EMDR terápia – út a tudattalanba

A közel 30 éves módszer iránt óriási a szakmai lelkesedés, és az eredményei is biztatóak. Alkalmas a poszttraumás stresszel, traumával, önértékelési gondokkal, önbizalomhiánnyal, depresszióval küzdőknek, így általa a párkapcsolati gondok, traumatikus, bántalmazó gyermekkor, fóbiák is feldolgozhatóak. Ebben a cikkben megismerkedünk a terápia alapjaival, és hogy hogyan irányítják életünket a tudattalanba száműzött emlékek, viselkedések.

A terápia alapjai

A terápiás eljárás megalkotója, Dr. Francine Shapiro, egy séta alkalmával figyelt fel arra, hogy ha kellemetlen emlékekre gondolt, a szeme spontán mozgásba lendült a jobb felső sarokba. Ez gondolkodtatta el, hogy milyen kapcsolat lehet a szemmozgás és a negatív élmények újraélése között. Az EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing therapy, ami magyarra lefordítva Szemmozgásos Deszenzitizálás és Élményátstrukturálást jelent) erről az élményről kapta a nevét. Azon az egyszerű elméleten alapszik, hogy minden ember találkozik élete során negatív élményekkel, melyeket nem tud feldolgozni. Ezek az élmények pedig, holott sokszor „elfelejtjük” őket, mégis emléklenyomatként ott lapulnak a memóriánkban – csak sokszor nem hozzáférhetőek számunkra. Kulcsinger hatására azonnal aktivizálódnak, és

ugyanúgy fogunk dönteni és cselekedni, mint ahogy az első kulcsélmény idején.

Ezért hihetjük azt magunkról, hogy nem vagyunk szerethetőek: szüleink valamikor, egy számunkra fontos alkalommal gyerekkorunkban, (vagy egész gyermekkorunkban) ezt sugallták felénk, így ugyanez a bizonytalanság, önbizalomvesztéssel járó érzés újra és újra előjön a párkapcsolatunkban egy-egy vita során. Sajnos a kulcsélmény során nem megfelelő megküzdési módot választottunk, így a párkapcsolatban is „ugyanazt a hibát követjük el újra és újra.” Az EMDR terápia során azt az első kulcsemléket kell előhoznunk, és az ott lapuló érzelmi, kognitív részeket feldolgoznunk.

A tudattalan szerepe

Megtanultuk, hogy a testünk öngyógyító. Ha belelépünk egy szögbe, természetesen fájdalmat, vérzést tapasztalunk. Amint eltávolítjuk ezt a szöget, a testünk azonnal megkezdi az öngyógyítást – fokozatosan eláll a vérzés és idővel összezáródik a seb. Az EMDR terápia eredményei azt mutatják, hogy elménk ugyanígy működik. Folyton a mentális egészségre törekszik, ha azonban útjában áll valami, például egy trauma, elakad ez a folyamat. Amikor a szög helyét újra és újra kisúrolja a cipőd, akkor az a sebet folyamatosan irritálja, fájdalommal jár és begyullad. Ugyanígy működik ez az elménknél is: ha ismét találkozunk a traumához hasonló élménnyel, felszabadul az a fájdalom.

Ha azonban az akadályt eltesszük az útból, mert az első traumatikus élményt feldolgozzuk, az elménk megkezdheti az öngyógyítás folyamatát, és jelentős életminőségbeli javulást érhetünk el.

Valójában csak segítjük elménket az öngyógyításban, amire egyébként is képes lenne.

A REM fázis 

Sokan nevezik a REM fázist a tudattalan kapujának, ahol elmosódik a határ a tudat és a tudattalan között. Hogyan is emlékezhetnénk EMDR alatt olyan dolgokra, amelyekre tudatosan, a hétköznapi életünk során nem szoktunk?

A válasz talán ebben a kissé megváltozott tudatállapotban található. Amikor követjük a terapeuta ujját, ugyanazok az agyi területek aktiválódnak, mint a REM alvási fázisban. Ez az éberalvás állapot lehetőséget biztosít arra, hogy friss élményeink beépülhessenek az epizodikus memóriába. Életünk során több ezer órát töltünk ébren, és ennek a töredékére emlékszünk. Agyunk arra törekszik, hogy minden eseményből a lényeges információt raktározza el, és kevés olyan élmény van, ahol a hangokra, szagokra, érzetekre és érzelmekre is emlékszünk. Ahogy a megtörtént esemény megkezdi útját memóriánkba, több területen áthalad, a legvégén pedig az amygdala összeköti a már epizodikus memóriánkba lejutott emléket az akkor átélt érzelmekkel. Így amikor előhívjuk az emléket, az azzal járó érzetek is napvilágra kerülnek.

Trauma esetén azonban a feldolgozás valahol megakad,

vagyis agyunk nem képes integrálni a memóriánkba megfelelő módon. Így lehetséges, hogy a feldolgozatlan emlék folyton utat tör magának a mindennapi életben: ezeket nevezzük flasback-nek. Így egy idő után képesek vagyunk kerülni minden, a kulcsemlékhez hasonló helyzetet, vagy akár általánosan blokkolunk minden érzelmi reakciót a helyzetekre vonatkozóan, ezáltal óvjuk magunkat. Ezek a kulcsemlékek azonban nemcsak konkrétan helyzetek lehetnek, de akár érzelmek és érzetek is.

Freud óta tudjuk, hogy az álmainkban az aznapi eseményeket éljük újra, közben próbáljuk a történteket integrálni és konszolidálni a memóriánkban, tehát itt kezdődik az emlék útja. A REM fázis során váltakozó képek jelennek meg előttünk, így téve ezt a szakaszt kihagyhatatlanná, hiszen ennek során kapcsolatokat építünk ki az új és régi emlékeink között, vagyis segít jobban megérteni az eseményeket. A poszttraumás stresszben szenvedőknél alvási nehézségek jelennek meg, hiszen a REM fázisban újra kellene élniük a traumát. Éppen ezért náluk már elalvás előtt megnő a stressz-szint, szorongás, ébren töltött, álmatlan éjszakák jellemzik alvásukat, rengeteg ébredéssel, megszakítással. EMDR terápia során azonban úgy jutnak el a REM fázisba, hogy az első képet ők maguk határozzák meg, másrészt pedig egy támogató, biztató közegben élhetik át a traumát újra.

A terapeuta legfontosabb feladata, hogy csökkentse a szorongást és a félelmet a páciensben, annak érdekében, hogy bele merje engedni magát az emlékbe.

Mi zajlik egy EMDR ülésen?

Ha lebontjuk a magyar nevét, vagyis Szemmozgásos Deszenzitizálás és Élményátstrukturálás, akkor viszonylag könnyedén kitalálható, hogyan zajlik egy terápiás ülés. Az első pár alkalommal a terapeuta felméri a különböző tüneteket és kapcsolódási pontokat, összefüggéseket keres, majd ezután elkészíti a kezelési tervet. Az EMDR-t használó alkalmakon a kliensnek fel kell idéznie az adott traumát, beleértve a szagokat, ízeket, hangokat, minden testi érzést és gondolatot, érzelmet. Miközben erre visszaemlékezik, elterelő ingereket kap: ilyenek lehetnek a szemmozgásos (a terapeuta ujjának követése) vagy a mindkét fülbe felváltva adott ingerek, továbbá a lábra, kézre adott „kopogás”, vagyis érintéses inger. A visszaemlékezés és ez a fajta kétoldali ingerlés több olyan gondolatot és képet aktivál, amelyek kapcsolódnak a kulcsemlékhez.

A traumatikus, rosszul kezelt kulcsesemény az életünkben többször ismétlődik, más-más formában. A terápia közben újra felidéződnek az ahhoz hasonló, kapcsolódó emlékek, melyeket ezáltal folyton újra átélünk. Hiszen a friss trauma során átélt érzelmekhez korábban már ismert érzelmek kapcsolódnak. A mélyen eldugott emlékek, elfojtott érzelmek így utat találnak maguknak, éppen ezért nem ritka, hogy olyan, kisgyermekkori emlékek bukkannak a felszínre, amikhez másképp tudatosan sose férnénk hozzá.

EMDR terápia a mindennapi életben 

A gyerekkorunkat behálózó negatív élmények, amelyek felelősek lehetnek azért, ahogyan gondolkodunk magunkról és a világról, sokszor már nem elérhetőek számunkra. Elképzelhető, hogy tudatosan rejtettük el azokat magunk elől, ezzel védve önmagunkat a felidézésével járó fájdalommal, dühvel és szégyennel szemben. Ezek az emlékek, sémák irányítják viselkedésünket, és a kulcsemlékhez hasonló szituációkban ugyanúgy fogunk viselkedni, ugyanazokat az érzéseket fogjuk érezni. Talán soha nem fogjuk megtudni, hogy honnan ered ez az érzés.

Megkérdezhetjük magunkat: miért érzem azt folyton, hogy nem vagyok elég jó? A munkámban sikereket érek el, a párom szeret és megbecsül, én mégis azt érzem, hogy többet és jobban kellene teljesítenem. Ilyenkor egy EMDR terápiával, ezt az érzést vizsgálva beugorhatnak olyan kisgyermekkori képek, ahol először vagy az elsők között éreztük így magunkat – és ezzel meg is találtuk a kulcsemléket. A gondosan becsomagolt és mélyen eldugott emlék, amely eddig akadályt jelentett ahhoz, hogy teljes életet élhessünk, a felszínre kerül, és a terápia során emlékeinkbe integrálva feldolgozhatjuk őket. Ennek eredményeképp idővel az önmagunkkal kapcsolatos negatív élményeink szép lassan pozitívvá változnak, hiszen már nem a düh, szégyen, harag érzése tölt el minket az emlék felidézése során, hanem akár pozitív érzések is: ezt is túléltem, erős vagyok.