A szexualitást, testiséget gátló és ösztönző szabályokat a társadalomból szívjuk magunkba. A vallás, a média, a kultúra, az oktatás, a politika és az orvoslás is nagy hatással van arra, amit a szexuális jóllétről gondolunk, ugyanakkor mint annyi mindennek, a szexualitásunknak is az elsődleges szocializációs környezete a család. Hogyan hat neveltetésünk intim kapcsolatainkra, ha szeretkezésre kerül a sor? Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus cikke.
A családról beszélve lényeges, hogy nem csupán a szüleinket értjük a fogalom alatt: nagyszüleink, mostohaszüleink, illetve bárki más, aki korai fejlődésünk közben gondunkat viselte, esszenciális szerepet játszhatott szexuális nevelésünkben is. Felnőttkori szerelmi életünkre
a legkifejezettebb hatást a gondozóinkkal megélt történetek gyakorolják.
Vágyaink pszichológiája gyakran feltérképezhető gyermekkori élményeink elemzéséből, visszafejthető, hogy hol és hogyan tanultunk meg szeretni. Megtanultuk-e megélni az örömöket, bízni, önzetlennek lenni, vagy épp elvenni? Meghallgatásra találtak-e az igényeink, vagy nekünk kellett árgus szemekkel figyelnünk a körülöttünk lévők szükségleteit? A családban megélt védelem, biztonság, megnyugtatás épp úgy hatással van ránk, mint az elutasítás, az elhagyás és a megalázás.
A múlt frusztrációi a jelen izgalmai
Ezek a tapasztalatok formálják az önmagunkkal való viszonyunkat, attitűdjeinket, valamint azt is, hogyan viszonyulunk másokhoz. Élményeink meghatározzák, milyen elvárásokkal érkezünk egy kapcsolatba. Azonban ennek a szexuális hozománynak nagyon gyakran nem vagyunk tudatában, még előttünk is rejtve marad. Szexuális vágyainkat a gyermekkorunkban átélt kalandok, kihívások, konfliktusok szövevénye alakítja, tudattalanunk a múltunkhoz lojális. Erotikus fantáziánknak csak nagyon kis része alakul véletlenszerűen, ugyanakkor erotikus hajlandóságaink és félelmeink életünk végéig formálódnak.
Erotikus tervrajzaink meglepő különlegessége, hogy ami számunkra leginkább vágykeltő, az a gyermekkori sérelmeinkből, frusztrációinkból eredeztethető. Jack Morin szexuálterapeuta szerint ez valójában egy leleményes traumafeldolgozás:
az erotikus fantáziánk által dolgozzuk fel, írjuk át vagy tesszük jóvá sérelmeinket.
Legmélyebb gyermekkori sérelmeink táplálják majd leginkább felnőttkorunk szexuális izgalmait és örömeit.
A biztonság és a szabadság mérleghintáján
Szüleinktől való érzelmi és fizikai függésünk jóval mélyebb és hosszabb, mint bármely más fajé. A biztonságra való törekvésünk olyan nagy ebben a relációban, hogy számos önfenntartási stratégiát fejlesztünk ki ennek megtartása érdekében. Háttérbe szorítjuk saját igényeinket, hagyjuk, hogy irányítsanak, felvállaljuk a bűntudatot, önmagunk nevelését, talán még a bántalmazást is elnézzük az elsődleges kötődés megőrzéséért.
Mindezt az egyik legjelentősebb fejlődési szükségletünk, az autonómia megjelenése forgatja fel. Első lépteink pillanatától
meg kell kísérelnünk egyensúlyba hozni a kötődési szükségleteinket az ágencia érzésével.
Szükségünk van a szüleink gondoskodására, ugyanakkor elegendő térre is a szabadság megalapozásához. Felnőttkorunk egyensúlyozását nagyban befolyásolja, hogyan reagáltak gondozóink. Ugyanakkor rendkívül fontos adalékot ad, hogy mi hogyan tekintettünk ezekre a helyzetekre, hogyan értelmeztük őket, hiszen megküzdésünkben nagyon különbözünk egymástól.
Minden család kialakítja a jellemző válaszait, hogy mikor jutalmazza vagy hiúsítja meg a függőségi, illetve autonómiára való törekvésünket. Kialakul bennünk egy alapvető párkapcsolati elképzelés: megtanuljuk, mennyi szabadságot élhetünk meg a bizonytalanság elkerülésével, mennyire kell feladnunk a szükségleteinket kapcsolataink fenntartásához. Hiedelmek, félelmek és elvárások bonyolult, tudatos és tudattalan rendszerét hozzuk létre az emberi kapcsolatok működéséről.
Testünk az elsődleges és legtisztább kommunikációs eszközünk. Elraktározzuk benne múltuk stresszhatásait, fájdalmait, és szellemünk helyett is emlékszik ezekre. Ez lehet az oka, hogy legnagyobb félelmeink és legáhítottabb vágyaink a szexualitással jelentkeznek. Szükségleteink kielégítése, az elhagyástól vagy a bekebelezéstől való félelem, az omnipotencia iránti vágy mind eluralkodhat rajtunk.
Könyörtelenséggel a jobb szexért?
Szexuális kapcsolatainkba magunkkal visszük szeretetkapcsolatainkban megélt tapasztalatainkat: figyelmeztetéseket a szeretet önzetlenségéről. Kultúránk is azt sugallja számunkra, hogy uralkodjunk magunkon és korlátozzuk impulzusainkat. Ám
a nyers vágyat kegyetlennek, szeretetlennek is érezhetjük.
Visszafojtjuk a késztetést, hogy tárgyiasítsuk a szeretett személyt, miközben bűntudatot érzünk könyörtelen vágyaink miatt.
Ezek a tiltások sokunkban lehetnek olyan nagyok, hogy meggátolják az erotikából fakadó féktelenséget. Az önfeledtség olyan módon zárhatja ki a másikat, amely nem összeegyeztethető az intimitás ideájával. Gyakran ez az oka, hogy sokan csak alkalmi kapcsolatban vagy a pornográfiában képesek megélni ezt a féktelenséget.
Esther Perel szerint a könyörtelenség érzésének ápolása jó megoldás lehet a vágyakkal kapcsolatos nehézségekben. Bár önzőnek, közönyösnek vagy akár szeretetet nélkülözőnek tűnhet, valójában több köze van a szeretet és bizalom állapotához. Hiszen énünk teljességét, önmagunk elengedését csak amellett élhetjük meg, akivel erős bizalmi kapcsolatot ápolunk, mely az intimitás igen ritka pillanata. Így lehet paradox módon a könyörtelenség a közelség létrehozásának eszköze.
Felhasznált szakirodalom: Perel, E. (2015). Szeretkezés fogságban. Oriold és Társai.
