A Mindset Pszicho-Kávéház sorozata egy exkluzív rendezvénnyel várja vendégeit december 5-én, hiszen dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus és szakújságírónk, Illés Eszter szexuálpszichológus tart majd előadást az önbizalomról egy konferenciaest keretében. A témával kapcsolatban dr. Kun Ágota munka- és szervezet szakpszichológust, kerekasztalunk egyik állandó tagját kérdeztük.
Érdemes az önbizalom és önbizalomhiány kérdésével foglalkoznunk?
Azt gondolom, minden pszichológus remekül megtanulta, hogy ezek a fogalmak mit jelentenek, hogyan formálódnak, és hogyan formálhatók. Nyilván, a hétköznapi emberek számára is van jelentése, de hogy tudatosan tudjanak ezzel foglalkozni, szükséges lenne célzott támogatásban részesülniük. Azt tapasztalom ugyanis a privát, de a munkaéletemben is, hogy valahogy nem adunk egymásnak megerősítő és pozitív visszajelzéseket (mert a pozitív valahogy természetes, amit nem kell észrevenni), de a rosszat hamar azonosítjuk, és még hamarabb visszajelezzük mások felé. Az önbizalomnak azonban a pozitív, megerősítő visszajelzés az egyik éltető forrása.
Ehhez ma milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre?
Vannak eszközök, amit én a pozitív pszichológia szemszögéből emelnék ki. Az önbizalomnak két pillére van: önmagunk és mások. Egyrészt, ismernünk kell a saját erősségeinket (miben vagyok jó és nagyon jó), de ismernünk kell a saját határainkat is, így egy egészséges önkritika és önismeret mellett egyensúly alakítható ki és tartható fenn az önképünket tekintve. Tudjuk, mire vagyunk képesek, mire nem, így személyes énhatékonyság érzetünk biztos alapja lehet ennek. Ha valami nem sikerül, akkor
reális önismeret mellett hamar talpra állunk,
mert tudjuk, milyen tényezők játszhattak közre abban, hogy kudarc ért bennünket. Ha ez az ok belül van, és megvan a reális önismeret, akkor reális alapokon nyugvó hozzáállással az egyensúlyunk hamar helyreáll: tanulok a tapasztalataimból és önmagam javára fordítom a kudarcot is. Jó, ha tudunk pozitívan átkeretezni, vagyis a nehéz, kudarcos helyzetről másképp gondolkodni: kiemelni mindazt, ami hasznomra vált, tudomásul venni, hogy nem én vagyok az egyetlen ember, akivel ilyen történik, és ha rossz történik velem, az nem jelenti azt, hogy nekem ez lenne a „sorsom”. Ne legyünk passzív elszenvedői, legyünk aktív alakítói a velünk kapcsolatos történéseknek.
Ez a hozzáállás igencsak optimistának tűnik.
Így van, ebben kiemelt szerepe van az optimizmussal összefüggő magyarázó stílusnak is, vagyis, hogy ha valami történik, az okokat önmagamon belül vagy kívül keresem (én vagy nem én vagyok az oka), hogy mennyire értékelem stabil vagy éppen átmeneti történésnek (velem mindig ilyen történik vagy éppen azért nem mindig), és hogy mennyire tartom ezt általánosnak (mindenre igaz vagy nem mindenre). Vagyis, az „én-mindig-minden” gondolkodású egyén automatikusan azt gondolja, hogy minden rossznak ő az oka, hogy ez már így marad, nem tud változtatni rajta. Nyilvánvaló,
ez az önbizalmat, az önhitet és énhatékonyság érzetet is rombolja.
Ez a gondolkodás és hit a reziliencia (rugalmas alkalmazkodóképesség) fejlesztésével alakítható. Fontos, hogy ne csak a gyengeségekre fókuszáljunk, hanem a meglévő erősségeinkre is építsünk – használjuk azokat, próbáljuk ki új helyzetekben, melyek további sikerélményekhez vezethetnek. Lehet a jót még jobbá tenni, és ez abszolút pozitívan hat az önbizalom alakulására.
Mi a helyzet mások visszajelzéseivel?
Ez lenne az önbizalom másik fontos pillére. Itt kiemelt szerepe van a számunkra fontos személyeknek. Ha tőlük reális értékeléseket, visszajelzéseket kapunk, s ami ráadásul illeszkedik az önképünkhöz, akkor biztos, hogy önbizalmunk nem sérül, sőt, pozitívan alakul. Ehhez szükséges, hogy nyitottak legyünk a konstruktív kritikára, de hogy mi magunk is kritikusak legyünk az értékelések befogadásával szemben. Nem kell mindent feltétel nélkül elfogadnunk, de az sem jó, ha minden lepattan rólunk. A másoktól érkező visszajelzések akkor a leghatékonyabbak, ha azok a személyes erősségeinkre vonatkoznak, ha nem dicséreteket, hanem sokkal inkább elismeréseket kapunk. Az elismerés ugyanis egy jövő-orientációjú visszajelzés, ami további erőfeszítésekre inspirál bennünket.
Hol a határ az egészséges önbizalom és a túlzott között?
Persze beszélhetünk túlzott önbizalomról is. Nevezhetjük nagyképűségnek, sérthetetlenségnek, nárcizmusnak, akárminek. Itt ugyanezek a tényezők fontosak, vagyis az önismeret, és a másoktól érkező visszajelzések befogadásának, megfontolásának képessége. Így a mérleg erre az oldalra is billenhet, és nem csak az önbizalomhiány, de a túlzott önbizalomnak is lehet negatív következménye. Ez például vezethet irreális optimizmushoz, fals működésmódhoz, ahol az egyén nem tanul a tapasztalataiból, mindenhatónak hiszi magát és nem csak önmaga sérül hosszú távon, de ez a működésmód a kapcsolataira és másokra is negatívan hat.
•••
Modern kori önsorsrontás: az önbizalomhiány
A Mindset december 5-i konferenciaestjén első előadóként szakújságírónkat, Illés Eszter szexuálpszichológust hallhatjuk az önbizalom és szexualitás kapcsolatáról. Ezt követi dr. Almási Kitti előadása az önbizalomhiány mögött meghúzódó pszichológiai tényezőkről, majd pedig Budapest egyetlen állandó pszichológiai kerekasztala (Orvos-Tóth Noémi, Kozma-Vízkeleti Dániel, Forgács Attila, Kun Ágota) is bekapcsolódik, akik értékes gondolataikkal teszik teljessé az estét.
Az esemény Facebook eventje itt található.
Jegyvásárlás az online közvetítésre ezen a linken érhető el.
