Eredendő függőség – miért válunk szerhasználóvá?

Mindennapi életünk során számos függőséggel találkozunk. A „klasszikus” addikciók, mint a droghasználat, alkoholizmus vagy a dohányzás mellett ismerjük már a játékgép-, internet-, de még a szociális média- és az edzésfüggőséget is. Ráadásul a függőségek a világ minden táján, kultúrától függetlenül is jelen vannak. Miért vált az emberi faj ilyen sérülékennyé az addikciókkal szemben? Cikkünkben a szerhasználattal szembeni sebezhetőség eredetét kutatjuk.

Az Egyesült Államok lakosságának kétharmada szokott időnként alkoholt fogyasztani, öt százalékuk pedig nagyivónak tekinthető. Ebbe a csoportba azokat soroljuk, akik naponta 200 g tiszta szeszt fogyasztanak, ami nagyjából 4-6 liter sörnek, vagy 2 liter bornak felel meg. Magyarországon a férfiak húsz, míg a nők öt százaléka tekinthető nagyivónak, miközben világszinten több százmillióra tehető azok száma, akik súlyos, kezelést igénylő függőségben szenvednek.

Első pillantásra csábító lehet a függőségek széles körű elterjedtségét civilizációs ártalomnak beállítani, hiszen az utóbbi évtizedekben soha nem látott mértékben nőtt meg a kábítószer-fogyasztás mértéke, nem beszélve a szerek sokféleségéről. Könnyen lehetséges, hogy az utóbbi évszázad sokat rontott a helyzeten, hiszen maga a modern technológia is új függőségeket teremt, elég csak a számítógépekre, játékgépekre vagy közösségi hálózatokra gondolnunk. Az eredendő okokat ugyanakkor máshol kell keresnünk.

Óceániától Európáig – Drogok a világ körül

Látjuk ezt például abból, hogy a szerhasználat a világ minden pontján jelen van. A domináns drog fogalma arra utal, hogy lényegében minden kultúrában jelen van valamiféle pszichoaktív anyag, ami sokszor igen fontos szerepet is tölt be. Az amerikai indián kultúrákban a koka és a hallucinogének, Afrikában a stimulánsok és a kannabisz, Óceániában pedig a káva tölti be a domináns drog szerepét. Ezen a ponton talán már sejthető, hogy a mi, európai domináns drogunk az alkohol. Azt is látjuk, hogy 

a szerhasználat mindig is jelen volt az emberiség hétköznapjaiban.

Az elmúlt évezredekből származó írásos emlékeink például jelentős alkoholfogyasztásról számolnak be, míg a természeti népeknél – akik egyfajta ablakot jelentenek fajunk múltjára – számos célból fogyasztanak különböző szereket: a gyógyítás, fájdalomcsillapítás, vagy a harci kedv fokozása tartozhat ezek közé.

A modern tudománynak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy a különböző függőségek genetikai alapokkal rendelkeznek. Amikor például alkoholista szüleiktől néhány hetes korban elválasztott embereket vizsgáltak, kiderült, hogy ivási szokásaik tekintetében sokkal inkább hasonlítanak az (általuk nem is ismert) édesszüleikre, mint az örökbefogadóikra. Emellett négyszer nagyobb esélyük volt rá, hogy maguk is alkoholistává váljanak, mint más, nem alkoholista szülők gyermekeinek. Létezik tehát egyfajta általános, nem szerspecifikus sebezhetőség a függőségekkel szemben. Mindent egybevetve, a szerhasználat gyökerei tehát jóval mélyebbre nyúlnak az utóbbi néhány évszázad iparosodása okozta ártalmaknál. 

Átcsúszva a természetes szelekció szűrőjén

A genetika ugyan segít megválaszolni azt, hogy miért alakulhat ki egy függőség az egyén szintjén, az eredeti kérdésünket azonban nem fedi le. Ez ugyanis az volt, hogy miért léteznek egyáltalán a különböző addikciók. Ami azt illeti, ebben a tekintetben a gének jelenléte inkább további kérdéseket vet fel. Az evolúcióelmélet értelmében ugyanis a természetes szelekció csak a a túlélés szempontjából előnyös (vagy legalábbis nem hátrányos) génváltozatokat engedi elterjedni. A függőségeknek pedig akad bőven hátrányuk: az alkohol-, és drogfogyasztás hosszú távú következményei közé tartoznak a rossz életkilátások, a magasabb mortalitási ráták, a daganatos és keringési megbetegedések, a szerhasználóknál pedig gyakoribbak a személyiségzavarok, de a közösségi, társas kapcsolatokat is erodálja. Hogyan lehetnek mégis jelen ezek a „bűnös” gének? Ha a természetes szelekciónak évmilliók álltak rendelkezésre, hogy megszabaduljon tőlük, és erre minden oka meg is volt, akkor miért nem tette? A választ három – egymást nem feltétlen kizáró – elméletben találhatjuk meg. 

Közvetlen nyereség elmélete

Az elmélet arra épül, hogy a különböző viselkedéses (és az őket befolyásoló gének) fennmaradhatnak akkor is, ha az általuk okozott előnyök felülmúlják a hátrányokat. Az ember esetében ilyen a két lábon járás is: a felegyenesedett testtartás és felszabaduló kezek okozta előnyök bőven felülmúlják az esetleges hátrányokat, mint például a hátfájás vagy a visszér. Olyan esetekről is tudunk, amikor ugyanazon gének egyszerre előnyösek és hátrányosak: a sarlósejtes vérszegénységért felelős gén például – olyan nyilvánvaló negatív hatásai ellenére, mint például a nehézlégzés – azért terjedhetett el, mert védelmet nyújt a maláriával szemben. 

A szerhasználat hátrányai közül fentebb már említettünk néhányat, az elmélet útmutatása alapján azonban most azt kell megvizsgálnunk, lehetnek-e előnyei. Az egyes ópiátszármazékokat a mai napig használják fájdalomcsillapításra, illetve az alvás elősegítésére. Nyugtatnak, erősítik az önbecsülést, és a lelki egyensúly kialakulását. Az egyes stimulánsok erősítik az érzékszervek működését. Más szerek javítják a hangulatot, a hallucinogének pedig csökkentik az ingerküszöböt, és eufóriát okoznak. Az alkohol mérsékli a koszorúér-szűkület kockázatát, továbbá csökkenti a szorongást.

Noha ezek a hatások ma is érvényesek, azt látjuk, mindössze rövid távon előnyösek, hosszú távon ezek az előnyök továbbra is jócskán alulmaradnak az okozott hátrányokkal szemben. Gondoljunk csak arra, hogy hány család és élet megy tönkre a szerhasználat következtében. Felételezhetjük azonban, hogy ezek a hosszú távú hatások fajunk evolúciós környezetében még nem jelentkeztek: a különböző szerek sokkal kevésbé voltak elérhetőek, ritkábban alkalmazták őket, és hatásuk intenzitása is messze elmaradt a maiakétól. A kellemes, pozitív hatások ekkor tehát még felülmúlhatták a negatívakat, ami kedvezhetett a felelős gének elterjedésének. 

Ingerkeresés és kockázatvállalás 

Az elmélet megértéshez ismét be kell mutatnunk egy evolúciós alapvetést. Ha egy viselkedés növeli a szaporodási esélyeket, akkor pozitív szelekció irányul rá, még akkor is, ha hosszabb távon az adott viselkedés csökkenti a túlélés esélyeit. Ilyen például a versengés, az agresszió, vagy a kockázatvállalás. Ezek rövid távon hasznosak lehetnek, hiszen növelik a dominanciastátuszt, így pedig a párzási lehetőségeket. Jó példa erre az impulzív, agresszív viselkedésért, és a szexuális hajtóerőért felelős tesztoszteron. Ennek a hormonnak hosszú távon ugyanis hátránya is van: rombolja az immunrendszert. Ennek a természetes szelekció szempontjából ugyanakkor nincs jelentősége, mert az egészségkárosító hatás már jóval a reproduktív kor után jelentkezik, a gének addigra pedig már gond nélkül átjuthatnak a következő generációba.

Marvin Zuckermann az elsők közt vetette fel, hogy

az alkohol-, és kábítószerfogyasztás, illetve a dohányzás is egyfajta újdonságkereső, kockázatvállaló viselkedés.

Az újdonságok, élmények, izgalmak keresése, az egyhangúság megvetése valójában nagyon illik a különböző szerek fiatal élvezőire: unják a hétköznapok sivárságát, valami újra, izgalmasra vágynak, miközben nem félnek a szer káros következményeitől. Az elmélet mellett szól, hogy az alkoholfogyasztás életkori és nemi megoszlása hasonlóan alakul a kockázatvállaló viselkedéséhez. 

Érzelemszabályozás

Az utolsó elmélet, melyet be szeretnénk mutatni, arra épít, hogy a pszichoaktív szerek megzavarják az érzelemszabályozási folyamatokat. A valódi megelégedettség, öröm helyett egyfajta illúziót keltenek, és mesterségesen idézik elő az öröm érzését. Ez az összefüggés állhat annak a hátterében, hogy éppen azok válnak nagy eséllyel szerhasználóvá, akik hétköznapi életükben kevés örömteli eseményről számolnak be. 

Az érzelmeket a hétköznapi diskurzusban gyakran szembeállítjuk a racionalitással, holott az érzelmek valójában nagyon is racionálisak. Egyrészt sokkal ősibbek a tudatos gondolkodásnál, másrészt pedig fajunk múltja során nélkülözhetetlenek voltak a túlélés szempontjából. A pozitív érzelmek például jelzik az egyén számára a a különböző – túlélés szempontjából kulcsfontosságú – erőforrások megszerzésének és megtartásának lehetőségét. Ezért jelent örömet például egy tábla csokoládé elfogyasztása: az édes íz magas kalóriatartalmat jelez, ami a XXI. század emberének szemében már-már szitokszó, őseink esetében azonban élet-halál kérdése volt. De ezért érezzük jól magunkat baráti kapcsolatainkban is: érezzük azt a kölcsönösséget, ami a túlélés szempontjából szintén kritikus szövetségek, koalíciók kialakulását jelzi. 

A problémát az jelenti, hogy a különböző pszichoaktív szerek ugyanazokhoz a receptorokhoz kapcsolódnak az agy jutalmazó központjaiban, amelyeket a fenti érzelmeket „szállító” ingerületátvivő anyagok (szerotonin, dopamin) is használnak. Ez azt jelenti, hogy 

az öröm érzését anélkül idézik elő, hogy a szervezet bármiféle jutalmat szerzett volna. Így hamis jelzést hoznak létre, mintha olyan esemény történt volna, ami előnyös a túlélés, szaporodás szempontjából.

Ez azonban nem minden: nem elég, hogy tévesen jeleznek sikeres viselkedést, de ki is iktatják a valódi alkalmazkodási folyamatokat.

A függőségek érzelemszabályozásra épülő magyarázata egyszerű, széles körű, emiatt pedig rendkívül elegáns. Jutalmat, jelez, ezért mind többet akarunk belőle, de tévesen jelzi azt, így valójában egyre távolabb kerülünk tőle. 

A fentiek alapján az a nyomasztó érzésünk lehet, mintha a függőség a sejtjeinkbe lenne kódolva. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a genetikai alapok önmagukban még nem jelentenek egy életre szóló meghatározottságot, inkább csak egy potenciális fejlődési pályát „huzaloznak” elő. Olyan ez, akár nyelvi képességeink: pusztán egy nyelvi modult örökölhetünk, mely lehetővé teszi ugyan, hogy a világ bármely nyelvét elsajátítsuk, a megfelelő környezeti ingerek nélkül (azaz, ha nem beszélnek körülöttönk) sosem fogunk megszólalni mondjuk mandarin nyelven. Öröklött biológiánkra ugyan nincs hatásunk, de éppen ezért fontos, hogy tudatosítsuk, legyen bármi is a génjeinkbe kódolva, ha nemet mondunk az alkoholra és a drogokra, egészen biztosan nem leszünk soha függők.