Sokan már gyermekkorunkban célként tűzzük ki, hogy szép családot, szerető férjet/feleséget szeretnék magunk mellé. Felnőttként pedig a boldog párkapcsolat reményében házasodunk össze vagy létesítünk élettársi közösséget. Ugyancsak a boldog párkapcsolatban bízva vállalunk gyerekeket is. A vágyak azonban nem mindig találkoznak a realitással. Sajnos sok pár életében előbb vagy utóbb megjelennek a kapcsolati problémák, amelyek olykor annyira elmélyülnek, hogy már csak a válás, a szakítás lehet az egyetlen elfogadható megoldás. Cikkünkben arra keressük a választ, hogyan segítheti a társunkkal kialakított közös életet a nehezebb időszakokban is fenntartott érdeklődés és az empátia.
A kölcsönös érdeklődésnek, az egymás iránti nyitottság meglétének már a párkapcsolat indulásakor fontos szerepe van. A nyitottság ugyanis magába foglalja azt a fajta bátorságot, amely lehetővé teszi, hogy az ismerkedés kezdetétől fogva önmagunkat adjuk, valamint éreztetni tudjuk a másik féllel, hogy ő is bátran adhatja önmagát; nyitottak, érdeklődőek vagyunk iránta. Hosszabb távú kapcsolat tervezésekor
nem túl hasznos álarcot viselni,
szerepet játszani. Aki ezt teszi, valószínűleg sokkal inkább magával lesz elfoglalva, figyelmét az köti le, hogy a lehető legjobb oldalát mutassa. Eközben kevésbé lesz fogékony a másik fél valódi megnyilvánulásaira, abból főként azokra a momentumokra fog fókuszálni, amelyek illeszkednek az aktuálisan viselt szerepéhez. Ez később sok csalódás forrása lehet.
A kölcsönös érdeklődés fennmaradása a párkapcsolat során később is nagyon fontos, hiszen csak úgy lehet minőségi életet élni valakivel, ha érdekel, hogy mi van vele, mi foglalkoztatja. Milyen tervei, vágyai, gondjai vannak, mi esik éppen jól neki, és mi az, ami zavarja? Mivel ezek az életünk során ilyen-olyan mértékben változhatnak – és rendszerint változnak is –, nem igazán lehet hátradőlni azzal a tudattal, hogy alaposan megismertük a párunkat, nincs már ezzel kapcsolatban feladatunk.
Elfogadás és alkalmazkodás - egymásért, egymáshoz
Az együtt töltött hosszabb idő elteltével azért természetesen elég jól kirajzolódik mindkét fél személyisége, annak erősebb és gyengébb vonásai egyaránt. E téren szükségszerű bizonyos keretek között az elfogadás. Az elfogadáson túl viszont arra is van lehetőség, hogy egymás erősebb és gyengébb részeihez alkalmazkodjunk. Például ha a párunk valamilyen helyzetben nehezebben boldogul, akkor segíthetjük őt, lehetünk dominánsabbak, ahol viszont ő a hatékonyabb, nyugodtan maradhatunk kissé háttérben, kellő teret adva neki. Így szavak nélkül is kifejezhetjük, hogy figyelünk rá, bízunk benne és számítunk rá.
Miben segíthet a beleélés képessége?
Az emberi kapcsolatokban, így a párkapcsolatban is nagyon fontos az empátia megléte. Az empátia legegyszerűbben fogalmazva
a másik ember helyzetébe való beleélés képessége,
ami által jobban megérthetjük az érzéseit, a hangulatát, a véleményét, a szándékát. Ha például egy hevesebb vita után nemcsak a saját sérelmeinkkel foglalkozunk, hanem belegondolunk abba is, hogy most valószínűleg a társunk sem kifejezetten boldog, ő is haragszik, feszült, sértett stb., máris enyhülhetnek a saját negatív érzéseink, hiszen amíg a párunk érzéseivel foglalkoztunk, addig a saját haragunkat, sértettségünket nem tápláltuk. Ha pedig ezen felül sikerül valamit elfogadni, megérteni a társunk viselkedéséből, nagyobb eséllyel lehet majd a problémáról higgadtabban beszélni, megbocsátani, kibékülni.
Természetesen – az érdeklődésen és az empátián túl – még számos más „eszköz”, módszer és lehetőség áll a rendelkezésünkre, amelyekkel sokat lehet tenni azért, hogy egy párkapcsolatban a kölcsönös szeretet, tisztelet és az egymás iránti figyelem domináljon.
A hangsúly a kölcsönösségen van,
hiszen ahogy a szó is kifejezi: egy pár közös kapcsolatáról van szó, ami közös öröm és közös feladat is egyben.
Felhasznált szakirodalom: Smith, E. R., Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó