A Mindset Szeged Pszicho-Kávéház előadássorozatának harmadik, Így jártam anyáddal – család és párkapcsolat összefonódása című rendezvényéhez érkeztünk május 24-én. Előadónk, Kozma-Vízkeleti Dániel, családterápia-függőként mutatta be magát, aki 36 órája nem vezetett terápiát. Képzeletbeli tarisznyánkba milyen dolgokat pakol családunk? Tudunk-e szakítani a szüleinktől tanult kapcsolati mintákkal? Mikor sikeres egy párterápia? Előadónk és állandó kerekasztalunk tagjai ezeket a kérdésköröket járták körül a szegedi Campus Beer&More-ban. Tudósításunk.
Kozma-Vízkeleti Dániel két évtizede dolgozik családokkal, az ebből származó tapasztalataiból szemezgetett előadásán. Hogyan függ össze a család és a párkapcsolat? – vetődik fel a kérdés. A hagyományos lélektan szeret mindent az édesanyára fogni: „azért ilyen a gyerek, mert az anyja így meg így viselkedett vele”. „Jó” gondolat hogy mindenről a szülő tehet. A rendszerszemléletű családterápia viszont a személyeket életük aktív alakítójának tekinti, és célja őket segíteni abban, hogy saját magukat is annak lássák. Ennek egyik első lépése az, hogy ne fogjuk édesanyánkra miért viselkedünk úgy az élet adott területén, mondjuk a párkapcsolatban, hanem vállaljuk: mi vagyunk azok, akik saját kapcsolatunkért tehetünk.
Családi és kapcsolati mintáink összefűződése
„A dolgoknak nem oka, hanem története van” – ismétli a családterapeuták filozófiáját előadónk. Rengeteg mindent a szüleinktől tanulnunk, az ő mintáik révén látjuk, mire használjuk a korszerű elektronikai eszközöket, hogyan kell élni, mi a szabadidő és azt is, mi a párkapcsolat.
Életünk első párkapcsolati mintájául a szüleink kapcsolata szolgál.
Abból tanulja meg egy fiú, hogyan viselkedjen a nőkkel, hogy megfigyelni édesapja más nőkhöz és anyjához való viszonyulását és kommunikációját. Ezeket a szülők viselkedése által nyert alapélményeket hajlamosak vagyunk ismételni. Nem azért csináljuk, mert jó, hanem mert megszokott. „Ami megszokott, az ismerős, ami pedig ismerős, az biztonságos” – vallja a szakember. A rendszerszemléletű családterápia segít megérteni a családtagok egymásra való hatását. Családban élve kölcsönösen össze vagyunk zsinórozva. Az egyik családtag életének eseményei hatással vannak a többiekére.
Amikor a család működéséről gondolkodunk, több szempontot figyelembe kell vennünk. Az egyik a tagok saját egyéni életútja, a másik a szülői párkapcsolata – mert az is tart valahol –, illetve a családi életút. Bármelyik életútban, ha váltás történik, krízis alakul ki, ami hatással lehet az összes többi családtag életére is.
„Én nem fogom azt csinálni, amit anyám…”
Mindannyiunk életében lehetnek olyan szülőktől vett minták, viselkedésmódok, melyeket megfogadunk, mi biztosan nem fogunk utánozni életünkben, sőt teljesen elutasítjuk. Azonban indulatteli helyzetben ez a tudatos elhatározás nem működik. Fokozott érzelmekkor ugyanis zsigeri alapminta kapcsol be. Amit elődjeinktől sajátítottunk el, az lesz az első reakciónk. Ezt az alapmintát komoly erőfeszítés árán lehet átdolgozni. Ezenfelül a családtól rengeteg olyan elvárást kapunk a leendő párral kapcsolatban, amit aztán számon is kérünk tőle. Nem is vesszük észre, hogy amit megkövetelünk a társunktól, az nem is nekünk, hanem a nagymamának, nagynéninek vagy más családtagunknak fontos. Ezért kell tudatosan figyelnünk és szelektálnunk elvárásainkat, és csak azokat számon kérni párunktól, amelyek valóban nekünk fontosak.
Mi van a tarisznyánkban?
Amikor kilépünk az életbe, úgy indulunk el, hogy van a tarsolyunkban hamuban sült pogácsa, amely a szülői útmutatót, mintát szimbolizálja. Tudniillik szüleinktől tanuljuk meg, hogyan működnek a határok, mik a szabályok: belenézünk-e egymás határidőnaplójába, szobájába. Továbbá tőlük tanuljuk azt, kinek milyen szerepköre van a családban, a hierarchia mely szintjén áll. Szüleinktől vesszük át a szokásokat, a kommunikáció fontosságát és módját, valamint a forgatókönyveket, például arról, milyen egy nyaralás. Általában azokban az élethelyzetekben akadunk el, melyekhez nem kaptunk forgatókönyvet. A családunktól származik a küldetésünk a pár és pályaválasztásról. Tudattalanul hűek akarunk lenni a szüleinkhez, ezért akkor érezzük jól magunk, ha beteljesítjük az általuk megszabott küldetésünket. Amikor mérlegeljük életünket, sokszor eszerint is nézzük magunkat. Ezt a rengetegféle alapmintát megpróbálhatjuk elkerülni, azonban érzelmileg telített helyzetben bekapcsolnak és befolyással bírnak viselkedésünkre.
Széllel szemben nem könnyű énekelni
Képesek vagyunk tehát megváltoztatni a szülői alapmintáinkat? Kozma-Vízkeleti Dániel szerint ez komoly erőfeszítések árán, de lehetséges. A szülői mintaadás nem kizárólagos, képesek vagyunk ezektől függetlenedni. Hiszen egy párkapcsolatban a másik fél is ugyan úgy hozza otthonról a saját mintáit. Társunk alapszokásaiból is tudunk tanulni, ha a számunkra segítőket kiválogatjuk. Az is választási alternatíva, hogy a párkapcsolatban ketten, közösen átdolgozzuk saját és egymás mintáit. Saját lehetőségeinket sokkal könnyebben meglátjuk, ha magunkat életünk aktív alakítójának tekintjük.
Sokaknak ismerős lehet a szituáció, amikor a koszos zoknik szétszórva a házban vagy a szoba közepén hevernek. „Ha valami nem megy, akkor nem ugyanúgy kell nekimenni a problémának. A koszos zoknit magától nem megy a szennyesbe. Elmondhatjuk 88-szor, de 89-jére sem fog változni. Azzal hogy elvisszük hozzájárulunk a helyzet fenntartásához. Ezért kell a zoknit kupacban otthagyni, hímezni rá, vagy valamely más módon kizökkenteni a megszokott folyamatot.”
„Egy párkapcsolatban az ágyban minimum hatan vannak.”
Ezzel a gondolattal indítja a Dr. Szilárdi Réka szociálpszichológus, valláskutató a szegedi állandó kerekasztal-beszélgetését Kozma-Vízkeleti Dániellel. A kerekasztal tagjai még Dr. Nagyillés János klasszika-filológus, Dr. Rafael Beatrix klinikai szakpszichológus és Mihalik Árpád szociálpszichológus. A jelenlegi párkapcsolati mintáinkhoz nemcsak a szülők, hanem a volt párok is hozzájárulnak. Minél erősebb egy kapcsolat, annál több mintát átvehetünk a másik féltől, ami akár felül is tudja írni a családi mintát. Az anyai „egy férfiben sem lehet bízni” minta ellenére részünk lehet egy olyan kapcsolatban, ahol a bizalom mégis megtapasztalható, így a minta átíródik, ezt vihetjük tovább. Mihalik Árpád felveti a kérdést, vajon mindig a szülő-e a referenciapont? Előadónk szerint manapság sokkal több minta hozzáférhető. A barátoknak is kiemelkedő szerepe van: gyakran a távol élő származási családok helyett ők nyújtják a sémákat. Ez a sokféle mintahozzáférés azonban elbizonytalanító. Melyik lehet az, ami tényleg nekünk való? Ugyanakkor a választási alternatívák sokasága magában hordozza annak a lehetőség, hogy megtaláljuk a temperamentumunknak, kötődési stílusuknak megfelelő mintájú párt.
A párterápia sikersztorija
Mihalik Árpád a beszélgetést a párterápia sikeressége felé tereli. Felvet, hogy amikor egy pár szakít, a felek vigasztalásakor azt mondjuk: sajnálom. A szakításra rossz dologként tekintünk, holott egy rosszul működő kapcsolat esetében nem feltétlen az. Kozma-Vízkeleti Dániel szerint az is sikernek tekinthető egy párterápiában, ha ki tudja mondani mindkét fél, hogy külön jobb. „A párterápia nem arról szól, hogy mindenkit próbálunk összetartani. A kapcsolat érték, érdemes érte melózni, ha mindkét fél hajlandó.” A párterapeuta akkor hajlandó terápiát vállalni ha mindkét fél hajlandó dolgozni a kapcsolatért, más esetben nagy valószínűséggel nem lesz sikeres a terápia.
A rendezvényt támogatta:
