Zele Dorottya

Pszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“Mindaddig ameddig a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és Te sorsnak fogod hívni. - Carl Gustav Jung”

Zele Dorottya, okleveles pszichológus, felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus-jelölt, képzésben lévő család-és párterapeuta vagyok.

Kitüntetéses diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem, klinikai és egészségpszichológiai szakirányon. Egyetemi tanulmányaim befejezése után tanulási, magatartási és beilleszkedési nehézséggel rendelkező, illetve sajátos nevelési igényű gyerekek és serdülők diagnosztikájával, pszichológiai gondozásával, fejlődésük nyomon követésével és családjaik pszichés támogatásával kezdtem el foglalkozni. A klienseimmel végzett munka arra ébresztett rá, hogy a hozott nehézség sosem légüres térben létezik, hanem olykor környezetünk, kapcsolataink kontextusában nyer értelmet, így találkoztam a rendszerszemléletű családterápia módszerével. A munkám során a belső lelki folyamatokat, illetve a személy és környezete interakcióját egyaránt igyekszem figyelembe venni. Módszereimet a rendszerszemlélet és kíváncsiság jellemzi a mélyebb, olykor tudattalan erők megismerése iránt, melyek láthatatlanul befolyásolják az életünk. Ezek megismerésével lehetőséghez jutunk, hogy változtassunk a régi vissza-visszatérő mintáinkon.

Célom az empatikus, biztonságot sugárzó légkör megteremtése, a problémát kialakító és fenntartó interakciók megismerése és a változás elősegítése.   

Tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzésén Magyar Családterápiás Egyesület keretében folytattam , jelenleg is képzésben lévő családterapeuta vagyok, ebben a módszerben végeztem saját önismereti munkám is. 

Fontos információ a bejelentkező pároknak, családoknak: A pár- és családterápiás folyamatokat 2 terapeuta vezeti, egy ülés 80 perc hosszú. Kérem, hogy pár - illetve családterápiára telefonon, a +36 70 329 8180-os telefonszámon jelentkezzenek! Szeretettel várjuk Önöket kollégáimmal. Consultations for couples and families are available in English as well. Please call +36 70 329 8180 for appointment. Looking forward to meeting you in person! 36

hshshsjsjsjs 70 329 8180 -„A stressz az élet sója!” – mondta Selye János és bizony az élet természetesen velejárója, hogy bizonyos helyzetek, történések próbára teszik a testi-lelki egyensúlyunk. Azonban ezeket a próbatételeket megoldva, személyiségünk működésének magasabb szintjére jutunk, erősebbek, szívósabbak, kapcsolatainkban boldogabbak leszünk, harmóniába kerülünk a megváltozott környezetünkkel és visszanyerjük életünk felett a kontrollt. Hiszem és vallom, hogy az alap-pszichoterápia és a pszichológiai tanácsadás célja önmagunk mély megismerése, mely magába foglalja a tudattalan tartalmainkkal való megismerkedést is, a már meglévő megküzdési képességünk -ha úgy tetszik pszichés mankóink - azonosítása és ezen megküzdési repertoár szélesítése mellett. Így képessé válunk önállóan felvenni a harcot a stresszel és a szorongással az élet bármely színterén. A folyamat során nő az önismeret, a saját képességeinkbe vetett hit, a kompetenciaérzés és az önértékelés. 


képzései és képesítései

Felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus - jelölt

Pécsi Tudományegyetem

2026-

A klinikai szakpszichológus a felnőtt mentális zavarok diagnosztikáját, differenciál-diagnosztikáját végzi, illetve alap-pszichoterápiás ellátást nyújt.

Képzésben lévő család - és párterapeuta

Magyar Családterápiás Egyesület

2022-

A család - és párterápiáa olyan rendszerszemléletű terápiás módszer, mely a családra, mint élő rendszer tekint és a fókuszt a tagok közötti kommunikációra és interakciós mintákra helyezi.

Okleveles pszichológus, klinikai és mentálhigiéniai szakirány

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

2014-2019

A mesterképzés során megismertem a különböző mentális zavarok diagnosztikájában használatos eszközöket, és betekintettem a pszichés egészségmegőrzés világába.

szakmai tapasztalat

Pszichológus

Mindset Pszichológia

2022-

A Mindset munkatársaként pszichológiai tanácsadással és alap-pszichoterápiával foglalkozom. Célom, hogy a hozzám fordulókat segítsem saját pszichés erőforrásaik kiaknázásában és önismeretük elmélyítésében.

Pszichológus

Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézményi Szakértői Bizottság

2021-2022

Feladatom a sajátos nevelési igényű gyermekek pszichodiagnosztikája volt. Értékes tapasztalatot gyűjtöttem az autizmus spektrum zavarral, tanulási zavarokkal, intellektuális képességzavarral, aktivitás és figyelemzavarral rendelkező gyerekekkel és serdülőkkel való együttműködésben. Rendkívül pozitív élmény megtapasztalni, ahogy a neurotipikustól eltérő fejlődésmenetű gyerekek kivirágoznak, ha megfelelő empátiával, hozzáállással és eszközökkel viszonyulunk hozzájuk.

Tréner

Nyitok Alapítvány és Oktáv Ráció

2021

Szerencsém volt belekóstolni a személyiségfejlesztő, csapatépítő, konfliktuskezelő tréningek vezetésének világába Hévíz egyik legimpozánsabb szállodájának személyzetével.

Önkéntes pszichológus

Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület

2021

Pszichológusként mindig is fontosnak találtam az önkéntes munkát, így kerültem kapcsolatba a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesülettel, ahol a fiatal úszótehetségek pszichés támogatásában vettem részt, családjaikkal, edzőikkel együttműködve.

Pszichológus

Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Keszthelyi Tagintézménye és a Hévízi Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda

2019-2021

A keszthelyi Szakszolgálatnál tanulási, magatartási és beilleszkedési nehézséggel rendelkező gyermekek diagnosztikáját és pszichológiai gondozását végeztem. Itt szereztem tapasztalatot a gyermekekkel való munkában, megismerkedtem a gyermekterápia módszereivel. Az oviban fő küldetésemnek tekintettem a gyermekek gondozásán túl a szülők involválását a közös munkába és megerősítésüket saját szülői kompetenciáikban.

beszélt nyelvek

ENAngol

érdeklődés

Irodalom, színház, művészetek

Természet

köszönetnyilvánítás

121

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180