Bakondy-Esze Viktória

Pszichológus, coach

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“Terebélyes fa hajszál-gyökérből fejlődik, kilenc-emeletes torony kupac földből emelődik, ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik. /Lao-ce/”

Szakmai pályámon és magánéletemben is mindig fontos volt számomra a nyitottság és a fejlődési vágy. Ez ösztönzött arra – és fog a jövőben is – hogy újabb és újabb módszereket tanuljak annak érdekében, hogy minél jobb segítőjévé váljak mindazoknak, akik hozzám fordulnak e célból. Legrégebb óta a munka- és karriertanácsadás, valamint a kompetenciafejlesztő tréningek vannak a palettámon. Tekintve, hogy pályám kezdete óta magam is többféle szervezetnél dolgoztam munkavállalóként, így a saját bőrömön megtapasztaltam, milyen kihívásokkal szembesülhetünk különböző munkakörnyezetekben. Később a család- és párterápia felé fordult a figyelmem, miután egyre inkább érzékeltem, hogy bizonyos témákon rendszerszintű terápiás módszerekkel lehet leghatékonyabban dolgozni. Így évek óta dolgozom párokkal és családokkal kapcsolati elakadások feloldásán.

Ez a szemlélet az egyéni tanácsadás során is segítséget nyújt, hiszen sokan eleve olyan témákkal érkeznek, melyek érintik az emberi kapcsolatokat. Ez a téma magánemberként is fontos nekem, családomtól, páromtól, barátaimtól és kollégáimtól is rengeteget tanultam a kapcsolatokról és persze közben élvezem a velük együtt töltött időt. Legyen szó karrier vagy kapcsolati témáról, sokszor felmerülhet a bennünket ért stresszel való megküzdés nehézsége. Magam is sokat foglalkoztam már a saját feszültségeim kezelésével és mivel számomra a mindfulness vagy tudatos jelenlét módszere volt a leghatékonyabb, így bízom benne, hogy ezt hitelesen át is tudom adni annak, akinek erre szüksége van. A tudatos jelenlét az általam gyakorolt hobbi tevékenységekben is abszolút jelen van, hiszen nagyon szeretem a természetet járni, élvezek tradicionális eszközökkel teázni és elmélyülni a sütés örömeiben. A mindfulness gyakorlása ezek mellett hozzájárul ahhoz is, hogy pszichológusként is tudjak a hozzám fordulók témáira fókuszált figyelemmel tekinteni. Így aki bizalmat szavaz nekem a közös munkára, azzal cserébe elhivatottan, egyénre szabottan és fejlődésorientáltan igyekszem közösen dolgozni a kitűzött célok mentén.

képzései és képesítései

Személyügyi szervező

ELTE PPK

2010-2014.

A felnőttképzéssel kapcsolatos tanulmányaim jó alapot nyújtottak a felnőttek fejlesztéséhez, és a későbbi munkapszichológiai tevékenységemhez.

Viselkedéselemző

ELTE PPK

2011-2015.

A Pszichológia alapképzés megadta az alapokat a pszichológia tudományos megismeréséhez, valamint a tanácsadási munka végzéséhez.

Animátor képzés

ELTE PPK

2011.

A képzés során elsajátítottam a csoportdinamikával végzett munka alapjait, melynek a fókusza ebben az esetben a csapatépítés és szórakoztatás volt.

Illyés Sándor Szakkollégium

ELTE

2012-2016.

A szakkollégium fő pillérei a társadalmi felelősségvállalás, közösségiség és szakmaiság volt, melyek jegyében további kurzusok végzését, a szervezet működését támogató bizottsági munkát és vitaszeminárium szervezését vállaltam.

Kortárs segítő kompetenciafejlesztő képzések

ELTE

2012-2014.

A Kortárs segítő csoport célja az volt, hogy az évfolyamtársaknak a kompetenciahatárainkon belül tanácsadást tudjunk tartani. Ennek értekében folyamatosan fejlesztettük segítői kompetenciáinkat.

Tanácsadói és tréneri kompetenciafejlesztő képzés

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

2013.

Széleskörű módszertani képzés volt, mely arra irányult, hogy minél hatékonyabban tudjuk segíteni az álláskeresőket egyéni és csoportos formában is az elakadásaikban.

Okleveles pszichológus

ELTE PPK

2015-2017.

Tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon a specializáció során további ismereteket szerezhettem róla, hogyan lehet dolgozni egyénekkel, családokkal, párokkal, csoportokkal tanácsadási keretek között.

Pályorientációs konzulens képzés

Pályaorientációs konzulens képzés, TÁMOP 2.2.2.

2015.

A képzés során elsajátítottuk, miként érdemes pályaorientációt végezni különböző korosztályok esetében.

Képzésben lévő családterapeuta

Magyar Családterápiás Egyesület

2016-jelenleg.

Család- és párterapeutává válni hosszadalmas folyamat, melynek a részét képezi egy 200 órás alapképzés, 2x80 óra szupervízió és 100 órányi szeminárium és workshop, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több tudásunk, képességünk és módszerünk rendelkezésre álljon a munkánk során. Jelenleg a családterápiás vizsga küszöbe előtt állok.

Egyéni önismereti terápia jungi analitikus módszertannal

Antalfai Márta

2016-2020.

A pszichológusok számára az önismereti munka kulcsfontosságú ahhoz, hogy megfelelő objektivitással tudjunk jelen lenni a folyamatban, melynek számomra ez az egyéni terápia volt a legfókuszáltabb formája.

CogniPlus kognitív képességfejlesztő program módszertani tréner

At Work KFT.

2017.

A szoftver hatékony segítség lehet olyan kognitív képességek fejlesztésére, mint a figyelem, a memória vagy a végrehajtó funkciók.

A gyásztanácsadás alapjai

Révész Renáta Liliána, gyásztanácsadó

2019.

A gyásszal való munka az élet sok területén fontos lehet, a képzésen ehhez kaptunk inputokat elméleti és gyakorlati téren egyaránt.

DISC tréner

Psidium KFT.

2020.

A szervezeti életben kedvelt eszköznek számít a DISC teszt, a vele való munka egyaránt támogatja az önismeretet, kommunikációt, valamint a konfliktusok és a stressz kezelését is.

MBSR tanár

Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület

2022-2023.

A 21. században különösen fontos elsajátítanunk a tudatos jelenlét képességét, amely remek ellenszere lehet a stressznek és segíthet megelőzni további pszichés problémákat is. A mindfulness alapú stresszcsökkentés (MBSR) meditatív technikái és egyéb módszerei ehhez nyújtanak segítséget.

Érzelmekre Fókuszáló Párterápiás alapképzés

International Centre for Excellence in Emotionally Focused Therapy

2023.

Az Érzelem Fókuszú Terápia manapság egy népszerű és hatékony módszer a párokkal végzett munkában, ahogy a neve is mutatja, az érzelmeinkre fókuszál, melyek feltárása segíti, hogy a párok minél elérhetőbbnek érezhessék egymást a kapcsolatukban.

Coach

Mindset Change Consulting KFT.

2023.

A coach módszertana sokban hasonlít a tanácsadó pszichológuséhoz, ám gyakrabban találkozhatunk vele a munka világában, ahol a partnerség, a transzparencia, és a célok hatékony elérése még fókuszáltabban történik, mint a tanácsadásban.

szakmai tapasztalat

Munkaerő-piaci tanácsadó, tréner

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet/ Ygen Humánerőforrás Központ

2014-2016.

A munkám nagyrészt egyéni és csoportos tanácsadásból és workshopok tartásából állt különböző témákban. Emellett az álláskereső célcsoportnak rendszeresen szerveztem tematikus klub alkalmakat is.

HR toborzási asszisztens

Randstad Hungary Kft.

2016.

A célom az volt ezzel a munkával, hogy megismerjem a toborzás működését, melyhez önéletrajzok szűrésével, telefonos előszűréssel és interjúkon való részvétellel járultam hozzá.

Tanácsadó, pszichológus

At Work Tanácsadó és Szolgáltató Kft.

2017-2019.

Az itt töltött évek alatt sokat foglalkoztam pszichológiai teszteléssel és a tesztek eredményeinek visszajelzésével. Emellett nagy szervezetek vezetői számára AC és DC programokat terveztem és tartottam a kollégáimmal. Ezeken kívül rendszeresen tartottam tréningeket kompetencia alapú interjútechnika témában valamint oktatásokat a CogniPlus program használatának szakértői elsajátítása céljából.

Vendégelőadó

ELTE, PPKE

2018- jelenleg

Több ízben tartottam vendégelőadásokat az ELTE pszichológus és gyógypedagógus hallgatóinak alkalmazott pszichológiai témákban és a PPKE Mester képzésének Alkalmazott pszichológia kurzusán évek óta visszatérő vendégelőadó vagyok.

Tréner, coach

Szabadúszó

2018- jelenleg.

Az ELTE Informatikai Karának visszatérő trénere vagyok, közreműködöm az első éves hallgatók számára biztosított tanulásmódszertani kurzusok tartásával. Ezen kívül bedolgozom szervezeteknek trénerként és coachként.

Pszichológus, Család- és párkonzulens

Magánrendelés

2018-jelenleg

Magánrendelésben különböző témákban fogadok egyéneket tanácsadásra, koterapeuta társammal pedig évek óta tartunk pár- és családterápiát a minket megkeresők számára.

Szakújságíró, tréner

Mindset Szaklap

2019-2020.

A Mindsetnél még 2019-ben kezdtem a karrierem szakújságíróként az Élet és Pszichológia rovatban, amely tevékenységemet némi tréneri munkával 2020-ig folytattam.

Család- és párkonzulens

Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

2019- jelenleg.

Jelenleg is aktívan dolgozom a 8. kerületi gyermekjóléti központban pár-és családkonzulensként, ahol első sorban a gyermekvédelemben érintett gyermekek családjaival végzek terápiás munkát koterapeuta társammal.

Képzési és fejlesztési specialista, tréner

KÉSZ Consulting Kft

2019-2023.

A nagyszervezeti működést testközelből ennél az építőipari vállalatnál sikerült megismernem, ahol képzési koncepciók alkotásával, workshopok és tréningek tartásával és ezek szervezésével foglalkoztam.

Család- és párkonzulens

Párbajok Pszichológiai Központ

2021.

Korábban egy évet töltöttem egy pszichológiai rendelőben, melynek a profilja kifejezetten párterápiás foglalkozásokra irányult.

Pszichológus, párkonzulens, coach, tréner, szakmai koordinátor

Mindset Terápiás és Tanácsadó Központ

2023- jelenleg.

A Mindset berkein belül többféle szerepben jelen vagyok. Pszichológusként, párkonzulensként kliensekkel dolgozom egyéni és páros folyamatokban. A szervezeti világban coachként és trénerként vagyok jelen. Ezek mellett a Mindset Develent fejlesztő programjában az egyetemista korosztály szakmai koordinátor szerepét vállaltam és a programban csoportos fejlesztéseket tartok diákok számára.

beszélt nyelvek

HUNmagyar

ENGangol

DEUnémet

érdeklődés

Túrázás

Via ferrata

Meditáció

Sütés

Olvasás

köszönetnyilvánítás

18

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180