Bár a mindennapjainkat leginkább érintő korlátozások a legtöbb helyen enyhültek, tartva a további megbetegedésektől a COVID-19 alatti szigorú, egészségügyi intézményeket érintő látogatási korlátozások intézménytől függően, különböző mértékben mostanáig jelen lehetnek. Hogyan hat ez a betegekre és milyen nehézségeket okozhat ez a speciális helyzet később a családhoz való visszatérésnél? Hogyan kelthető fel a motiváció, ha a beteg nem talál támaszt a mindennapokban? Milyen esetekben jöhet mégis jól a tilalom? Ezekkel a témákkal foglalkozunk cikkünkben.

A kora ősztől tél végéig tartó influenza szezon a legtöbb egészségügyi intézményben minden évben látogatási korlátozással jár, és rengeteg beteget foszt meg attól az elsődleges támasztól, amit a legtöbbeknek a hozzátartozók személyes jelenléte jelenthet. Legyen szó bármelyik kórházi osztályról és bármilyen benntartózkodási intervallumról. Az elmúlt időszak azonban hosszabb és szigorúbb korlátozásokat hozott, így a téma is nagyobb figyelmet kapott, bár a betegeket terhelő pszichés nehézséget ugyanolyan jelentősek.

Látni, megérinteni azokat, akik a leginkább fontosak 

A társas támogatás megélése olyan alapvető szociális igény, amit a legtöbb mindennapi élethelyzetben megélünk. Mindez fokozott, ha éppen krízist élünk át, legyen az egy normatív krízis, valamilyen mélyebb trauma, vagy akár az egészségügyi állapotunkkal kapcsolatos nehézség. Egy kórházban eltöltött hosszabb vagy rövidebb időszak során természetes, hogy ez az igény még élénkebben jelen van. A beteg családi állapotától, szociális kapcsolatainak rendezettségétől függően különböző mértékben szorongást, félelmet, elszigeteltség érzést, magányt élhet meg,

amely érzések jelentősen oldódnak a betegek számára fontos látogatók puszta jelenlétével.

Ezenkívül egy gyógyulási folyamat során a motiváció felkeltésében is jelentős szerepe van a jelenlévő családtagoknak. A változásokra rávilágító pozitív visszajelzések, a bátorítás, a dicséret, a szeretteik fizikális közelsége, érintése, mind hozzájárulnak a betegek pszichés jóllétéhez, ami a fizikális épülésben is fontos szerepet játszik.

Szeretteink fizikális érintésének gyógyító hatása bizonyított. Amikor a bőr nyomásérzékelő receptorait stimuláljuk, vagyis megérintünk valakit, akkor csökken a stresszhormonok szintje, a fájdalomérzet mérséklődik, míg az örömért felelős dopamin és szerotonin szintje nő.

Nagymama a videochaten

A szükséghelyzet alternatív kapcsolattartási módokra kényszerítheti az érintett családokat, melynek során digitális eszközök veszik át a főszerepet a telefonra vagy videochatre korlátozódó kapcsolattartásban. Egyes esetekben előfordul azonban – főleg idős betegeknél –, hogy ez

a beteg bizalmatlansága, fizikai állapota, korlátai vagy egyszerűen az eszközhiány miatt nem kivitelezhető.

Ilyen esetekben legnagyobb a veszélye az elszigeteltséggel és magányosságérzéssel járó szorongás fokozott megélésének, valamint súlyosabb hospitalizációs ártalmak megjelenésének. Fontos megjegyezni azonban, hogy a legtöbb intézmény – még a legsúlyosabb vírushelyzetben is – méltányossági alapon kivételt tett a rendkívül súlyos állapotú vagy haldokló betegek és családjaik esetében.

Bár a vírushelyzetben kialakult speciális helyzet hatására rengeteg idős ember ismerkedett meg a modern technikai eszközökkel, kétségtelen, hogy az éppen kórházban fekvő időseket rengeteg gyakorlati nehézség akadályozhatja ebben.

Felkészülés a hazatérésre

Egy korlátok nélküli látogatással zajló gyógyulási folyamatban a család az első látogatás alkalmával szembesül a beteg állapotával, a későbbiekben pedig folyamatosan nyomon követheti a változásokat, fejlődést, gyógyulást, vagy az esetleges állapotromlást. Így fel tud készülni a beteg otthonba bocsájtásával járó nehézségekre, az ápolási feladatokra. A látogatási korlátozások esetében hiába az ideális esetben megtörténő orvossal való kapcsolattartás és a beteggel való folyamatos telefonos kontaktus,

az elképzelt kép sok esetben jelentősen eltér a valós állapottól,

Gyakran előfordul, hogy a betegek egy-egy telefonos beszélgetés alkalmával a valósnál pozitívabb képet sugallnak állapotukról hozzátartozóik felé. Ez történhet tudatosan az énkép és a család védelme érdekében (oldva a bennük halmozódó tehetetlenség érzést) vagy kevésbé tudatosan pozitív gondolati torzítások által, a jól működő énvédő mechanizmusoknak köszönhetően. A vélt és valós állapot közötti különbség azonban később rengeteg feszültséget, elégedetlenséget, valamint sok gyakorlati nehézséget okozhat a hazatérés után. 

Az új, másodlagos család

Az elsődleges támogató közeg, azaz a család hiánya átformálhatja a betegeket körülvevő egyéb személyek szerepét is. A hozzátartozók hiánya felértékelheti az emberi kontaktust, legyen szó a betegtársakkal való kommunikációról, az orvos- beteg kapcsolat alakulásáról vagy  a nővérek gyakorlati segítségéről. Amerikai kórházak statisztikái mutatják, hogy azon betegek esetében, ahol a család jelen van és aktívan kiveszi a részét az ápolási feladatokból, sokkal kevesebb fizikai sérülés, például esés fordul elő a kórházi tartózkodás alatt, valamint gyógyszeradagolási balesetek is kevesebbszer jelennek meg a család jelenlétében.

Az elmúlt évtizedek alatt sokat változott a betegellátás. Manapság egy korlátozás nélküli folyamatban a család sok esetben aktív szerepet vállal akár olyan ápolási feladatokban is, mint a gyógyszerezés, az étkezés, vagy éppen a higiéniai feladatok. A nővérek tehermentesítése mellett, ennek jelentős lélektani hatása van a beteg és hozzátartozója kapcsolata szempontjából is.

Akik másként élik meg

Nem kérdés tehát, hogy a betegek szeretteiktől való szeparációja jelentős pszichés terhelést jelenthet mind a betegek, mind hozzátartozóik számára, valamint fokozott terhet róhat az egészségügyi dolgozókra is. Fontos azonban megjegyezni, hogy ahogyan minden páciens, úgy minden betegségélmény is egyedi. Előfordulhat, hogy egyes esetekben kifejezett megkönnyebbülést jelent a beteg számára, hogy tehermentesül a látogatók figyelme alól. Egy számára nehéz élethelyzetben nem kell másokkal is foglalkoznia,

önmagára fókuszálhat, megélheti betegségét és annak következményeit, akár a helyzet önismereti mélységeivel együtt.

Emellett sok páciensnek nehézségek okoz az általa vélt, másokban róla alkotott kép sérülékenysége is, az hogyan látják mások. Ezek a betegek nehezen élik meg a kiszolgáltatottság, gyengeség érzését a szeretteik előtt.

Habár a család és barátok szerepe megkérdőjelezhetetlen, a látogatási korlátozások betegekre való hatása mégis nagyon eltérő lehet. Szerencsére egyre több kórházi osztályon érhető el pszichés segítségnyújtás a betegek számára, mely a korlátozásokra való reakciótól függetlenül hozzájárulhat a mielőbbi gyógyuláshoz. 


Felhasznált irodalom: 

Kállai, J. (2007). Egészség és társas támogatás. In J. Kállai, J. Varga & A. Oláh (szerk.), Egészségpszichológia a gyakorlatban (pp. 199-216). Budapest, Medicina Könyvkiadó.

Kulcsár, Zs. (2002). Egészségpszichológia Elte Eötvös Kiadó, Budapest.

Urbán, R. (2017). Az egészségpszichológia alapjai Elte Eötvös Kiadó, Budapest.