Egyszeri és megismételhetetlen – hogyan működik az első benyomás?

Az ismeretlenekkel való csevegés sokak számára kellemetlen lehet. Mégis ezek azok a beszélgetések, amik képesek idegeneket barátokká, állásinterjút munkává vagy kávéházi randit párkapcsolattá változtatni. Az első benyomás kialakítása egy soha vissza nem térő lehetőség, és talán éppen emiatt szoronganak tőle sokan. Miért fontos az első benyomás és hogyan alakul ki? Mennyire érezzük reálisan, hogy mit gondolhat rólunk a másik?  

Nap mint nap találkozunk új emberekkel, akikkel kapcsolatba kell lépjünk. Sok esetben ezek a friss kapcsolatok nem maradandóak, csak egy adott időtávra vagy helyzetre szólnak. De alapvetően minden idegen megismerésekor meg van az esélyünk rá, hogy egy számunkra fontos személlyé váljon. Bár gyakran ezek a találkozások felszínesnek tűnnek, akár hosszú távon is befolyásolhatják életünket.

Az első benyomás az első és olykor egyetlen esélyünk rá, hogy kialakítsunk egy képet magunkról

– amit a másik fél örökre elraktároz rólunk. Ebből a szempontból akár sorsdöntő is lehet, hiszen ez alapján döntik el az emberek, hogy jobban meg akarnak-e ismerni minket. Közhelynek hat, de a „mai, felgyorsult világunkban” ez különösen fontos téma. A korábbi évszázadokban az emberek gyakran egy életen át megmaradtak abban a közösségben, amibe beleszülettek. Még nagyszüleink idejében sem számított különlegesnek, hogy ismeretségeiket, barátságaikat, üzleti kapcsolataikat egy egész életre kötötték. Jelenleg azonban teljesen természetes, hogy nagyobb tempóban költözünk új városba vagy országba, változtatjuk az állásunkat és kötünk ismeretségeket. Új ismeretségek kialakításánál a mindennapi témákról való csevegés közben önkéntelenül is elkezdjük feltérképezni a partnert, véleményt formálunk róla, és fordítva. Ha  a másik szimpatikusnak találja a társaságunkat nagyobb eséllyel akar velünk újra beszélgetni, barátkozni, randevúzni vagy akár munkát kínálni nekünk. A rólunk kialakított vélemény alapja pedig az első benyomás. Ki ne akarná tudni, hogy mit gondol róla a másik és miért alakítja ki véleményét? Meglátni és megítélni Minél több időnk van a „monitorozásra”, annál biztosabbak vagyunk az első benyomásunkban. Ugyanakkor kutatási eredmények alapján

pusztán egy tized másodperc is elég, hogy véleményt alakítsunk ki a másik félről.

Általában nehezen ismerjük fel a hamis érzelmeket és hazugságokat. Amennyiben azonban a másik fél nem törekszik félrevezetni minket és őszintének mutatkozik, nemcsak gyorsan, de viszonylag pontosan képesek vagyunk feltérképezni. Feltehetőleg evolúciós okokból tudunk gyorsan és biztosan első benyomást kialakítani. Valószínűleg erre vezethető vissza az is, hogy az első benyomást befolyásoló két legfontosabb tényező a vonzerő és a megbízhatóság. Ennek hátterében az húzódhat, hogy ez a két tényező kiemelt jelentőséggel bírt már sok ezer évvel ezelőtt is. A túlélés szempontjából elengedhetetlen volt a másik fél potenciális veszélyességének minél gyorsabb és pontosabb megítélése.

az, hogy milyennek éljük meg a másik személyt, függ a saját tapasztalatainktól,

hangulatainktól, de még a hasonlóságainktól is. Hajlamosabbak vagyunk a hozzánk hasonló embereknél jó tulajdonságokat, míg a tőlünk különbözőknél rossz tulajdonságokat feltételezni. A sztereotípiák önmagukban nem rosszak vagy jók. Segítenek a tapasztalatainkat rendszerezni és eligazodni a külvilágból jövő rengeteg inger között. Ugyanakkor a csoportosításnak meg van az a hátulütője, hogy túláltalánosít és erős érzelmeket társít egy adott csoport minden tagjához. Ez pedig akár az etnikai vagy faji előítéletek alapjául is szolgálhat. Általános emberi szokás, hogy egy másik személy egyetlen pozitív vagy negatív tulajdonsága alapján következtetünk a teljes személyiségére. Ha valaki mosolyog ránk, az biztos kedves, aki pedig nekünk jön a metrón, az bunkó. Bár a társításoknak lehet alapja, igyekeznünk kell odafigyelni a helyzeti tényezőkre is! A tolakodó ember magatartása vagy bántó megjegyzése nem feltétlenül árulkodik a teljes személyiségéről. Kétoldalú játék Főleg annak fényében kell vigyáznunk az ítéletekkel, hogy hajlamosak vagyunk első benyomásaink rabjává válni. Ha határozott véleménnyel vagyunk valaki iránt, könnyen azt tapasztalhatjuk, hogy épp úgy viselkedik, ahogy gondoltuk. Ez az „önbeteljesítő jóslat” azonban sokszor inkább rajtunk múlik, mint a másik félen.

Hajlamosak vagyunk azokat a megnyilvánulásokat detektálni, amik beleillenek saját előzetes képünkbe,

és így esélyt se adunk a másiknak, hogy kitörjön a dobozból, amibe raktuk. Ráadásul mindez oda-vissza működik, így mi is könnyen találhatjuk magunkat olyan szerepben, ami nem felel meg a valóságnak! Mennyire látjuk reálisan saját, másokra tett első benyomásunkat? Egy nemrég megjelent kutatás alapján alábecsüljük saját „tetszési indexünket”! A vizsgálatban résztvevőknek idegenekkel folytatott csevegések után kellett értékelniük saját magukat annak a kérdésnek a mentén, hogy mennyire lehettek szimpatikusak a másik félnek. Meglepő módon azt találták, hogy hajlamosak agyunk alulértékelni saját első benyomásunkat. A kísérleti személyek jelentős része úgy érezte, hogy a másik fél kevésbé tartotta őt érdekesnek, mint fordítva. Az eredmények azt sugallják, hogy az ismeretlenekkel folytatott első beszélgetések során, gyakran túlságosan izgulunk. Annyira a saját teljesítményünkre koncentrálunk, hogy elkerülik a figyelmünket a másik személy apró visszajelzései, miszerint tulajdonképpen élvezi a beszélgetést és szimpatikusak vagyunk. Mit üzennek ezek az eredmények? Hogy általában jobb benyomást keltünk, mint gondolnánk!