Erős vár a mi otthonunk – a lakásbetörésekről

„Otthon, édes otthon”, „mindenütt jó, de a legjobb otthon” – szólnak szólásaink. Bizonyára a legtöbben, ha arra gondolnak, hol tudnak igazán kikapcsolódni, akkor az otthonunkat mondanák. Kicsi vagy nagy, kertes vagy panel, a hely, ahol mindennap nyugovóra hajtjuk a fejünket, a részünkké válik. Egy darab abból, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Éppen ezért ügyelünk rá, hogy csinosítsuk, ízlésünk szerint díszítsük, a saját képünkre formáljuk. Cikkünkben a lakásbetörések szemszögéből közelítjük meg az otthonnal való kapcsolatunkat.

Az ember életéhez hozzátartozik, hogy kötődik személyekhez, tárgyakhoz és helyekhez is. Bármilyen tér lehet kötődési tárgy: egy stadion, egy kedvelt kirándulóhely, de mind közül az Altman által elsődleges territóriumnak nevezett otthonhoz való érzelmi szál a legerősebb. Életünk szerves részét képezi ez a hely, amely a biztonság, a kontroll és a kompetenciaélmény szimbóluma.

Azt üzeni, hogy ezt a kis zugot én teremtettem magamnak, itt biztonságban vagyok, ezt elértem az életben.

Ha megkérdeznénk egy fiatal pályakezdőt, hogy mik a céljai következő évekre, valószínűleg az elsők között lenne az, hogy egy saját fészket tudjon teremteni magának. Az ember identitása kiskorától kezdve fejlődik, kialakulása azonban nem zárul le a gyermekkor végén. Ezt követően is formálódik, ahogy különböző tárgyakkal, helyekkel és emberekkel kerülünk interakcióba. Éppen azért

az otthon is az énidentitás szerves részét képezi,

arról árulkodik, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Emlékek, érzések itatják át a falakat, bútorokat. Épp ezért, ha valami miatt sérül az énazonosság ezen aspektusa, az ugyanolyan pszichés nehézségeket okozhat, mint egy iskola- vagy egy munkahelyváltás.

Mindennek van határa

A személyes szféránkkal kapcsolatban – legyen szó tágabb értelemben az otthonról, vagy akár azon belül a saját szobánkról – az egyik legjellemzőbb viselkedésünk annak őrzése. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy kontroll legyen a kezünkben abban a tekintetben, hogy kivel és mikor szeretnénk interakcióba lépni. Ilyen megoldás lehet a kerítés, a sövény, a „harapós kutya” vagy a „biztonsági cég által őrzött terület” tábla, illetve az ajtóra kifüggesztett szimbolikus, behajtani tilos tábla is.

A bűnözés áldozataival foglalkozó szakirodalmak közt kutatva azt látjuk, hogy azok főleg az erőszakos bűncselekmények elszenvedőivel, illetve ezek pszichés hatásaival foglalkoznak. Viszonylag kevés kutatót érdekelnek a betörések, pedig Brown és Harris (1989) szerint a betörések áldozatai bizonyos szempontból akár nagyobb lelki sérülést is szenvedhetnek, mint az egyéb más vagyon elleni bűncselekmények áldozatai – hiszen az otthonba való illetéktelen behatolás a személy identitásának biztonságát sérti meg.

Tökéletes védelem nélkül

Egy betörést követően érthetően nagyon erős a lakók érzelmi reakciója. Ami érdekesebb, hogy a kutatások és a beszámolók alapján, nem az anyagi értékek elvesztése az, amit a leginkább sérelmeznek az áldozatok, hanem egyfajta beszennyezettség érzésről számolnak be.

Sokan úgy élik meg ezt a helyzetet, hogy behatoltak a személyes terükbe, ami az identitás sérülésével járhat.

Nem ritka, hogy közepes- vagy nagymértékű szorongásos, depresszív és poszttraumatikus tünetek jelennek meg akár az incidens után még egy hónappal is. Ezenkívül gyakori még az érzelmi kimerültség, valamint a gyanakvó attitűd.

Persze az sem mindegy, hogy a betörők mit visznek el, vagy mekkora felfordulást csapnak a lakásban. Ha eltűnnek vagy sérülnek a személyes tárgyak, az még inkább növelheti a beszennyezettség érzést, nem beszélve arról, ha jól látható jelei vannak annak, hogy a behatolók átkutatták a fiókokat, polcokat.

Ezek mind-mind fokozzák az ember territóriumvesztésének élményét.

Ha ezzel a helyzettel nem sikerül kellőképp megbirkózni, akkor ezek a negatív érzések generalizálódhatnak, ami Brown és Perkins (1992) szerint odáig is vezethet, hogy valakinek széteshet a helykötődése, és nem tud tovább élni abban a házban. Persze a költözés önmagában nem oldja meg a problémát. Fontos, hogy merjünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, nem tudjuk egyedül feldolgozni a traumát. (Ha te is hasonló problémával küzdesz, fordulj bátran Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez.)

Védd magad

Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés, hogy mit tud tenni a betörések esélyének minimalizálása érdekében. Brown és Altman (1983) sok száz olyan ház tulajdonságát elemezte, ahova már törtek be, és ezeket összevetették olyanokkal, ahol még nem történt hasonló. Kutatásuk konklúziójaként elmondható, hogy biztonságosabbnak tűnnek az olyan házak, amelyeknél észlelhető a folyamatos jelenlét. Ezt úgy tudjuk jelezni, ha rendelkezünk postaládával, csengővel és gondozzuk a ház környékét, mindezt azért, hogy ne hasson elhagyatottnak. Fontos az is, hogy ne kihalt helyen vásároljunk házat, vagy ne ilyen helyen építkezzünk. A szomszédok által körülvett házak kevésbé vannak kitéve betöréseknek, illetve nagyobb annak is a valószínűsége, hogy a szomszédok jobban rálátnak az ingatlanunkra, így hívni tudják a rendőrséget, ha megtörténik a baj. Mindezek mellett

ügyeljünk rá, hogy a lakhelyünket egyértelmű territoriális jelzésekkel ruházzuk fel,

mint például a korábban említett kerítés és sövény. Segíthet még esetleg az is, ha jól látható helyen van a riasztó. Ugyan Brownnak sikerült egy 1993-as kutatásban is megerősíteni az eredményeket, MacDonald és Gifford (1989) jogosan vetik fel kutatásukban, hogy a korábban leírtak fordítva is elsülhetnek. A gondozott, jól felszerelt házak pont, hogy akár vonzóbbak is lehetnek a betörök számára, lévén, hogy gazdagabbnak ítélik az ott lakókat. Nincs tehát jól bevált recept, mérlegelni kell az előnyöket és a hátrányokat. A legfontosabb, hogy mindenki vigyázzon magára és az értékeire!