Milyen lehet egy olyan szülői értekezlet, ahol a szülő tehet fel kérdéseket gyermekével kapcsolatban és együtt, közösen gondolkodva lehet a válaszokat megtalálni? Török Judit pedagógus, coach és mediátor egy ilyen rendhagyó szülőiről számol be nekünk, és hasznos tippeket ad a szülőknek serdülő gyermekükkel való kommunikációhoz.
Támogató szakemberként lehetőségem van olyan szülői közösségeket segíteni (óvodai vagy iskolai osztályok szülős csoportjai), ahol felmerül az igény a közös gondolkodásra. Az aktívitásra szánt szülős idő teret adhat arra, hogy felnőttként, anyaként/apaként más szülőkkel együtt gondolkodjunk saját magunkról, megéléseinkről, éppen aktuális szülői énállapotunkról. Mindezt biztonságos környezetben, közösségben lehet megélni.
A cikk megírásához egy ilyen nem szokványos szülői adta az ötletet. Megoszthatóvá akartam tenni az ott elhangzottakat, mert a korosztályi sajátosságok miatt sok szülőt foglalkoztathatnak. Végül pedig a kamaszokkal való kommunikációhoz igyekszem néhány kézzel fogható ötletet adni.
Az említett szülői résztvevői 13-14 éves gyerekek, azaz serdülők, kamaszkodók (saját szóhasználat) szülei – anyák, apák voltak.
Szülők körben, egyenrangúan.
Volt, aki nyitottan, bizalommal érkezett, volt, aki szorongva, félve, még kicsit távolabbról, felmelegítetlen állapotban ült be. A nyitókör jó alkalom volt a beérkezésre. A témáink az osztályközösség-építés lehetőségei, a kiskamasz csoport és a kamaszkodó (serdülő) gyerek voltak.
Gondolat a szülőktől
íme néhány, a szülőktől érkező gondolat, amiket kérdésekként átfogalmazva osztok meg:
Milyen saját mintáink vannak és azok elegendőek-e a mai helyzetekre? Miért olyanok, amilyenek? Régen nem volt külön közösségfejlesztés, most akkor mi változott? Viber, Instagram, Facebook, Messenger – mi történik ott? Hogyan tudják megfogalmazni saját érzéseiket? És mi hogyan fogalmazzuk meg érzéseinket, igényeinket, elvárásainkat, félelmeinket? Milyen módon adunk visszajelzést a másiknak? Beszélünk egyáltalán érzéseinkről? Tudunk bocsánatot kérni, ha megbántottunk valakit? És a gyerekünktől?
Gondolatébresztő kérdések voltak ezek, és természetesen a szülők igyekeztek megadni a válaszaikat is. A folytatásban a következő kérdés mentén haladtunk tovább: Mi a saját kihívásom a gyerekemmel kapcsolatban?
Képek segítségével születtek meg a válaszok, hiszen a vizualitás gyakran hasznos segítség, mert az assszociáció lehetősége képes előhívni a bennünk lévő érzéseket. A képkártyák által ezek a válaszok születtek:
Saját torony; Magas lovon ül; Nem áll két lábbal a földön; Mindent jobban tud;
Minden mindegy; „Nem tudom” válaszok; Megfelelés, de kinek is; Hangulatingadozás; Elfelejti a dolgokat; Minőségi idő; Kedvtelen; Semmi nem érdekli; Robbanékony; Extra figyelmet igényel; Harcos; Olyan nagy és mégse; Felnőtt vs. gyerek?; Nehezen tudja kezelni az érzelmeit.
Valahogy így!
13-14 éves korban megkezdődik az átalakulásra szánt néhány év. Az idegsejtek fejlődése, újrastruktúrálódása és a hormonok vezérelte harcos csatározása önmagával, a szüleivel, családjával, a tanáraival, a korosztályában elfoglalt helyzetével. Gyermekünk erős, de bizonytalan eszköztárral, kevés önbizalommal, és az ismert értékrend hitelességének keresésével küzd – természetesen nagy egyéni eltérésekkel. Ez az időszak alaposan próbára teszi a szülőket (is).
15 + 1 javaslat, hogyan érdemes kommunikálnunk a kamaszunkkkal:
- Állj készen akkor, mikor megnyílik és kedve lenne beszélni.
- Ne faggasd!
- Ha látod rajta a gyötrődést, ajánld fel, hogy szívesen meghallgatod.
- Köszönd meg bizalmát, ha alkalmasint megosztja veled a problémáit.
- Hallgasd meg, hallgasd őt és csak hallgasd meg. Igazán erre van szüksége.
- Hümmögj, bólogass, hogy igen, érted őt.
- Ne adj tanácsot! Most nem arra van szüksége.
- Ismerd el azt, amit érezhet, erősítsd meg, hogy megérted és elfogadod az érzéseit.
- Ha megosztja a történetét, csak kérdezd meg: Milyen érzés ez most neki, mit szeretne az adott helyzetben, mivel lenne elégedett, mik a félelmei, mi segítene?
- Adj visszajelzést, hogy fontosak a meglátásai.
- Engedd el azt, hogy neked kell megoldanod az ő helyzeteit.
- Hagyd, hogy pihenjen, legyen egyedül az elefántcsont tornyában. Majd kijön, ha vége lesz a kamaszkodásnak.
- Ne sértődj meg! Ez az időszak a ritkuló közös családi programok időszaka. Fejezd ki örömöd, ha mégis sikerül összehozni. És a humor is sokat segíthet, ha őszinte és nem cinikus.
- Ha valamit elfelejt, (pl. nem pakolta be piszkos holmiját a szennyestartóba, pedig megbeszéltétek) fogalmazd meg objektíven a történteket! Beszélj a saját érzéseidről és igényedről anélkül, hogy őt minősítenéd.
- Igyekezz kiforogni a játszmákból, a felesleges harcokból, a sok hangoskodásból! Segíthet, ha a fenti kommunikációt választod stratégiának. A szülői hatalmi pozícióból fogalmazódott mondatokkal most aztán végképp nem jársz sikerrel, és ráadásul megalázod.
- Ha megbántottad, kérj bocsánatot, jár neki, ráadásul mintát is adsz.
Végül, ha mindezeket körülbelül igyekszel így csinálni, elhiszi, hogy a „nem tudom” válaszok helyett tudhatja a választ. Gondold végig, neked mit jelentett ez az időszak és mi segített. Ugyanakkor fontos szem előtt tartanod, a gyermeked nem te magad vagy!
Türelmet és még több türelmet kívánok, hogy szeretettel, megértéssel, sok-sok pozitív visszajelzéssel, öleléssel – ha hagyja – segítsétek át magatokat ezen az átmeneti, de nagyon fontos időszakon.
