Cikkünk második felében ajánlunk néhány technikát, amivel otthon is tudunk dolgozni kapcsolatunkon, emellett kitérünk a pártanácsadás módszerére, működési módjára, és hogy miért érdemes ezt a segítő formát választanunk, ha a problémák túlnőnek kettőnkön. Székács Zsófia és Hátszegi Eszter pszichológusok írása.

Sokféle emberrel létesíthetünk és tarthatunk fenn sikeres párkapcsolatot, de kapcsolatunk jövője elsősorban nem személyiségjegyeinktől vagy temperamentumunktól függ. Nagyrészt

a kapcsolatba fektetett munka

és energia határozza meg, hogy meddig jutunk el együtt. Ehhez azonban szükséges, hogy elkötelezettek legyünk partnerünk és a kapcsolatunk iránt, hogy időt fordítsunk egymásra, megbirkózzunk a kihívásokkal, és közös erővel megtaláljuk a növekedési lehetőségeinket.

Képzeljük el, hogy a párkapcsolat olyan, mint egy növény a kiskertünkben: ha elültettük, gondoznunk, öntöznünk, metszenünk kell ahhoz, hogy minél egészségesebben, minél nagyobbra fejlődjön. Amennyiben elhanyagoljuk a növényünk gondozását, annak rövid időn belül megjelennek a negatív hatásai. Először csak apró jelek mutatkoznak, de a következmények egy idő után már távolabbról is szembetűnővé válnak.

Vajon sikeres a kapcsolatom?

Most olvassuk végig az alábbi kérdéseket, és próbáljunk meg válaszolni rájuk:

  • Megbecsülve érzem magam a kapcsolatomban?
  • Érzem, hogy a társamnak szüksége van rám?
  • Kapok elegendő elismerést a páromtól?
  • Mit tettem a mai napon vagy a héten a párkapcsolatunkért?
  • Éreztetem a partneremmel, hogy fontos nekem?
  • Megadom neki az elegendő elismerést és megbecsülést?
  • Ha bármelyik kérdésre NEM a válasz, akkor van rá időm és lehetőségem, hogy erről beszéljek vele?

Ezek a kérdések nagyon fontosak és sokatmondóak a párok kapcsolati jólléte szempontjából, mégis gyakran mellőződnek a mindennapok során. Pedig azok a párok, akik rendszeresen monitorozzák az alábbi területeket, máris lépéseket tettek egy

egészséges, jól működő párkapcsolat felé.

Hogyan érdemes nekifogni a közös munkának?

Sokszor nehéz megtalálni a fókuszt, hiába szeretnénk, nem tudjuk, hogyan dolgozzunk kapcsolatunkon. Lehet, hogy a problémát már ismerjük, és azt is tudjuk, mit akarunk másképpen csinálni, de nincs mintánk arra vonatkozóan, hogyan cselekedjünk, hogyan gondolkozzunk párunkról és kapcsolatunkról oly módon, mely előre visz bennünket.

Nehéz megérteni párunk problémáját, amennyiben rosszul választjuk meg az erről való beszélgetés helyét, időpontját.

Az alábbiakban ismertetünk néhány kérdést, melyet érdemes lehet közösen végiggondolni. Kezdhetjük a következőképp: hetente egyszer szánjunk fél órát arra, hogy egy-egy témát átbeszéljük partnerünkkel, hogy közösen gondolkodjunk. Az alkalmas időpont kiválasztása az egyik legnehezebb művelet, de nagyon fontos, hogy mindkét félnek megfelelő idősávot találjunk, és senki se érkezzen például valamilyen fizikai szükséglettel a beszélgetésbe. A legtöbb kommunikációs kudarc ugyanis általában abból adódik, hogy valamelyik fél túlságosan éhes, álmos vagy feszült a kötetlen beszélgetéshez. Emellett jó gondolat lehet azokkal a területekkel kezdeni, amik jól működnek, megerősítve egymást abban, hogy érdemes dolgozni a közös jövőn, és csak utána áttérni a problémásabb témákra.

  • Mi az, ami ezen a héten jól működött közöttünk?
  • Soroljuk fel, a héten mivel okozott nekünk örömöt a másik?
  • Megbecsülve, értékelve, szeretve érezzük-e magunkat együtt?
  • Melyek azok a területek, amelyeken még érdemes lenne fejleszteni?
  • Szánunk-e elég időt magunkra, tudjuk-e miben szenvedünk hiányt?
  • Szánunk-e elegendő időt egymásra? Mik az elképzeléseink a másik szükségleteiről?
  • Ha nem, akkor hogyan változtathatunk ezen a következő héten? Hogyan néz ki a beosztásunk?
  • Mikor randiztunk legutoljára? Mikor, hol, hogyan tehetnénk ezt meg legközelebb?

A siker kulcsa tehát a közös munka.

De amennyiben nehezen találjuk meg a közös hangot, vagy ha bizonyos kérdésekben elakadást tapasztalunk, problémákba ütközünk, segítségünkre lehet a pártanácsadás.

Ez a tanácsadói munka többek között a problémákra összpontosít, megsegítve a fájdalmas élmények megosztását, lehetőséget teremt a közös gondolkozásra. Emellett felkutatja az egyénben és párkapcsolatban rejlő lehetőségeket, fejleszti az erősségeket, segít felkutatni azokat a problémamegoldási módszereket, amelyet a felek sikeresen alkalmaznak. De a módszer nem csak a komoly, elhúzódó problémák esetén válhat a párok hasznára. Akkor is segíthet, ha csak fejleszteni szeretnénk kapcsolatunkat vagy éppenséggel megelőznénk a potenciális nehézségeket.

A pártanácsadásban nem törekszünk megtalálni a hibást vagy megerősíteni, kinek van igaza. A kapcsolat dinamikáját, jellemző működését figyeljük, keresve, hogy milyen változás segíthetne jobbá tenni a kapcsolatot.

Sokszor halljuk kifogásként, hogy a páros valamelyik tagja azért nem akar szakemberhez fordulni, mert attól tart, végül ő lesz a hibás mindenért. Ettől azért nem érdemes tartani, mert a pártanácsadás elsősorban a pár együttes működésére fókuszál, rendszerszemléletben figyelve a problémát. Így soha nem az a szempont, hogy ki a hibás, hanem hogy hogyan tudnak megjelenni a nem megfelelő kommunikációs- és viselkedésmódok a kapcsolatban. Egy rosszul működő kapcsolat sohasem csak egy emberen múlik, a páros működése a felek viselkedésének egymásra gyakorolt hatásából, és az így kiváltott reakciókból alakul ki. Ezért közösen kell meglátni és megérteni az összefüggéseket, hogy hogyan érdemes módosítani a viselkedési repertoárunkon. Ne féljünk tehát esélyt adni egy pártanácsadási folyamatnak, amennyiben úgy érezzük, elakadtunk párkapcsolati nehézségeink megoldásában.

 

Amennyiben szakember segítségét választanátok a kapcsolatotokon való munkához, úgy várjuk jelentkezéseteket az alábbi elérhetőségeken:

Hátszegi Eszter és Székács Zsófia pszichológusok

eszter.hatszegi@gmail.com; zsofia.szekacs@gmail.com

Helyszín: Lisznyai Pszicho-Műhely, Váci út 34.