Egyek vagyunk? – Határok a párkapcsolatban, II. rész

Miképpen függ össze identitásunk az intimitás megélésének képességével? Milyen jelentősége van az intimitásnak és az autonómiának egy párkapcsolat szempontjából? Cikksorozatunk első részében a határok összemosódására helyeztük a fókuszt. Írásunkban tovább mélyítjük a témát, és választ keresünk arra, hogy a fentiek hogyan járulnak hozzá az egészségesen fejlődő párkapcsolat egyes szakaszaihoz.

„Nem akarhatjuk a másikat egészen, mert azzal megsemmisítjük” – Jávorkai Judit, coach, párkapcsolati mediátor szavai remekül rímelnek korábbi cikkünk mondanivalójára. Frissen megjelent könyvében (Használati utasítás férfiakhoz és nőkhöz) többek között azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogy a másik birtoklásának vágya és megvalósulása együtt járhat az elszemélytelenedés érzésével. Ahogy korábban írtunk róla, a társfüggőségre hajlamos személyeknek jellemzően eleve kevésbé stabil az identitása, így könnyen alárendelődhetnek és tárgyává válhatnak a birtoklási vágynak. A másik kisajátításának igénye Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológus, családterapeuta véleménye szerint onnan ered, hogy szeretnénk biztonságban érezni magunkat a kapcsolatban. Így nagyfokú kontrollt gyakorlunk a másikra, hogy véletlenül se érjen bennünket csalódás. Az alárendelődő fél szintén kontrollt gyakorol – első sorban önmagára –, és az elengedés képessége sem az erőssége.

Amikor folyamatosan kívülről, a társunktól várjuk a megerősítést, akkor a háttérben jellemzően identitásunk gyengesége áll. Ennek sok esetben az a következménye, hogy nehezen tudjuk megélni az intimitást. Hogy miért? Hemfelt, Minirth, és Meier, A szeretet választható című könyvükben találóan így fogalmazzák ezt meg: „Az odaadás kizárja az önkontrollt (…) és feltételezi, hogy sikerült már eljutnunk az önérvényesítés egy bizonyos fokára. Ha nem így van, legfeljebb önfeladásról, passzivitásról lehet szó, amelyet odaadásként idealizálunk meg.”

Tehát amíg identitásunk meghatározásának fő forrása a párkapcsolatunk, addig függünk tőle és valódi határaink ismerete nélkül paradox módon nemcsak a másik elengedésével kapcsolatban lesz nehézségünk, de önmagunk intimitásra való képessége is alacsonyabb lesz. Ugyanis

csak abban az esetben vagyunk képesek az ideiglenes önfeladásra a szerelemben és szexualitásban, ha önálló entitásként felismerjük saját szükségleteinket és határainkat.

Ennek ismeretében rugalmasan képesek vagyunk visszahúzódni határaink mögé, vagy át tudjuk lépni őket egy intim kapcsolatban. Ennek hiányában viszont a bizonytalanság merevvé tesz minket, és mind önbizalmunk, mind intimitásra való képességünk alacsonyabb lesz.

Intimitás és autonómia rugalmas egyensúlya

Egy jól működő párkapcsolathoz egyaránt szükség van arra, hogy szabadnak, önállónak érezhessük magunkat, és arra is, hogy időnként át tudjuk adni magunkat a másiknak. Ennek a két pillérnek az egyensúlya azonban nem állandó. Egy egészségesen fejlődő párkapcsolat öt stádiumon megy keresztül, melyek során az autonómia és intimitás mértéke folyamatosan változik. Ezek a fázisok Bader és Pearson megközelítése alapján a következők:

1. Szimbiózis vagy „Mi szakasz”
2. Leválás vagy „Én szakasz”
3. Gyakorlás vagy „Ők szakasz”
4. Újraközeledés vagy „Te szakasz”
5. Állandóság vagy „Érett párkapcsolat”

Ahogy az elnevezésekből is látszik, míg a szimbiózis szakaszában az intimitáson van a hangsúly, később, a leválás és a gyakorlás fázisában természetes módon egyre inkább átbillen a mérleg az autonómia oldalára. Ezt a változást sok kapcsolat megsínyli, mivel sokan úgy értelmezik, hogy a rózsaszín köd utáni egyet nem értés és sok vita abból adódik, hogy már nem szeretik egymást. Valójában ez a változás együtt jár a kapcsolatok természetes fejlődésével.

Az autonómia megélésének lehetősége idővel szükségszerűvé válik egy kapcsolatban.

Belátható, hogy egy társfüggő vagy birtokolni vágyó személy számára ez nehéz feladat. Nehéz, mivel saját biztonsága érdekében ki akarja sajátítani a másikat. Nehéz, mivel a leváláshoz és az autonómia egyre fokozottabb mértékét igénylő gyakorlási fázishoz erős identitásra van szükség, amelynek segítségével magabiztosan tud boldogulni a világ kihívásaival szemben. Nem véletlen, hogy Jávorkai Judit is kijelenti, hogy munkája során ritkán találkozik olyan párokkal, akik eljutnak az általa „barátságként” jellemzett kapcsolati fázisba, ahol az autonómia kerekedik felül.

Ám itt nem ér véget a kapcsolati fejlődés. Amennyiben a két fél sikeresen kialakítja kompetens és érett identitását, kellő szabadságot engedve egymásnak, a negyedik szakaszban újra elkezdhetnek közeledni egymáshoz. Ideális esetben ez olyan jól sikerül, hogy újra megélhetik egymás mellett a szimbiózist. Ám mire idáig, az érett kapcsolati fázisig eljutnak, minőségében ez már több lesz, mint a kapcsolat legelején: „Szilárdan, egyenesen, együtt, de mégis külön-külön. Két önállóan létező egyén támogatja egymást. Ebben van az igazi erő.” (Idézet A szeretet választható című könyvből.)

Párkapcsolati nehézségek megoldása szakszerűen

Mielőtt útjára engednénk kedves olvasónkat, szót ejtenénk a segítő szakmák szerepéről az ismertetett kérdésben. Ehhez Jávorkai Judit és Kozma-Vízkeleti Dániel terápia és coaching különbözőségéről folytatott szakmai párbeszéde nyújtott inspirációt. Hogyha felmerül az igény egy párkapcsolati elakadás mentén, hogy szakemberhez fordulnánk, érdemes látni, hogy az adott módszerek miben térnek el egymástól.

Határok ugyanis nemcsak a kapcsolatainkban, hanem a segítő szakmákban is vannak.

Párkapcsolati problémákkal egyaránt fordulhatunk egyéni pszichoterapeutához, párterapeutához, párkapcsolati coachoz vagy mediátorhoz. Ezen segítő módszerek szemlélete, tartalma és célja eltér egymástól.

• Társfüggőként olyan régre nyúlik vissza a magunkkal hordozott destruktív működés, hogy érdemes egy hosszabb egyéni pszichoterápiában dolgozni rajta. Ezáltal átírva a hozott készleteinket, eleve kiegyensúlyozottabb párkapcsolatra leszünk képesek.
• Amennyiben átmeneti vagy visszatérő kapcsolati elakadásról, krízisről van szó, fordulhatunk párterapeutához. Például ha egyikünk még a szimbiózis fázisában van, amikor a másik már fokozott autonómiára vágyna, egy párterapeuta átsegíthet a természetes krízisen.
• Amennyiben nem rendelkezünk a megfelelő kommunikációs eszközökkel konfliktusaink rendezéséhez, egy párkapcsolati coach hatékonyan segíthet fejleszteni kompetenciáinkat.
• Párkapcsolati mediációra pedig akkor lehet szükség, amikor valamilyen komoly vita adódik a pár tagjai között, melyben szükségük van egy harmadik, szakértő félre, aki segíti őket megegyezésre juttatni.

Az, hogy melyiket választjuk a sokféle lehetőség közül, az a céltól és a probléma jellegétől és mélységétől függ.