„A kapcsolatok fejlődnek, az érzések az idővel átalakulnak. A szenvedélyből valami más lesz.” „Ez a probléma a monogámiával – lehetetlen fenntartani a vágyat hosszú távon.” „Nem félelemből nem köteleződöm el, egyszerűen csak nem akarok unalmas szexet.” „Lemondtam a szeretkezésekről, miután a gyerekeim megszülettek.” Tipikus mondatok, melyek elhangozhatnak, amikor az embereket a hosszú távú párkapcsolat és a szexuális vágy kapcsolatáról kérdezzük. Bár nagyon eltérően közelítik meg a témát, végkövetkeztetésük azonos: a szenvedély elhalványul, átalakul vagy hirtelen kisurran a hátsó ajtón. Muszáj ennek így történnie? Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus cikke.
A romantikusok a szenvedélyes életre esküsznek, ahol a vágy örökre fennmarad. Ha ez nem így történik, egyszerű a következtetés: elmúlt a szerelem. Az erotika halálát gyászolják, félve a megállapodástól. A másik szélsőség a realisták világa: a szenvedély őrültségekbe rángatja bele az embert, a tartós szerelem biztonsága előbbre való a forró szexnél. A szenvedélyesség nem egy érett állapot, nem nyújt elég alapot a házassághoz, nekünk pedig fel kell nőnünk a vágy elillanásának elfogadásához. Általában mindkét oldal tagjai csalódottak, mert kevesen akadnak, akik bármelyik táborban elérik a boldogságukat.
A modern élet megfosztott bennünket régi kapaszkodóinktól. Amit korábban egy kiterjedt szociális háló biztosított, most egyetlen embernek kell megadnia számunkra. Partnerünkhöz fordulunk oltalmazásért, érzelmi támaszért. Gondoljunk bele, hányféle szerep terheit kell cipelnünk egy párkapcsolatban!
A felnőtt kapcsolatoknak elvárások tömkelegét kellene elbírnia.
Bizonytalanság mint afrodiziákum
Partnerünkben a stabilitást keressük, azt a horgonyt, aki megtart minket az élet hullámzásában. Ugyanakkor vágyjuk a közös transzcendentális szárnyalást, amellyel elrugaszkodhatunk a mindennapok szürkeségéből. Hatalmas kihívás a kettő harmonikus összeegyeztetése: a biztonság, kiszámíthatóság, illetve az áhítat, a titok és az izgalom élményeinek dinamikus egyensúlya.
Észrevehetjük, hogy kapcsolatunk alakítása során milyen hatalmas energiákat fordítunk a stabilitás és az előreláthatóság elérésére és fenntartására. Ennek oka, hogy minél inkább kötődünk a másikhoz, annál többet veszíthetünk el. Különböző eszközökkel próbáljuk megteremteni a nyugalmat: beceneveket adunk, közös rituálékat alakítunk ki, szokásokat vezetünk be. Az izgalom azonban a bizonytalanságban gyökerezik. Kellemesen belehelyezkedünk az intimitás nyújtotta nyugalomba, ugyanakkor egyre inkább szorít minket a korlátozottság. Ahogy igyekszünk kontrollálni a szenvedéllyel járó kockázatokat, olyannyira megszelídítjük azt, hogy elveszítjük a spontaneitást. Ezzel a kontrollal csökkentjük ugyan a szorongásunkat, ám egyúttal
elzárjuk magunkat olyan lehetőségektől, melyek táplálnák a kapcsoltunkat.
Esther Perel szerint a vágyat érdemes az intimitástól külön választani, az ellenáll a kontrollunknak. A testi és az érzelmi biztonság alapfeltétele az egészséges örömnek, ám bizonytalanság nélkül nem élhetjük meg a vágyakozást és a borzongást. A kapcsolat szenvedélye tehát
olyan magas hőfokon ég, mint amennyi bizonytalanságot a felek elviselni képesek.
Az illúziók levetkőzése
A bizonytalanság mellett a titokzatosság is a kapcsolatok elidegeníthetetlen része. Valójában az állandóság iránti igényünk korlátoz minket abban, amilyen mélységben hajlandóak vagyunk megismerni a másikat. Szeretnénk őt olyannak látni, ami gyakran csak egy saját fejünkben megszülető kép, a szükségleteinket, vágyainkat tükrözi. Azt látjuk, amit még el tudunk viselni, az összetettség leegyszerűsítésével kezelhetővé tesszük partnerünk másságát. Hajlamosak lehetünk az önmagunkról alkotott képet is egyszerűbb formába önteni, háttérbe szorítva személyiségünk egyes aspektusait. Ezek a folyamatok szintén a vágy kihunyásának útjára terelhetnek bennünket. Amikor a partnerünk kilép ezekből a közösen lefektetett szerepekből, átlép bizonyos közösen kijelölt határokat,
a személyisége autentikus részeit hozza be a kapcsolatba.
Fontos a kíváncsiságunk megőrzése a másik iránt, hogy újra megláthassuk őt egy izgalmasabb, új aspektusból.
A bizonytalanság megteremtése esetenként nem több, mint a biztonság illúziójának elengedése, a bizonytalanság elfogadása. A vágy fenntartásához bele kell szőnünk az ismeretlent a számunkra ismerős helyzetekbe, új szemmel kell körülnéznünk a már megszokottban.
Hogyan őrizhetjük tehát meg a borzongást, a transzcendenciát, a szenvedélyt? A vágyunkat az ismeretlen táplálja, amely szorongáskeltő. Ha hajlandóak vagyunk belemerülni ebbe a rejtélybe, a vágy velünk maradhat. Megijedhetünk tőle, de kíváncsisággal is reagálhatunk rá.
A szenvedély a szorongás és az elragadtatás közötti térben születik meg.
Felhasznált szakirodalom: Perel, E. (2015). Szeretkezés fogságban. Oriold és Társai.
