A mai 21. századi társadalmunkban, ahol a „mama-hotel” már mindennapi jelenség, gyakran felmerül bennünk a kérdés, hogy mégis mikortól számítunk „felnőttnek”? Habár Magyarországon 18 éves kortól törvényileg felnőttek vagyunk, nagyon sokan még 25 éves korukban sem érzik magukat igazán annak. De mi szükséges hozzá, és miért félünk a felnőtté válástól? Dr. Séllei Beatrix januári előadásán kaphattunk választ ezekre a kérdésekre.
A mai modern kultúránkban már a legtöbb beavatási szertartás, rítus megszűnt, ezért egyfajta bizonytalanság van jelen azzal kapcsolatban, hogy ki az, aki felnőttnek számít, mikortól kell, hogy valaki felnőtt legyen. Ugyanis az, hogy valaki biológiailag, életkor szerint felnőttnek számít, nem feltétlenül vonja magával az érzelmi felnőtté válást is, azt egy sokkal rögösebb úton kell elérnünk. Dr. Séllei Beatrix egy-két statisztikai adattal is alátámasztotta az előadás témájának jelentőségét, ugyanis a kutatások alapján még a 25-31 éves korosztálynak is csak a kétharmada tekint magára felnőttként, míg nagyszüleink korában ez elképzelhetetlen lett volna.
Mi változott?
A felnőtté válás későbbre tolódása a megváltozott körülményeinknek tudható be. Ma már egyfajta információdömping jellemző minden téren, amely jelentősen megnehezíti számunkra a döntéshozatalt. Hiszen rengeteg lehetőség áll egy fiatal felnőtt előtt, és sohasem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy jó döntést hoztunk meg.
„A szüleink mindent megtettek azért, hogy belőlünk bármi lehessen, és bárminek lenni nagyon nehéz.”
Amikor ezerféle lehetőség áll előtted, akkor abból nagyon nehéz a legjobbat kiválasztani. Így tologatjuk a döntéshozatalt, a felnőtt élettel járó nagy terheket és felelősséget, és helyette megpróbálunk a lehető legtovább gyermekek maradni.
Alapvetően a média nyomása, ahogyan az online tér is, a fiatalságot erősíti. Hiszen minden egyes reklámban és filterekkel ellátott Instagram-posztban azzal találkozunk, hogy ez a tökéletes fiatalság az, ami érték, így mindannyian ilyen külső és jellem megtartására törekszünk.
Segítség, krízisben az életem!
Erik Erikson fejlődéspszichológus különböző szakaszokra osztotta az életünket, és úgy vélekedett, hogy minden egyes szakaszban van egy feladatunk, amelynek a megoldása gyakran kríziseket okozhat.
A serdülőkori krízis az identitás kialakulásáról szól, vagyis arra a kérdésre keressük ekkor a választ, hogy kik is vagyunk mi. Ebbe számos dolog beletartozik: mit szeretnénk elérni az életünkben, milyen hivatást választunk magunknak, milyen értékekkel rendelkezünk, és melyek azok az elvek, amelyek fontosak számunkra. Ebben a korban van lehetőségünk különböző szerepekben kipróbálni magunkat, és ha sikeresen elköteleződünk az egyik mellett, kialakul a stabil identitásunk. Ellenkező esetben azonban, amikor nem sikerül megtalálnunk a számunkra megfelelő identitást vagy nincs is lehetőségünk a keresgélésre, szerepkonfúzióban ragadunk. Ekkor egyik céltól a másikig lökdössük magunkat,
de nincs előttünk egy vezérelv, egy iránytű, amely mindig utat mutatna nekünk.
Elért stabil identitás esetén hűség jelenik meg, mint új énminőségünk, ezért képesek leszünk kitartani a céljaink mellett és elhivatottan harcolni értük.
A fiatalfelnőttkori krízis legfontosabb feladata már az olyan kapcsolatok kialakítása, amik életünk hátralevő részében meghatározóak lehetnek számunkra. Ha sikerül megoldanunk ezt a feladatot, akkor képesek leszünk az intimitás kezelésére, megbízni másokban. Sikertelenség esetén azonban izoláció alakul ki, védelemből egy falat építünk fel magunk köré, és magány alakul ki.
Onnantól beszélhetünk érett felnőttkorról, ha mind az identitásunk, mind az intimitásunk kialakítására képessé válunk.
Milyen kritériumai vannak az érzelmi felnőtté válásnak?
1. Függetlenség
A felnőtt léthez vezető egyik nagy lépcsőfokot akkor tudjuk megugrani, amikor elkezdünk bízni a saját döntéseinkben, és ezeket a döntéseket mások véleményétől függetlenül képesek vagyunk meghozni. De itt akár másféle függetlenségről is beszélhetünk, hiszen az is egy nagyon fontos kritérium, hogy ne függjünk a másokkal való kapcsolatainktól. Legyünk elég önállóak ahhoz, hogy válogathassunk a felkínálkozó lehetőségek közül, és közben ne féljünk attól se, hogy esetleg egyedül legyünk.
Természetesen az érzelmi függetlenség mellett az anyagi függetlenség is központi helyet foglal el ebben a folyamatban, hiszen akkor tekinthetjük magunkat felnőttnek, ha bármilyen gondnál, megterhelő helyzetnél is képesek vagyunk megállni a saját lábunkon.
2. Felelősség
Mindenki életében egyszer el kell jönnie annak a pontnak, amikor felvállaljuk, ha hibázunk, tévútra tévedünk, és vállaljuk érte a felelősséget. Ehhez szükségszerűen rendelkeznünk kell kialakult értékekkel, saját elvekkel, amelyek mentén képesek vagyunk irányítani az életünket.
„A felelősségvállalás egyik látványos pontja, amikor meghozom az első olyan döntésemet, hogy én igenis megmutatom magamat a világnak, és megmérem mennyit is érek” – utalt arra a nagy lépésre Séllei, amikor először kilépünk a munkaerőpiacra, ahol már igazi kritikákkal találkozhatunk. Azonban ez gyakran rémisztő egy olyan fiatalnak, aki korábban nem tanulta meg kezelni a kudarcait, ezért próbáljuk ezt az ijesztően nagy lépést minél későbbre tolni.
Ez a jelenség mára már akkorára nőtte ki magát, hogy saját nevet kapott: „kapunyitási pánikként” szokták emlegetni.
Ennek a jelenségnek számos mutatója van, amely kapcsán elgondolkodhatunk rajta, hogy vajon mi is éppen ebben a krízisben vagyunk-e. A tanulmányaink halogatása, vagy akár a diplomák halmozása elég sokatmondó jel, hiszen amíg az iskolapadot koptatjuk, még csak „készülünk” a felnőtt életre, így az egyetem megvéd bennünket a létbizonytalanságtól. A lehangoltság, reménytelenség, pesszimista jövőkép is jellemző erre a jelenségre, ahogyan a pillangó életforma is. Vagyis, ha gyakran változtatunk lakhelyet, partnert vagy akár számunkra fontos célt, akkor elég könnyen lehet, hogy mi is éppen kapunyitási pánikot élünk át.
Ahhoz, hogy képesek legyünk a felelősség vállalásra, dolgoznunk kell önmagunkon, és ki kell próbálnunk új, hasznos tapasztalattal kecsegtető lehetőségeket például szakmai gyakorlatot vagy akár egy külföldi ösztöndíjat. Ez fontos, mert így később könnyebben fogjuk tudni meghozni a számunkra legjobb döntéseket.
3. Stabil identitás, érett személyiség
Tisztában kell lennünk önmagunkkal, erősségeinkkel és gyengeségeinkkel. Látnunk kell, melyek azok a tulajdonságok, amelyeket nyíltan felvállalunk, és melyikeket szeretnénk inkább elrejteni mások elől. Milyennek látnak mások, és milyen tulajdonságaink lehetnek, amelyekkel sem mi, sem a környezetünkben élők nincsenek tisztában.
Ehhez nagy segítséget tud nyújtani a Johari-ablak kitöltése, amely egy rendkívül népszerű és egyszerű formája az önismeretünk fejlesztésének.
4. Egyenrangú kapcsolatok kialakítására való képesség
Előadónk tapasztalata alapján ez jelenti a legnagyobb kihívást a felnőtté válás folyamatában. Hiszen itt egyrészt a párkapcsolatunkban képesnek kell lennünk arra, hogy partnerként kezeljük a másikat, amely az online ismerkedés világában már nem olyan egyszerű. Az internet segítségével már az első találkozás előtt is rengeteg információt kapunk a kiszemeltünkről, amely nagyon könnyen kételkedéshez és bizonytalansághoz vezethet. Erősnek kell lennünk ahhoz, hogy ne függjünk ezektől az információktól, hanem ezek folyamatos ellenőrzése nélkül is képesek legyünk bizalommal fordulni a másik felé.
Másrészt ebben a szakaszban a szüleinkkel való kapcsolatunk is rengeteg változáson megy keresztül, hiszen érzelmi leválás történik, melynek köszönhetően képesek leszünk kritikusan felülvizsgálni az általuk nyújtott mintákat, és önállóan eldönteni, hogy ezekből mit szeretnénk megtartani.
Manapság a közösségi média által sokkal több visszajelzést kapunk, és képesnek kell lennünk rá, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, és el tudjuk dönteni, hogy mi az, amit ezekből beépítünk az énünkbe.
Dolgoznunk kell magunkon ahhoz, hogy érzelmileg is felnőtté tudjunk válni. Meg kell tanulnunk felismerni a saját érzéseinket, ezeket kontrollálni és függetleníteni mások érzelmeitől. Ezt folyamatosan fejlesztenünk kell, miközben megtanulnunk a realitás talaján maradva tudatosan mérlegelni, hogy mi a valóság, melyek azok a helyzetek, amelyeket tudunk befolyásolni, és melyikeket kell elengednünk. Így képesek leszünk ugyanis elindulni az önálló, érzelmileg független felnőtt lét felé.
