Szeretnénk bemutatni Dr. Bunford Nórát, az MCC-Mindset Pszichológia Iskola új Junior Prima díjas vezetőjét, aki egyetemi tanulmányait az Amerikai Egyesült Államokban végezte, gyermekklinikai pszichológiából doktorált az Ohio Egyetemen. Tudásával, tapasztalataival és elhivatottságával immáron a hazai tudományos élet oszlopos tagja, az MTA Prémium posztdoktori kutatói program ösztöndíjasa, 2018-tól a Lendület kutatócsoport vezetője, illetve a „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” pályázat egyik nyertese.

Dr. Bunford Nóra kisgyermekkorától versenyszerűen úszott, ennek köszönhetően került ki az Amerikai Egyesült Államokba sportösztöndíjjal, ahol orvosi szakon kezdte meg a tanulmányait. Bár szerette ezt a területet, legfőképpen a gyógyítás, a rendellenességek kezelése és megelőzése érdekelte, ám több rugalmasságra vágyott, így végül váltott, és elvégezte mind a pszichológia mind a filozófia alapszakot a Southern Illinois University-n Carbondale-ben. 

Ezt követően a mesterszakot már az Illinois State University-n abszolválta klinikai pszichológia szakon, végül pedig az Ohio Egyetemen folytatott doktori tanulmányokat, ahol klinikai szakpszichológusi képesítést, illetve doktori fokozatot szerzett. Tizenhárom kint töltött év után végül a hazatérés mellett döntött, hogy a magyar kutatói szcénát erősítse a nemzetközi vizeken megszerzett tapasztalataival és tudásával. 

A hazai szakma hamar megismerte a nevét, ugyanis számos rangos elismerést elnyert: 2017-ben Junior Prima díjas Magyar Tudomány kategóriában, illetve sikeresen pályázott a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatóknak létrehozott új nemzeti kiválóság posztdoktori programjára, majd 2018-tól a Lendület kutatócsoport vezetője. 

Kutatómunkájának fő célja, az ADHD-val együttjáró, de a serdülőkor tekintetében az ADHD-tól függetlenül is releváns, negatív következmények, mint pl. az iskolai és társas problémák, a kockázatkereső magatartásformák pl. az alkohol- és drogfogyasztás, illetve az agresszió és a bullying/viktimizáció rizikó- és védőfaktorainak feltárása.

2019-ben ő volt a „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” pályázat egyik nyertese, mely eredménnyel a nők hazai tudományos karrierjének elismertségéhez és elfogadásához is sokat hozzátett.  

Egy rövid nyilatkozat erejéig arról kérdeztük, hogy milyen elképzelésekkel, tervekkel és reményekkel vág neki legújabb feladatának, az MCC-Mindset Pszichológia Iskola vezetésének: 

„Az MCC-Mindset Pszichológia Iskola vezetését izgalmas és egyben megtisztelő kihívásnak, lehetőségnek tartom. Az oktatási és szakmai fejlődéshez elengedhetetlen egy olyan képzés, amely ötvözi a pszichológia alapjaira, történetében meghatározó gondolatokra és megközelítésekre irányuló edukációt egy evidencián alapuló, modern, multidiszciplináris, state-of-the-art elméletekre és módszerekre irányuló ismeretterjesztéssel.

Remélem, hogy a vezetésemmel az iskola beteljesíti ígéretét, vagyis létrejön egy olyan, az egyetemi képzést kiegészítő, azon túlmutató kapcsolatépítési és szakmai program, amely minőségében felveszi a versenyt a nemzetközileg is elismert, vezető intézményekkel.

Terveim között szerepel egy komplex biológiai, kognitív idegtudományi alapú, ugyanakkor pedig transzláció- illetve alkalmazott, gyakorlati fókuszú kurrikulum kialakítása. Szeretnék betekintést nyújtani a pszichológusi karrierutak mérföldköveibe, lehetőségeibe, kihívásaiba; a gyakorlati és a kutatómunkába, illetve a kettő ötvözésébe. 

Ehhez kapcsolódóan, a képzésbe olyan elismert szakemberek bevonását tervezem, akiknek a pszichológusi karrierutak eltérő formáival, illetve a pszichológia tudományának különböző területein releváns, számottevő, személyes tapasztalata van. Hazai és nemzetközi együttműködési hálózat kialakítása, folyamatos bővítése és elmélyítése is a céljaim között szerepel, továbbá ismeretterjesztő, tudománykommunikációs programok megvalósítása."