöbbször olyan leendő anyukákat látunk, akik több szempontot mérlegelve jutnak el a döntéshez, hogy mikor is vágjanak bele a családalapításba. Mik lehetnek azok a társadalmi hatások, melyek bennünket érnek, és mik azok az egyéni szempontok, melyeket érdemes végiggondolni a babavárás előtt?
A legtöbb kutatás, mely a családalapítással kapcsolatos attitűdöket vizsgálja, csak nők részvételével zajlik, mivel hazánkban az utódgondozás elsődleges kivitelezői általában a nők, így a férfiak beleszólása a gyermekvállalásba szinte másodlagosnak tűnik. A nők több kockázatot vállalnak a gyermek születésével, nagyobb testi-lelki megterhelésnek vannak kitéve. Ugyanakkor lehetséges, hogy ez a konzervatív értékrend valójában csak látszólagos, hiszen a magyar lakosság többségének életvitelében nem jelenik meg, ahhoz nem illeszkedik. Valószínűleg az értékrend annak köszönheti dominanciáját, hogy kevésbé vannak szem előtt alternatív példák, melyekkel azonosulni lehetne.
Egyéni szintet meghaladó társadalmi tényezők is közrejátszanak a gyermekvállalással kapcsolatos döntésben, ilyen például a tanulmányok kitolódása.
A felsőoktatás felértékelődésével, a diákként eltöltött idő megnyúlásával legtöbbször együtt jár a felnőtt szerepek és felelősségek kitolása is.
Ugyanakkor a kései munkába állás az egzisztenciális biztonság megteremtését is késlelteti. Az anyagi biztonság és függetlenség a családalapítás kérdésében mindenképpen fontos szempont a vizsgálatok szerint, sokszor a legfontosabb.
Egyéni szempontok
Bio-pszicho-szocio-spirituális lényünk minden aspektusából megközelítve vannak olyan hatások, melyek befolyásolhatják gyermekvállalási kedvünket, a gyermek érkezésének időzítését. Biológiai szinten az öröklött késztetés, a genetikai készlet átörökítése motivál bennünket a gyermekvállalásra. Ebben kevésbé vannak egyéni eltérések, egy újszülött látványa, érintése hasonló ösztönöket, reakciókat hív elő minden emberből. Pszichoszociális szinten már sokkal különfélébbek vagyunk. Nagyon fontos kérdés például, hogy milyen mintákkal rendelkezünk saját édesanyánkról? A bennünk kialakuló anyai reprezentációk ugyanis e mentén nagyban különbözhetnek. Egy hazai kutatás szerint a magyar nők leginkább nőiségük természetes részeként tekintenek az anyaságra, de nem hiányoznak azok a reprezentációk sem, melyek az anyaságot terhesnek, a saját szabadságot korlátozó helyzetnek élik meg. A gyermekkorban megalapozott mintáink mellett a transzgenerációs öröklés és tanulás is jelenthet olyan stresszort, mely a gyermekvállalás kitolásában vagy elutasításában mutatkozik meg. Ide tartoznak a különféle elvárások és hiedelmek is.
Talán a legelterjettebb tévhit, hogy a születendő közös gyermek megszilárdítja a gyenge lábakon álló párkapcsolatot.
Ez azonban sajnos kevéssé igaz. Egy gyermek születése életciklusváltást jelent, ami krízisállapot. A párkapcsolati szerepek fölé helyeződnek az újonnan kialakuló szülői szerepek, az eredetcsaládban meglévő rendezetlen konfliktusok előtérbe kerülhetnek (mint a klasszikus anyós-vő csaták), a kezdeti káosz egy új egyensúly beállásáig fennmarad. Ebben a rendkívül stresszes állapotban épp nehezen tud a párkapcsolat erős maradni, hiszen a felgyülemlett feszültségek gyakran itt vezetődnek le.
A vallásosság szintén nagyban befolyásolja az új élethez való hozzáállást, valamint saját életünkben elérendő céljainkat is, mely természetszerűleg hatással van arra, hogyan gondolkodunk a gyermekvállalásról.
A gyermektelen felnőttekkel készült interjúk tapasztalatai jól összefoglalják, milyen szempontok merültek fel a döntés során, legyen a gyermektelenség választott életforma vagy külső körülmények okozta helyzet. A nőknél három fontos tényező járul hozzá leginkább a gyermektelenséghez: stabil párkapcsolat hiánya, életkori korlátok (a bizonyos biológiai óra ketyegése), anyagi biztonság hiánya. A férfiak esetében hasonló tényezőkről beszélünk, ám a párkapcsolat stabilitása kevésbé a jó munkamegosztással, mintsem a szerelem mértékével mérendő számukra. Egy szűk réteget kivéve legtöbbször a családalapítás késleltetéséről, az időből való kifutásról és annak utólagos indoklásáról beszélhetünk, nem pedig a gyermekről való tudatos lemondásról.
Az érett személyiség
Szintén individuális tényező az érettség elérése. Ezt rendszerszemléleti megközelítésben az eredetcsaládról való leválás mértéke fejezi ki. A leválás jelzője lehet a kapcsolattartás rendszeressége és módja, illetve, hogy döntéseinknél milyen mértékben hallgatunk „belső szülőnk” ellenzésére vagy támogatására: megszólal-e például lelkiismeretünk, ha édesanyánk biztosan azt mondaná, hogy rövid az a szoknya?
Allport szerint az érett személyiségnek hat kritériuma van:
- az én érzésének kiterjesztése, az énközpontúság meghaladása,
- meghitt viszony másokkal,
- érzelmi biztonság és önelfogadás,
- valósághű észlelés, kialakult jártasságok és feladatok,
- az én tárgyiasítása, önismeret és humor,
- az egységesítő életfilozófia.
Amiről mi döntünk
A sok-sok tényező közül tehát van olyan, melybe kevesebb a beleszólásunk. Ide tartoznak a társadalmi változásokkal járó szerepelcsúszások, illetve a biológiai késztetések. Vannak olyan kérdések azonban az anyag biztonság mellett, melyeket érdemes átgondolni, melyeken lehet dolgozni, változtatni. Ide tartoznak az eredetcsaláddal kapcsolatos érzelmeink. Milyen volt a szüleimmel a kapcsolatom gyermekkoromban? Milyen most, megtörtént-e a leválás? Hogyan láttam az édesanyámat? Milyen félelmeket, hiedelmeket örököltem felmenőimtől? Ide tartoznak az interperszonális készségek és az intrapszichés konfliktusok is: Milyen a kapcsolatom a párommal, átgondoltuk-e, milyen változások várhatóak a párkapcsolatunkban? Milyen a kapcsolatom a párom családjával? Hogyan valósítom meg saját vágyaimat, céljaimat? Kellő önreflektivitással rendelkezem-e?
A változtatás sok esetben igen nehéz, vagy szinte kivitelezhetetlennek tűnik, ám működésünk és helyzetünk tudatosítása már önmagában nagy haszonnal jár. Természetesen a kérdések megválaszolásához elég jó önismeret és olykor segítség is szükséges, azonban érdemes még a babavárás előtt tisztán látni, hiszen egyrészt saját, másrészt születendő gyermekünk dolgát könnyítjük meg ezzel.
Felhasznált irodalom: Allport, G. W. (1997). A személyiség alakulása, Gondolat. In Semsey G. (2018). Szexuális nevelés az iskolában. Iskolakultúra, 28(12), 17-34. Cooke, A., Mills, T. A., & Lavender, T. (2012). Advanced maternal age: Delayed childbearing is rarely a conscious choice: A qualitative study of women's views and experiences. International journal of nursing studies, 49(1), 30-39. Goldenberg, H. & Goldenberg, I. (2008). Áttekintés a családról I. Animula Kiadó. Budapest Pápay N., Rigó A., Nagybányai Nagy O., & Soltész A. (2014). A gyermekvállalási attitűdök alakulásának pszichoszociális meghatározói=Psychosocial factors influencing the motivation for parenthood. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 15(1), 1-30. Spéder Zs. (2006). Mintaváltás közben. A gyermekvállalás időzítése az életútban, különös tekintettel a szülő nők iskolai végzettségére és párkapcsolati státusára. Demográfia, 49(2-3), 113-149. Szalma I., & Takács J. (2018). A gyermektelenség mintázatai magyar férfiak körében: egy interjús vizsgálat folytatása. Szociológiai Szemle, 28(3), 60-86.
