Egység a sokféleségben – a Minority SafePack pszichológiai aspektusai

Nagy érdeklődés övezi a legújabb Európai Polgári Kezdeményezést, a Minority SafePack-et. A mozgalom elsősorban a jogi és elvi kérdéseket feszegeti, holott komoly pszichés következményekkel is jár a személyek nyelvi-, kulturális- és vallási háttérbe szorítása. Milyen magyarországi lépések születtek a kampányban? Milyen európai értékekre lehet alapozni a kezdeményezést? Cikkünkből kiderül.

Minority SafePack egy európai polgári kezdeményezés, amely a kisebbségi nyelvi jogok és a kultúrák biztonságát kívánja előmozdítani. Támogatói az Európai Unión belül a nemzeti kisebbségekhez és kisebbségi nyelvi közösségekhez tartozó polgárok védelmének javítását és a területen lévő kulturális és nyelvi sokféleség erősítését kívánják. Úgy vélik, jelenleg a tagállamoknak és más nemzetközi szervezeteknek túl nagy az önállósága és a felelőssége a kisebbségi kérdésekben, ezért egy egységes koncepció kidolgozásán dolgoznak. Az Unió szabályrendszere alapján, azonban csak akkor kezd el ezzel foglalkozni az Európai Bizottság, ha hét EU-tagállamból – amiben elérte az adott tagállamra vonatkozóan előírt küszöbértéket – összesen legalább egymillió polgár támogatja a kezdeményezést. Így aztán egy tizenötféle nyelven elérhető weboldalon online és – a különböző tagállamokban, Magyarországon is – szervezett programok keretében offline aláírásgyűjtés vette kezdetét.

Hol volt eddig az EU?

A teljes képet figyelembe véve a kezdeményezésnek erős jogi és elvi megalapozottsága van Európában. Az Európai Unió már 1993-ban az öt koppenhágai csatlakozási kritérium, legelső elemévé tette a kisebbségek tiszteletét és védelmét garantáló intézményrendszer szilárdságát (a demokrácia, jogállamiság ás emberi jogok mellett). Két évvel később az Európai Tanács a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményében tovább erősítették a kisebbségek védelmének komolyságát. Ebben a történelmi eseményekre hivatkozva feltételezik, hogy „kontinensünk stabilitása, demokratikus biztonsága és békéje szempontjából” nélkülözhetetlen a kisebbségek védelme.

A keretegyezményhez csatlakozott országok biztosítják az Európai Tanácsot afelől, hogy –az államuk területi integritását és nemzeti szuverenitásukat szem előtt tartva – olyan nemzeti törvényeket hoznak (és hatják is azokat végre), amelyek a kisebbséghez tartozó személyek jogait és szabadságát biztosítják, azt tiszteletben tartják. Vállalásuk továbbá kiterjed a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a kulturális élet minden területére is, ezekben a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és a többséghez tartozók közötti teljes és hatékony egyenlőség előmozdítására törekszenek. Biztosítják a kisebbségek számára kultúrájuk, vallásuk, nyelvük, hagyományaik megőrzését és fejlesztését, illetve mindenkor tartózkodnak minden olyan politikától vagy gyakorlattól, amely akaratuk elleni asszimilációt eredményezhet. Az elvek tehát lefektetésre kerültek, az egyezményhez való csatlakozás azonban minden tagállamnak lehetőség és nem kötelesség, valamint bármikor felmondható az Európai Tanács Főtitkáránál. Hasonló a helyzet a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájával is, mely Európa történelmi, regionális vagy kisebbségi nyelveinek védelmében született.

Miért lehet ez fontos pszichológiai szempontból?

Milyen pszichológiai aspektusok azok, amelyek egy ilyen kezdeményezés támogatására sarkallhat minket? A legszembetűnőbb érv

a kisebbségi létben felnövő nemzedékek identitásfejlődésének támogatása.

Az önmagunkról alkotott tudás fejlődése már születésünkkor megkezdődik. Az idővel kialakuló koherens selfnek két fontos alappillére van: az énfogalom és az önértékelés. Előbbi tartalmazza az önmagunkról való ismereteket, utóbbi pedig az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeket fogalja magába. Természetesen számos csatornája van annak, amiből az önmagunkról alkotott ismereteket begyűjtjük, a saját viselkedésünk és érzéseink megfigyelésével is vonunk le következtetéseket. A témában kiemelkedő csatornák azonban a másik reakciói és a társas összehasonlítási források. Erősen monitorozzuk a környezetünkben élő emberek ránk adott reakcióit, tükörképként látjuk magunkat mások szemében. Ezek a tapasztalatok – melyeket akaratlanul is beépítünk az énünkbe – természetesen lehetnek pozitívak és negatívak egyaránt. A kisebbségi csoporthoz való tartozásából adódó permanens elutasítással, diszkriminációval vagy rosszindulattal találkozó gyermekek ezeket a

negatív élményeket tapasztalják meg, melyek torzítják az önmagáról alkotott képüket.

Ez egy külső tényezőktől függő folyamat, amelynek valódi hatásában az olvasó talán kételkedhet. A társas összehasonlítás csatornája azonban bizonyítja, hogy igenis fontos számunkra a környezetünk.

A képességeink értékelése, az önmagunkkal kapcsolatos gondolatok és érzelmek minősége gyakran abból fakad, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal. A társas összehasonlítás fogalmát elsőként Leon Festinger fogalmazta meg, aki szerint ez a mechanizmus azért működik, mert az emberek pontos értékelést akarnak önmagukról, ehhez pedig a hozzájuk hasonló emberekkel hasonlítják magukat össze. Gondoljunk bele egy kisebbségi kisiskolás gyermek helyzetébe, aki az iskolában való teljesítményét hasonlítja össze a többségi társadalomhoz tartozó gyerekével. Ő bizonyára nem lesz képes még azoknak a szempontoknak a figyelembevételére, amik befolyásolhatják a teljesítésben (szülők iskolai végzettsége, lakhatási körülmények, nyelvi készségek, kultúra stb.). A legtöbb esetben az összehasonlításban alul marad, a körülmények akadályozzák a sikerélmény megszerzésében.

Ez a tapasztalat szintén beépül az énfogalomba, és negatív hatással van az önértékelésre. Innen már csak egy lépés az önbeteljesítő jóslat, melynek során mások elvárásinak mentén szerveződik valakinek a viselkedése. Konkrétabban, a valamilyen oknál fogva alacsonyabb rendűnek tekintett személy idővel már valóban úgy viselkedik, hogy a vele szembeni előzetes elvárásokat megerősíti. Tehát a kisiskolás sem fog a jobb jegyre törekedni, hiszen úgy véli, ez úgysem változtat a kimenetelen. Azon a szinten fog teljesíteni, amit tanárai és társai gondolnak róla, hogy képes elérni.

De egy determinisztikusabb helyzet az álláskeresés példája, ahol valakit rendre elutasítanak a magasabb pozíciók betöltésében a faji, nyelvi vagy vallási hovatartozása alapján. Hamar rájön, hogy a többségi társadalomhoz tartozó embereket szeretnék ezekre a posztokra, és már automatikusan az alacsonyabb helyekre pozicionálja magát. A szociálpszichológia szerint az ember egyik alapmotívuma a valahova tartozás érzése, mely az erős és tartós kapcsolatok szükséglete. Továbbá jellemző az énfelnagyítás is, mely arra vonatkozik, hogy önmagunkat értékesnek, nézeteinket pedig helyesnek tekintsük. A nyelvi, etnikai  és/vagy vallási kisebbségeket ezen alapszükségletek kielégítésétől fosztjuk meg, ha nem adunk lehetőséget ezen énrészük megélésére. A társas identitásuk sérül, ha az egymással hasonló emberek nem alkothatnak csoportot, vagy az ehhez való csoporttagságuk negatív érzelmekkel társul.

De nemcsak az egyénnek, a társadalom egészének is kedvez, ha elismerik a társadalmi diverzitást.

A kategorizáció és sztereotip gondolkodás nem törölhető el, hiszen kognitív szempontból sincs lehetőségünk minden embert személyesen megismerni és egyénként tekinteni rá. Az a folyamat, mely során a velünk szembejövő embert bizonyos szempontok alapján társas csoportokba tudunk helyezni, fontos, mert egy holisztikus képet kapunk a társas környezetünkről. Az előítéletek társadalmi dominanciája azonban fokozza a csoportok közötti polarizációt, feszültséget szül a társadalom legalacsonyabb szintjeiben is. Ellenben egy kölcsönös tiszteleten alapuló társadalomban az emberek szubjektív jólléte nő, a tolerancia és szolidaritás békés együttélést eredményez.

Mi a helyzet itthon?

A Minority SafePack-et számos magyarországi politikai és civil szervezet támogatja. Többek között a felsőoktatásban képződő, aktívan polgári felelősségvállalást gyakorló szervezetek is, mint a Felvidéki Diákhálózat (DH), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a Szakkollégiumok Egyeztető Fóruma (Interkoll) is. Utóbbi kettő összefogásában nemrégiben minikonferenciát szerveztek, melynek célja az volt, hogy a közbeszédben is minél több szó essen kisebbségi a jogokról, és egy komolyabb párbeszéd vehesse kezdetét a témában. Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és a Minority SafePack-kampány európai koordinátora előadásában hangsúlyozta:

„Egész Európáról szól ez a kezdeményezés.“

Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség jogi szakértője a fontos ügyért való harc formáját dicsérte. Szerinte a „polgári kezdeményezés  egyik legfőbb célja, hogy közelebb hozza az Európiai Unióhoz a polgárokat″.

Az aláírásgyűjtési kampány nem végtelen, április harmadikáig van lehetőség csatlakozni, eddig kell elérnie az egymillió fős támogatottságot ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendi pontra tűzze a kezdeményezést. Magyarország már elérte a rá kiszabott küszöbhatárt, de az ezen felüli minden szavazat ugyanúgy fontos az egymilliós határérték eléréséhez. A weboldalon az is nyomon követhető, hogy mely országok hány százalékban járultak már hozzá aláírásukkal a sikerhez, valamint életből vett történetekkel világítanak rá a hétköznapokban megfigyelhető problémákra.

Minority SafePack weboldala: http://www.minority-safepack.eu/#about

A teljes dokumentum letölthető innen.