A komplikált gyász érzelmi tornádójáról: A Nem kapjátok meg a gyűlöletem című filmdráma elemzése

2015. november 13-án, csupán 10 hónappal a Charlie Hebdo terrorcselekmény után, az Iszlám Állam terrortámadás-sorozatot hajtott végre Párizs több pontján, köztük a népszerű Bataclan színházban. A robbantások a Stade de France stadionban kezdődtek, majd a merénylők több helyszínen, köztük a koncertteremként funkcionáló teltházas Bataclanban tartózkodó 1500 fős embertömegbe lőttek, robbantottak, és túszokat ejtettek. A támadássorozatokban összesen több, mint 400 ember sérült meg, közülük 120-an az életüket vesztették, 90-en a Bataclanban elkövetett vérengzésben.

Az áprilisban bemutatott Nem kapjátok meg a gyűlöletem című filmdráma Antoine Leiris küzdelmét mutatja be élete legnagyobb veszteségével, a felesége halálával, aki – ahogy azt Antoine a másfél éves fiúknak igyekszik megmagyarázni – már sosem térhet haza hozzájuk. Hélene ugyanis egyike volt az áldozatoknak, akik a Bataclanban vesztették életüket.  A film Antoine Leiris „Csak azért sem gyűlöllek titeket” c. életrajzi regénye alapján született, mi pedig most segítségül hívjuk, hogy kísérletet tegyünk a megmagyarázhatatlan fájdalom megmagyarázására. Cikkünkben kitérünk a komplikált gyász érzelmi tornádójára, a veszteségfeldolgozást nehezítő és segítő tényezőkre, és hogy vajon van-e helye a kisgyermekeknek egy szeretett rokon temetésén?

Mi is az a komplikált gyász?

Dr. Pilling János (2013) értekezésében a komplikált gyászt a szokványostól eltérő gyászreakcióként, a gyászfolyamatban való megrekedésként, vagy gyász elmaradásaként definiálja. A komplikált gyász jele lehet az is, ha a reakció intenzitása szokatlanul erős, illetve, ha a veszteséget a szokványostól eltérő pszichés vagy szomatikus tünetek követik. Természetesen azt, hogy mi a „szokványos” rendkívül sok tényező befolyásolja: Pilling szerint nem elegendő az, hogy az adott reakciók az adott kultúrában gyakoriak és elfogadottak legyenek, az is fontos, hogy ezek a reakciók ne szolgáljanak egyéb mentális zavarok, vagy megbetegedések melegágyaként.

Az érzelmi elfojtás, az élet folytatásának sürgetettsége például pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezethet.

A komplikált gyász kifejezés nem patologizálja a gyászolót, ami azért rendkívül fontos, mert bizonyos tényezők fennállása az egészséges személyiségű egyének esetében is jelentősen megnehezítheti a gyászmunkát.

A komplikált gyászra hajlamosító tényezők

Antoine feleségének halála váratlanul, ráadásul erőszakos körülmények között következett be. Arra, hogy szerettünk gyilkosság áldozatává válik nem számítunk, így a halál híre felkészületlenül ér minket. Az a gyászoló, aki emberölés következtében veszti el egy szerettét fokozottan megéli a kontrollvesztettség és megfosztottság állapotát. Minden alkalommal, amikor a veszteséggel szembesül átéli, hogy nem tudott mit tenni annak megakadályozása érdekében, pedig az elválásnak még nem lett volna itt az ideje; Hélene-t megfosztották az élet lehetőségétől, Antoine-t pedig a szerelmétől. Ezért a tagadás, harag és a bűntudat érzései fokozottabban megjelenhetnek.

Ráadásul Antoine esetében egy másik tényező is nehezíti a veszteségfeldolgozás megkezdését: másnap reggelig nem nyer bizonyosságot a felesége halála.  Habár nem éri utol, a remény fennmarad, hogy Hélene valahogy mégiscsak túlélhette a támadást. A halál bizonyosságára szükségünk van ahhoz, hogy elfogadjuk a veszteséget. Az olyan esetekben, ahol az áldozat eltűnik, erős a gyanú, hogy már nem él, de erre fizikai bizonyíték nincsen, a veszteség elfogadása elhúzódik, a rokonok irracionális reményeket fűzhetnek ahhoz, hogy a halott egyszer csak hazatér. A legtöbb kultúrában ráadásul fizikai holttest hiányában a hozzátartozók nem tudják a szokványos módon eltemetni a halottat, a temetés pedig fontos pontja a gyászmunkának.

Ilyen esetekben fontos, hogy szimbolikus módon búcsút tudjunk venni az elhunyttól, például egy fénykép, vagy egy halottra emlékeztető tárgy eltemetésével. 

Miután a veszteség tudatosul Antoine-ban, azzal szembesül, hogy egy sor feladat szakad a nyakába. Intéznie kell a halott ügyeit, koporsót, virágokat kell választania, együtt kell működnie a rokonsággal és a barátokkal, és gondoskodnia kell a temetés megszervezéséről. A ránk zúduló feladatok bizonyos mértékig segíthetik a veszteséggel való megküzdést, de meg is akadályozzák, hogy a gyászoló megélje az érzelmeit, saját belső világa felé forduljon, átélje a fájdalmat, ami elengedhetetlen a gyászfeldolgozás szempontjából, ezért a feladatok sok frusztrációt is okozhatnak, ahogy azt a filmben is láthatjuk. Mindeközben Antoine egy merőben új helyzetben találja magát: kétszülős családból egy éjszaka alatt egyszülős családdá váltak. A férfinak újra kell szerveznie a családi életüket, alkalmazkodnia kell az új szerepéhez és helyt kell állnia, amikor a másfél éves kisfiúk az édesanyját keresi az otthonukban.

 A gyermekek gyászáról és az a halál életkornak megfelelő kommunikációjáról ebben a cikkben olvashatsz részletesen.

Magyarországon a KSH 2011-es népszámlálási adatai alapján 1 116 380 egyszülős család élt. Ebből 215 293 esetben a családfő özvegy volt.  A megözvegyült családfő egyszerre két nagy életfeladattal találja szembe magát: a saját gyászával és gyermeke gondozásával, ahol a szülői alrendszerben egyedül maradt. Ilyen esetben létfontosságóvá válik a tágabb családi rendszerek (pl. a nagyszülők, tágabb vallási, szociális rendszerek) szövetségre hívása, támogatásuk mobilizálása.

A megküzdés mankói

A temetés rítusa tudatosítja minden családtagban az elválást, lehetőséget nyújt az érzelmek kifejezésére és a közösség támogatásának átélésére vallási, filozófiai és kulturális szempontból is. A temetéssel általában lezárul a halottal kapcsolatos ügyintézés és végre előtérbe kerülhetnek a felszakadó érzelmek. Ez a szakasz az egyik legnehezebb és leghosszabb, de nem lehet megspórolni ahhoz, hogy a veszteséget feldolgozzuk, önmagunk és a világhoz való viszonyunkat újradefiniáljuk.

Megfelelő felkészítés mellett a gyerekeknek is van helye a temetésen, hiszen ez az ő gyászfolyamatuknak is ugyanúgy a része, mint egy felnőttnek.

A társas támogatás, a veszteség tényének elfogadása, a harag és a düh kommunikációja, bensőséges beszélgetések, gyermek számára a szülő kiszámítható jelenléte minden esetben segíti a gyászmunkát.

Végezetül Antoine személyes üzenetére szeretnénk felhívni a figyelmet: a férfi úgy dönt, hogy a gyűlölködés, az agresszió, a polgártársai iránti gyanakvás, a szabadságának korlátozása helyett az összetartozásra és a szeretetre hívja fel a figyelmet. Persze könnyelműség lenne azt állítani, hogy ezzel a veszteséget megdolgozta, az élet mehet tovább. De tökéletes példáját szolgáltatja a kognitív átkeretezés stratégiájának:

gondolataink, hiedelmeink átfogalmazásával a veszteséghez kapcsolódó érzelmek tornádója is megszelídíthető.

A férfi krédója nem az érzelmi elfojtást vagy a hamis szeretetet propagálja, hanem a történtek jelentésének és következményeinek személyes értékei alapján történő átfogalmazását, így a kontroll visszaszerezhető a veszteség kontrollálhatatlan körülményei felett.