Hogyan okozhat gondot egy túlságosan szoros anya-lánya kapcsolat? Az előző fejezetében a kitértünk a parentifikáció problémájára és lehetséges következményeire. Most lássuk, hova vezet, ha felcserélődnek a szerepek és a lány veszi át az „anyaszerepet”? Mi a következménye, ha felborul a családi rendszer, és a tizenéves fiatalnak nincs lehetősége a keretek áttörésére?

Ki kinek a lánya?

Ezekben a helyzetekben a családon belüli alá-fölé rendelt viszonyok egyáltalán nem egyértelműek, sőt gyakran mozgásban is vannak. Amennyiben az anya életéből hiányoznak a korábban említett kulcsfontosságú alakok (mint az élettárs, barátok, testvér, anya) úgy lehet, hogy a lánya lesz kénytelen magára vállalni a hiányzó szerepeket, néha egyszerre többet is. De egy kamaszodó, a lázadás korszakát élő 14–17 éves fiatal lánynak nem az a feladata, hogy gondoskodó társként, szerető anyaként álljon a saját édesanyja mellett. Amikor az anyai és a gyermeki pozíciók felcserélődnek, az egyfajta reciprok viselkedést válthat ki, ahol a lánynak kell vigyáznia a saját anyjára, felügyelnie az egészségére, vagy az étkezésére. További gondot okozhat, ha az anyának a lányához való ragaszkodásában teret kapnak a

saját anyjával kapcsolatos érzései, saját gyermekkori szükségletei is.

Emiatt a lányától várja mindazt a figyelmet, szeretetet és törődést, amit a saját anyjától annak idején nem kapott meg.

A határok elmosódásával, a szerepek felcserélődésével elveszik a szülői tekintély és kontroll, ami pedig szükségszerű a családrendszer stabilitásához, és elengedhetetlen a tinédzserkori lázadáshoz.

Elvesztett kamaszkor

Amennyire fontos a korai időszakban a követhető szülői példa, annyira szükséges, hogy a megfelelő pillanatban megszabaduljunk ezek béklyóitól.

korai kisgyermekkorban elkezdődik a mintakövetés,

 

az utánzás, az azonos nemű szülő válik az etalonná. Ez az időszak elengedhetetlenül fontos a lányok életében, hiszen már ilyenkor elsajátítják a női viselkedés alapjait, a látott minta beépül viselkedési repertoárjukba. Ahhoz azonban, hogy felnőttként ne a szüleink életét éljük, a megfelelő pillanatban szükséges, hogy leváljunk róluk. Saját célokat tűzünk ki, a saját életünket, terveinket próbáljuk megvalósítani. A lázadás szükséges, hogy ne ragadjunk benne egy a szüleink szoknyáján ülő, tőlük leszakadni, saját életet kezdeni képtelen regresszív gyermeki létbe. Azok a fiatalok, akik kamaszkorukban nem tudják megélni a szabályokat áthágó, ellenálló viselkedést, a 20-as éveik végén (vagy még később) fogják felforgatni az életüket.

Érdekes módon, a szülői ház elhagyása a legtöbb mesében visszatérő motívum. A főhőst, különösen a női főszereplőket gyakran a gonosz mostoha üldözi el a szülői háztól, de vannak, akik önszántukból indulnak el szerencsét próbálni. Úgy is mondhatnánk, hogy a kamaszkori lázadáshoz és leváláshoz szükséges a meséknek az a fordulata, ahol a

„jó anya” meghal, és helyére a „gonosz mostoha” kerül.

Azok a fiatalok, akik tizenéves korukban túlesnek lázadó korszakukon, megfelelő idő elteltével újra meg fogják találni kapcsolatukat a szülői házzal. Akkor már saját életüket élve térhetnek vissza oda, és tudatosan követhetik az előttük járó példát, ha akarják.

Székács Zsófia tanácsadó pszichológus, tanácsadó szakpszichológus jelölt, a Lisznyai Pszicho Műhely munkatársa.