Egy párkapcsolat gyászolása – értsd meg jobban az érzéseid, hogy továbbléphess

Magány, fájdalom, értéktelenség érzése, homályos jövő – a szakítás vagy válás utáni érzelmi hullámvasút sokszor érthetetlen és ijesztő. Érzéseink megértése segíthet a gyógyulásban. Cikkünk segít, hogy a gyász öt fázisán keresztül jobban a szakítás utáni érzelmek mögé láthassunk.

Elizabeth Kübler-Ross A halál és a hozzávezető út című könyvében a gyász öt fázisát írta le, melyen a súlyos betegek mennek keresztül, akik tudják, hogy meg fognak halni. Az általa leírt modell (habár terápiás tapasztalaton alapszik, empirikusan nincs alátámasztva) sokat tud segíteni az érzéseink megértésében, nemcsak haláleset, de más veszteség esetén is.

Ilyen veszteség lehet egy szakítás is. Függetlenül attól, hogy mi kezdeményeztük-e, elszakadni valakitől, aki fontos szerepet játszott az életünkben, fájdalommal jár – mely még az agyi aktivitás szintjén is hasonlóképpen jelenik meg, mint a fizikai fájdalom. Fontos tudnunk azonban, hogy ez normális. A Kübler-Ross modell segítségével járjuk végig a szakítás, válás utáni út kálváriáját, hogy kicsit jobban az érzelmeink mögé láthassunk. Az alább leírt fázisok természetesen nem mindenkire illenek egy az egyben: jöhetnek más sorrendben, s a visszafelé való lépés is előfordulhat, hiszen minden ember, minden veszteség egyedi.

1. fázis: tagadás

Ebben a fázisban elsősorban az érzelmek uralkodnak, a racionalitás háttérbe szorul. Úgy védekezünk a veszteség okozta fájdalom ellen, hogy egyszerűen tagadjuk annak létezését, az egész csak egy rossz álomnak tűnik, amiből hamarosan felébredünk. Annak ellenére, hogy egyértelműen vége a kapcsolatnak, folyamatosan keressük a jeleket, hogy igenis van még remény. Nem hallgatunk a barátainkra, mikor azt mondják, hogy tovább kell lépnünk. Ilyenkor még jó eséllyel tagadni fogjuk a saját felelősségünket is a szakításhoz vezető útban. Ebben az állapotban eshetünk bele legkönnyebben abba a hibába, hogy kétségbeesett üzeneteket írunk az ex-nek.

Habár elsőre pszichológiailag egészségtelennek tűnik, a megfelelő mértékű tagadás valójában hasznos része a gyógyulás folyamatának. Ha olyankor szembesülünk a tényekkel teljes valójukban, mikor készen állunk rájuk, képesek leszünk feldolgozni őket – közvetlenül a szakítás után még nem tartunk ott.

2. fázis: harag

A harag számtalan módon megjelenhet – harag az ex iránt („Hogy tehette ezt velem?” vagy „Miért nem volt képes több energiát fektetni a kapcsolatunkba?”), harag Isten vagy egy transzcendens hatalom iránt („Miért nem sikerül nekem soha semmi?”), harag a szakítással kapcsolatos körülményekre, emberekre (a „harmadikra”, a munkára, ami nézőpontunk szerint tönkretette a kapcsolatot), vagy bárkire, aki nem ért egyet a dühünkkel („Hogy lehet, hogy Peti még mindig jóban akar lenni vele azok után, amit velem tett?”). Ilyenkor jó ötletnek tűnik másoknak szidni a volt párunkat (jogosan és jogtalanul), illetve gyűlölettel teli üzeneteket írni neki, megelőzendő, hogy túl sokat gondoljon magáról. A düh struktúrát ad az érzéseinknek, a kontroll illúzióját, s betölti az ürességet, amit a másik iránt érzett szeretet hátrahagy.

3. fázis: alkudozás

Habár sorrendben a harmadik, az alkudozás gyakran hasonló a tagadáshoz. Az életünk során sokszor tapasztaljuk és hisszük, hogy a jó viselkedés jutalommal jár. Gyerekkorunkban több házimunkát csináltunk, ha azt akartuk, hogy a szüleink elengedjenek valahova – így most, ebben a regresszív állapotban is ehhez a módszerhez folyamodunk.

Számtalan módon „alkudozhatunk” a kapcsolat fennmaradásáért. Lehet, hogy megesküdünk a volt párunknak, hogy megváltozunk, hogy terápiába megyünk, vagy hogy képesek vagyunk visszafogadni minden hibája ellenére. Esetleg kijelentjük, hogy azzal, hogy elhagy, bántja a gyerekeket, a családot. Lehet, hogy el akarjuk tolni a kapcsolat végét („Addig ne váljunk el, amíg a gyerek leérettségizik!”). Gyakran jelenik meg a bűntudat – s mindenre megesküszünk, hogy másképp csináljuk a dolgokat, amiket elrontottunk a kapcsolat alatt. Ez a fázis képes feléleszteni a vallásos hitet is – alkudozhatunk Istennel, vagy valamely felsőbbrendű hatalommal.

4. fázis: depresszió

Az első szakasz, mikor a veszteség teljes valójában tudatosul bennünk. Jelei lehetnek a fáradtság, az alvás és az evés felborulása (lehet túl sok vagy túl kevés), a társaság elutasítása, alkohol- vagy droghasználat és – első sorban – reménytelenség. Ez utóbbi a legveszélyesebb: ebben a szakaszban úgy tűnhet, hogy ezentúl is minden ugyanilyen lesz, mint most. Különösképp, ha hiszünk vagy hittünk abban, hogy a párunk volt az Igazi. Nem is vagyunk hajlandóak hinni a barátainknak, akik mondogatják, hogy van élet a szakítás után is, esetleg idegesítőnek is találjuk, ha valaki a dolgok „jó oldalát” emlegeti. A jövő reménytelennek tetszik.

Ne féljünk kifejezni a bánatunkat.

Nem kell elfojtanunk – inkább öntsük szavakba, rajzoljuk le, adjuk ki magunkból bármi módon. Ez elősegíti az elfogadás eljövetelét. Habár a fázis neve „depresszió”, nagyon fontos, hogy megkülönböztessük a szakítás okozta természetes reakciót a diagnosztizálandó depresszív epizódtól. Ha szükséges, feltétlenül forduljunk szakemberhez – különösen, ha ez a szakasz hosszan elnyúlik.

5. fázis: elfogadás

Az elfogadás azt jelenti, hogy megbékélünk a veszteséggel. Ez nem feltétlenül jelenti a fájdalom megszűnését, s semmiképpen sem a teljes felejtést. Sokkal inkább a kapcsolat elengedését, az életünkben való lassú előrelépegetést, vagyis a harc feladását. Személyiségünktől is függ, milyen gyorsan tud eljönni ez a fázis, s az eljövetele sem mindig hirtelen történik.

Idővel talán még megerősödve is kerülünk ki a gyásznak ebből a folyamatából. Ahogy a poszttraumás növekedés is ismeretes fogalom a pszichológiában, egy szakítás vagy válás is járhat a fejlődésünkkel. Ehhez viszont szükséges a bátorság, hogy – mikor készen állunk rá – szembenézzünk a történtekkel. Hogy elfojtás helyett értékeljünk, hogy szembenézzünk a saját hibáinkkal anélkül, hogy örökké rágnánk magunkat rajtuk. Felfedezhetjük, hogy mennyire nagyszerű emberekkel vagyunk körülvéve, akik átsegítettek minket ezen a nehéz időszakon. S talán személyiségünk, vágyaink új aspektusait is megtapasztalhatjuk.

Mindez azonban nem egyik napról a másikra fog megtörténni. Fontos azonban tudni, hogy amin keresztülmész, az normális. Még ha nehéz is elhinni, a gyászfolyamatok többsége eljut az elfogadás fázisáig. A modell természetesen nem személyre szabott: lehet, hogy a te esetedben másképp fog lezajlani, más ritmusban, esetleg más fázisokkal. Adj időt magadnak, s talán még erősebben, új önismerettel zárhatod le a folyamatot.