Amikor nőből anyává válunk, minden megváltozik bennünk, körülöttünk. E. H. Erikson megfogalmazása szerint normatív krízist élünk át, melyben az újdonsült anyának meg kell küzdenie az életszakaszváltás nehézségeivel. Átmeneti időszak ugyan, de különösen alkalmas arra, hogy a személyiség egyensúlya megbillenjen. Ez a válságokkal, feszültségekkel és belső konfliktusokkal terhes periódus különösen igényelné a lelki támogatást. Kitől és hogyan kaphatjuk ezt meg? Hogyan lehet elfogadni magunkat akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek? Milyen hatások segíthetnek vagy épp gátolhatnak bennünket?

Anyának lenni az elvárások kereszttüzében

Tegyük fel, nem sikerül elsőre teherbe esnünk. Már ekkor elindulhat bennünk a később csak erősödő viszonyítási kényszer: „Mi tart ennyi ideig? Másoknak miért jön össze hamarabb? Mi a gond velem?” Amikor aztán végre várandósok leszünk, máris készülünk a picire, megbeszéljük magunkkal és a párunkkal, mit hogyan fogunk csinálni. A lehető legtöbb dolognak utána akarunk olvasni, hogy mindent megtehessünk gyermekünk egészségéért, boldogságáért. Sokféle irány, iskola és elképzelés létezik a gyereknevelésről, ahány szerző, annyiféle vélemény. Szakemberek, újságírók, kezdő és gyakorló anyukák, apukák, fórumokon posztolók, hozzászólók írnak arról, mit és hogyan kell csinálni ahhoz, hogy boldog család legyünk.

Gyakran előfordul, hogy a fókusz a következő: mindent úgy csináljunk, ahogy az a babának jó.

De egyvalamit elfelejtünk részletesebben körbejárni: mi az, ami az anyukának is komfortos.

A felénk irányuló elvárások záporában hogyan tudjuk elfogadni, hogy nem vagyunk tökéletes anyukák, csak elég jók, ahogy azt Donald Winnicott először megfogalmazta?

A legnagyobb elvárást saját magunk támasztjuk önmagunkkal és az anyaszerepünkkel szemben. Mindent tökéletesen, felkészülten akarunk csinálni – pláne, ha ez az életünk más területén is jellemző ránk. A valóság azonban nem mindig egyezik meg az elképzelésekkel, a szakirodalomban definiáltakkal. Nem biztos, hogy a gyermekünk mindenre úgy reagál, ahogy azt megfogalmazták és mi tudunk az adott helyzethez „az előírtak szerint” alkalmazkodni. Mindez elbizonytalaníthat minket abban, hogy valóban jók vagyunk-e az anyaszerepünkben és negatív hatással lehet az önbizalmunkra, illetve a gyermekünkkel épp hogy csak alakuló kapcsolatunkra, a kötődés kialakulására is.

Mi minden befolyásolhatja egy nő önbizalmát, kompetencia érzését, amikor a legjobbat akarja a babájának?

Információszerzési csatornák a XXI. században, avagy a befolyásoló környezet

Család

Első tapasztalatunk az anyaságról a saját édesanyánktól származik, ami befolyásolja az anyaképünket, az anyaszerepünkkel szemben támasztott elvárást. Az édesanyánkkal csecsemőkorunkban kialakult kötődés típusa, a későbbi, esetlegesen sikertelen leválás és a generációs különbségek is szülhetnek ellentétet.

Amikor egy nőből anya válik, új életszakaszba lép. Ez nagy kihívás önismereti szempontból is. Ebben a bizonytalanságban minden külső reakció lehet erőforrás vagy épp nehezítő tényező.

Nagy szerepe van ilyenkor a párunknak. Egy stabil kapcsolat is rengeteg kihívás elé néz, a pici megszületésével új életciklus kezdődik. Megváltoznak a szerepek, férj-feleségből anya és apa is lesznek egyszerre, érzelmileg is teljesen új helyzet mindkét szülőnek. A férj gyengédségi veszteséget élhet át, a feleség az elhanyagoltság bánatába merülhet. 

Az édesapák jelentős szerepet töltenek be az édesanyák támogatásában. Közösen kell megoldást kell találni eddig ismeretlen helyzetekre, pl. nem pihennek eleget, túl sok a családi feladat, beszűkül az életvitel, beszűkül a külvilág. 

A házastársi kapcsolat menedék lehet a környezetből érkező stressz elől, elősegítheti a tanulást és a kreativitást.

A hitves felébresztheti, támogathatja társa legjobb tulajdonságait, de előhozhatja a negatív oldalát is.

Előfordulhat, hogy puszta jóindulatból a házastárs fontosnak tartja a másik okítását vagy „megmentését” és ezzel, ha tudattalanul is, de alkalmatlannak minősíti őt. Elfogadás helyett új elvárásokat támaszt a másik felé, melyek ilyenkor egy kismamánál felerősödve csapódnak le és rombolhatják az önbecsülését. Segítség lehet, ha a párnak van közös elképzelése a gyermek(ek)kel bővülő jövőjükről, ha meg tudják beszélni, hogy a családjukból hozott minták között mi a közös és mi az eltérő, milyen elveket követnek majd, mennyire akarnak támaszkodni a nagyszülőkre, mennyire engedik be őket az új életükbe. A részletes tervezést is felülírják azonban az éles helyzetek, ezek kezelésére nagy segítség, ha van a párnak közös problémamegoldási stratégiája és nyitottság az őszinte beszélgetésre, visszajelzésre, szükség esetén a segítségkérésre.

A nagymama segítsége lehet tényleges támogatás, de negatív élmény (kirekesztés az anyai szerepből, negatív kritika) is, ami szintén megrendíti az anyuka saját kompetencia érzését.

Bármely családtag reakciója befolyásolja az anyuka magáról, az anyaságáról alkotott érzéseit, amik ebben az időszakban felerősödnek.

Az anyuka számára ilyenkor kifejezetten fontossá válnak a család támogató funkciói:

gyakorlati és konkrét segítséget nyújthat, érzelmileg támogathat, biztonságos közeget biztosíthat, ahol a kismama kipihenheti magát és őszintén beszélhet a dilemmáiról, nehézségeiről anélkül, hogy elítélnék vagy bírálnák, levezetheti a feszültségét, frusztráltságát.

Barátok, ismerősök

Az anyukának az önmagával, anyai teljesítményével, illetve kisbabája viselkedésével kapcsolatban felmerült kételyei folyamatosan jelen vannak. Ezek kérdésként történő megfogalmazása és a barátoktól, ismerősöktől kapott válasz nagyban függ attól, mennyire mély, őszinte a kapcsolat. Szerencsés esetben a valódi tapasztalatok és érzések cserélnek gazdát. Rosszabb helyzetben a megkérdezett szégyelli magát az elkövetett „hibákért”, anyaként való reakcióit kudarcként éli meg, amit nem szívesen oszt meg mással, inkább az elképzelt vagy vágyott anyaképet szeretné láttatni.

Babás-mamás internetes oldalak

Sok a hasznos, szakmailag megalapozott cikk, de az egyéni problémákra nem minden esetben kap választ a bizonytalan anyuka. Sok esetben a könyv szerinti példa esetről szól egy-egy témafelvetés és nem biztos, hogy minden gyerek, minden anyuka ugyanúgy reagál adott helyzetben. Ez tovább erősítheti a kezdő anyuka önbizalomhiányát: az én gyerekem miért nem így viselkedik? Mit csinálok rosszul?

Fórumok, csevegő csoportok

Ezeken a platformokon a legszélsőségesebb, ellentmondást nem tűrő vélemények záporával találhatja szembe magát egy kezdő édesanya és sajnos az egészen abszurd, hozzá nem értő, ellenben több esetben bántó, kegyetlen ítéletek sem ritkák. Ezek a bizonytalan anyukákat még inkább elrettentik attól, hogy kérdezzenek vagy beszéljenek az igazi érzéseikről. Arra viszont tökéletesen alkalmasak, hogy az anyuka tele legyen bűntudattal, mert nem csinálja úgy, ahogy azt a közösség elvárja tőle.

Google „a barátom” és a szakirodalom

Ha szüléssel, babavárással, babagondozással kapcsolatos szakirodalmat keresünk, számtalan olyan könyvajánlást találunk az interneten, amit „feltétlenül” el kell olvasni egy anyukának ahhoz, hogy tájékozott legyen. De vajon mi az oka annak, hogy ezeket a könyveket kiemeli számunkra a kereső oldal: marketing vagy szakmai szempont? Elméleti vagy gyakorlati tudást szerezhetünk meg elolvasásukkal? Kapunk-e általuk olyan tapasztalatot, amit integrálni tudunk anyaságunkba, gondolva itt mind a mentális, mind a praktikum vonatkozásokra.

Összességében nézve a hallott, látott, olvasott információk alapján egy nőben könnyen kialakulhat egy idealizált, irreális anyakép, ami megnövekedett elvárásokat eredményez önmagával szemben. A valóságban elérhetetlen, tökéletes anyaszerep iránti megfelelési kényszer szélsőséges esetben akár depresszióba is fordulhat. Dr. Cindy-Lee Dennis, kanadai orvoskutató felmérése alapján ez a fajta depresszió a szülés után 3-4 hónappal jelenik meg és szoros összefüggést mutat a teljesítménykényszerrel.

Az anyaszerepben megélt negatív érzéseket az édesanyák sokszor személyes kudarcként könyvelik el, az anyaság minőségét kizárólag saját személyüknek tulajdonítják.

Ahogyan egyre nagyobb teret kap az információszerzési lehetőség, egyre több irányból nézhetünk farkasszemet a „jó anyasággal” kapcsolatos mítoszokkal. A tökéletes anyaságért folyó versenyben könnyen úgy járhatunk, mint az egyszeri ember a szamárral: sosem tudunk megfelelni, jutalmunk csakis csökkentrendűségi érzés és bűntudat lehet.

Az elvárások csapdájában egy édesanya sok minden miatt érezhet bűntudatot.

Mi lehet a megoldás?

Objektív valóság megkeresése: ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk „jó anyák”, mert nem tudunk megfelelni a felénk támasztott elvárásoknak,

beszélgessünk olyan ismerősökkel, akik segítenek a szubjektív érzésektől és idealizált elképzelésektől megtisztított valóság megtalálásában.

Saját igényeink megfogalmazása: női szerepeink közül csak egyik az anyaszerep. Jogos igényünk, hogy másra is szakítsunk időt, legyen ez bármilyen én-idő,  ami nem járhat kézen fogva bűntudattal.

Ha van időnk magunkra, nyugodtabbak, türelmesebbek, kiegyensúlyozottabbak leszünk.

Ilyen állapotban könnyebben lendülünk át a máskor végtelennek tűnő napi teendőkön és ez gyermekünk hangulatát is nagyban befolyásolja. A mókuskerékből való kiszakadás segít abban, hogy más szemmel nézzünk magunkra és a problémáinkra.

Határaink felismerése, önismeret és önelfogadás: ha úgy érezzük, hogy a jelenlegi állapot nem tartható, de nem tudunk/merünk beszélni a problémáinkról hozzánk közel álló személyekkel, mert félünk a megbélyegzéstől, attól, hogy gyengének és alkalmatlannak tartanak bennünket, kérjünk szakmai segítséget.

Egy segítőnél, elfogadó légkörben eltöltött én-idő sokat segíthet abban, hogy el tudjuk fogadni saját tökéletlenségünket és ezzel együtt is szeretni tudjuk önmagunkat.

Egy magában biztos, egészséges önértékeléssel rendelkező anyuka könnyebben találja meg a körülötte zajló versengésben mi a sajátja, mi az, amit követnie érdemes gyermeke és saját maga mentális egészségének érdekében.


Felhasznált irodalom

Pável, M. (2008). Életesemények lelki zavarai I. Budapest, Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány

Minuchin, S. (2005). Családok és családterápia 1974. Budapest, Animula Kiadó

Gerevich, J. (1989). Közösségi mentálhigiéné. Komlósi Piroska: A család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére. Budapest, Gondolat Könyvkiadó