Ha tisztázzuk az időhöz való viszonyunkat, könnyebben kezelhetjük a hétköznapokban felmerülő kihívásokat, konfliktusokat és sikeresebben hozhatjuk meg döntéseinket. Így gondolja Philip Zimbardo, a stanfordi börtönkísérletéről híres-hírhedt szociálpszichológus. Kollégájával, John Boyddal több évtizedes kutatásaik következtetéseit foglalták össze Időparadoxon című könyvükben. Hogyan befolyásolja az időhöz való viszonyunk életünk kiegyensúlyozottságát és teljességét? Milyen az ideális időprofil?

A döntések meghatározzák a hétköznapjainkat. Kicsik, nagyok, banálisak vagy létfontosságúak. Döntéseink – és a meghozásukban szerepet játszó pszichés folyamataink – alakítják megtapasztalható tetteinket. Tulajdonképpen

életünk kétféle típusú cselekvésre osztható: olyanokra, amiket végrehajtunk, és olyanokra, amiket nem.

Mindenkori cselekvéseink végrehajtásához vagy végre nem hajtásához azonban mentális döntések vezetnek. Mi késztet bennünket arra, hogy valamit megtegyünk, egy másikat pedig ne?

Mi az az időperspektíva?

Zimbardo és munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy életünk valamennyi döntését befolyásolja valami, aminek többnyire nem vagyunk tudatában. Az egyoldalú és általában elfogult időperspektívánk. A kifejezés azt a folyamatot takarja, aminek révén

valamennyien időbeli kategóriákba rendezzük személyes tapasztalatainkat.

Nem egyenlő az objektív, azaz az óránk által mutatott idővel. Sokkal inkább egy szubjektív, ha úgy tetszik pszichológiai aspektusa az időnek. Azt mutatja meg, hogyan érzékeljük az idő múlásának változásait, milyen az élettempónk, mennyire nyomaszt minket az idő. A könyv szerzői szerint mindnyájan három, tágan értelmezett kategóriába soroljuk életünk eseményeit. A múltba, ami megtörtént, a jelenbe, ami van, illetve a jövőbe, ami lesz. Azonban a legtöbben a kelleténél többet használjuk e három időövezet valamelyikét, ezért elhanyagoljuk a másik kettőt. Egyoldalú időperspektívánk kialakulásában közrejátszanak személyes tapasztalataink, kulturális hatások, illetve a társadalmi, vallási, földrajzi közeg, amiben élünk. Ehhez kapcsolódik az első időparadoxon. Ugyanis

az időperspektíva a döntéseinket befolyásoló egyik legerősebb tényező, de nem vagyunk ennek tudatában.

A második időparadoxon lényege, hogy mindegyik kategória számos pozitív vonással rendelkezik, de ha bármelyiknek is túlságos jelentőséget tulajdonítunk, negatívumai megsemmisítik előnyeit. Mik a specifikus időperspektíva-kategóriák és milyen lenne az optimális?

Az idő a közeg, amiben élünk

Ahogy a halak sincsenek tudatában a víznek, amiben úsznak, legtöbbünk ugyancsak nem vesz tudomást az idő szakadatlan áramlásáról, amiben élünk. Annak ellenére, hogy központi szerepet játszik életünkben,

ritkán gondolunk bele, hogyan szab határokat és ad jelentőséget életünknek.

A három fő időkeret – múlt, jelen és jövő – nagyon különböző alkategóriákat foglal magában. A jelenorientáltság lehet hedonista vagy fatalista. Akit az előbbi jellemez, az az örömre összpontosít, kockázatvállaló és izgalomközpontú. Utóbbiak úgy gondolják, hogy az élet sorsszerű események láncolata, amiknek bizonyos módon kell megtörténniük. Éppen ezért nem igyekeznek kontrollálni a különböző helyzeteket, hiszen szerintük azok függetlenek attól, amit akarnak. A múltorientáltság megnyilvánulhat pozitív és negatív módon. A múlt pozitív szemléletét a „régi szép idők”, valamint a család és tradíció emlékei jellemeznek. Ezzel szemben a múlthoz való negatív hozzáállást a bántalmak, kurdarcok emlékei és a lehetőségek elszalasztása miatta bánkódás eredményezheti.

Az idő a legértékesebb tulajdonunk, mivel semmi sem teszi lehetővé, hogy visszaszerezzük, ha elvesztegetjük.
A jövőorientáltság velejárója a jövő előtérbe helyezése. Az ilyen személyek számára a döntéseiket a konkrét célok elérése, határidők betartása és célkitűzések megvalósítása befolyásolja. Ugyanakkor irányulhat a transzcendentális jövőre is, aminek a legfontosabb eleme a halál utáni, spirituális létezés. Milyen az ideális időperspektíva? Zimbardo és Boyd szerint egy hangsúlyos múlt-pozitív, egy mérsékelt jelen-hedonista és jövő-orientált, valamint egy gyenge múlt-negatív és jelen-fatalista időperspektíva alkotná az optimális egyensúlyt. Az ilyen kiegyensúlyozott profilon belül összeadódnak az időperspektívák erősségei és háttérbe szorulnak a negatívumok.

Lehetővé teszi, hogy rugalmasabban, a körülményeket figyelembe véve kezeljük az időhöz való viszonyunkat,

és megszabaduljunk a berögzült negatív hatásoktól. Hogyan lehet elérni? Időperspektíváink nem velünk születettek, hanem tanultak, éppen ezért alakíthatók. Érdemes tehát megismernünk saját időperspektívánkat, majd tudatosan változtatni a szélsőségeken!  

Felhasznált szakirodalom Zimbardo, P., Boyd, J. (2012) Időparadoxon – Hasznosítsuk újra a tegnapot, élvezzük a mát, és legyünk úrrá a holnapon! Budapest, HVG Kiadó Zrt.