Érezni ér! – 20 éves az Igazából szerelem

Sokak számára talán elképesztően hangzik, de 20 éves az Igazából szerelem. A film, amely töretlenül tartja előkelő pozícióját a karácsonyi filmek kategóriában. Richard Curtis alkotásának középpontjában a szerelem áll, tíz történetet mesél el, amelyek mindegyike egészen különböző emberekről és élethelyzetekről mesél, valahogy mégis egy teljes egészet képez. Cikkünkben az Igazából szerelem? podcast segítségével mélyülünk el jobban a témában.

Az Igazából szerelem?  – A szerelmesfilmek és az életünk című podcastben Tari Annamária klinikai szakpszichológus és Horváth Gergely rádiós műsorvezető beszélget romantikus filmekről. A podcast címadó filmjéről a podcast-sorozat ötödik részében hallhatunk. Mivel ezek a beszélgetések a spontaneitásra épülnek, az adásoknak pedig nincs szigorú struktúrája, ezért ennek a filmnek az esetében sem járják végig a filmben bemutatott mind a tíz történetet, inkább csak szemezgetnek az érdekes eseményekből, kiugró jelenségekből.

Tari Annamária szerint ha egy pszichológust kérdezünk, akkor ez a film azt mutatja meg, hogy nem szabad elmenni az érzelmek mellett.

Nem szabad elmenni, akkor sem, ha nem lesz feltétlenül happy end a történet vége, márpedig a több szálon futó film azt is bemutatja, milyen az, amikor a befejezés nem úgy alakul, ahogyan azt látni szeretnénk. Ez teszi azonban ezt a filmet életszagúvá, igazivá, hiszen az életben sem lesz mindig boldog a lezárás. A valóság sok esetben egészen más végkifejletet ígér.

A film nem egy hollywoodi álmot mutat be, mikor csak ülni kell a székünkben és mindössze annyi a feladatunk, hogy ha csengetnek, kinyissuk az ajtót a jóképű lovagnak. Az életben nehézségek, traumatikus pillanatok vannak, mint mikor a hosszú ideje házasságban élő családanya rájön, hogy a férje megcsalja. Az élet még a leggyönyörűbb, legünnepibb pillanatokban is mutathat olyat, amire nem számítunk, amire nem gondoltunk, vagy amit nem is akartunk meglátni.

Azt viszont több szál is bemutatja a filmben, hogy ha érzünk valamit, azért fontos erőfeszítést tenni.

Ha valaki fontos számunkra, tudassuk vele!

Ha szeretnénk valakit megismerni, szedjük össze a bátorságunkat! Ha valaki érdekel, merjünk kilépni a komfortzónánkból és akár új dolgokat kipróbálni: a kis Sam például megtanult dobolni, csak, hogy a szíve választottja felfigyeljen rá, a szerelemben csalódott író portugál leckéket vett, hogy végre szót értsen a szerelmével. Kicsi fiútól egészen az érett férfiig bezárólag láthatjuk, ahogy a szereplők küzdenek és erőfeszítéseket tesznek a szerelemért.

Persze ahogy a legtöbb karácsonyi szerelmes film, azért ez az alkotás is gyakran meseszerű vagy épp művi, mint mikor Anglia miniszterelnöke – a pozíciójában tétován toporgó férfi – akinek a viselkedése néha már túlmegy a hihetőség határán – ha nem is a szolgálólány, de az ételmenedzser szívét elnyeri.

Karácsonyi díszlet, karácsonyi dalok, fülbemászó motívumok – való igaz, hogy adott a happy end lehetősége, azonban a filmünk nem mindig értelmezi ezt olyan egyszerűen. Látunk egy férfit, aki beleszeret a legjobb barátja feleségébe. Sok alkotásban végződne ez a szituáció a barát és a feleség naplementébe való elvágtatásával. De valahogy sokkal őszintébb, sokkal igazibb megoldást kínál a film: kimondódik az érzelem – papíron leírva – amely után a szerelmes hazamegy és azt tudja mondani, hogy „oké, ennek vége van, lezártam”. Nem borít fel viszonyokat, nem okoz drámát, de nem is tagad le semmit, hű marad önmagához.

A podcast legnagyobb része talán a megcsalt író és a portugál takarítónő kapcsolatáról szól.

Ez a szál is fontos tanítást közöl: érdemes beszélni arról, ami az ember szívét nyomja.

Persze ezt nem csak a csöpögős, másikat elárasztó formában lehet megtenni, ami manapság igazán egyszerűen megvalósítható az online térben. A jó időben, őszintén kifejezett érzelmeknek mindig megvan az a természete és hatása, hogy a másik ember reagálni fog rá. A film idejében még nem léteztek a mai okoseszközök, minden szereplő csak arra hagyatkozhatott, amije van: a mimikájára, a gesztusaira, a kommunikációjára. Ennyiben gyönyörű a portugál lány és az író szerelme. Az író a nyelvből, a kommunikációból él és mégis beleszeret egy lányba, akivel képtelen verbálisan társalogni. Az érzelmeit, a személyisége jellegzetességeit, csak a mozdulatain, a gesztusain a nézésén, a viselkedésén és a neki tulajdonított attitűdön keresztül érzékelheti. Ez a történetszál nagyon szépen szemlélteti azt, hogy két ember – ha figyel egymásra – rengeteg érzelmi információt adhat át, de ehhez valóban figyelni kell, a másik szemébe kell nézni.

A szerelem metakommunikáció útján jön létre és a felek csak utána tanulják meg hozzá a nyelvet.

Persze néha nem elég a vonzalom, egy párkapcsolat akkor tud igazán elkezdődni, ha olyan típusú kölcsönösség van a két fél között, hogy az élet nehézségeit – ami az egymás életének elviselését vagy a másik problémáinak az elfogadását is jelenti – valóban közösen tudják vállalni, ellenkező esetben például egy beteg családtag ápolása jelentősen megnehezíti a képletet. Ellenben egy megtartó, szeretetteljes kapcsolat akár a gyászon is keresztül tud kísérni, segíthet az űrt elviselni és betölteni, gyógyító hatással bírhat.

Ha rossz kedved van, menj el egy reptéri váróba és meglátod, hogy mindenhol szerelem vesz körül – mondja a film. Arra indít, hogy egy pillanatra nyugodj meg, nézz körbe és fedezd fel, hogy a szeretet ott van a világban. A kapcsolatokban, az egymás felé fordulásban. A filmünk öregedő rockzenésze is tulajdonképpen erről nyilatkozik: látjátok, fiatalként kapzsi voltam és buta, mostanra pedig ráncos és öreg lettem és egyedül vagyok. Ha tehát magunkkal akarunk vinni valamit a filmből, az legyen az, hogy nagyon fontos, hogy legyenek mellettünk mások, akikkel kölcsönösen kapcsolódni tudunk, akikkel megoszthatjuk az életünket, a jót és a rosszat egyaránt.