És mégis lapos a Föld? Avagy az összeesküvés-elméletek pszichológiája

A koronavírus-járvány kapcsán számos összeesküvés-elmélet napvilágra került. Némelyik szerint a pandémiát szándékosan robbantották ki, mások úgy vélik, nem is létezik, csupán  a média eszköze a pánikkeltésre. Ám olyanok is vannak, akik az oltóanyagokat gyilkos fegyvernek vélik. Vajon milyen pszichológiai összefüggésekkel magyarázható a konspirációs teóriák népszerűsége? Miért bukkannak fel újra meg újra szinte minden hírértékű téma kapcsán? Van-e olyan személyiségvonás vagy mentális állapot, ami arra hajlamosít, hogy elköteleződjünk ezek mellett? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Kezdjük a pontos definíciókkal! 

A konspirációs teóriák (röviden konteók) jelentős társadalmi, politikai eseményeket, jelenségeket igyekeznek megmagyarázni, azok végső okát pedig legalább két, hatalommal bíró ember vagy egy csoport titkos tevékenységében látják. Az összeesküvés-elméletek célkeresztjében számos csoport állhat, a klímaváltozással kapcsolatos összeesküvés-elméletek például vádoltak már tudósokat, demokratákat, sőt, az ENSZ-t, de még a kommunistákat is. Közös vonásuk azonban, hogy ezeket a csoportokat kivétel nélkül hatalommal bírónak és rosszindulatúnak ábrázolják.  Az összeesküvés-elméletek népszerűségét okozó pszichológiai faktorokat a szakirodalom három csoportba sorolja. A következőkben sorra vesszük ezeket.

„Hagyjanak békén az igazsággal, én már döntöttem”, avagy az episztemikus motívumok

Evolúciós múltunkban az életünk múlhatott azon, hogy előre lássuk környezetünk történéseit. Ehhez stabil, következetes, világos ok-okozati összefüggéseket kell látnunk. Ezért a természetes szelekció erős motivációt alakított ki bennünk kíváncsiságunk kielégítésére vagy a bizonytalanság csökkentésére, ha egymásnak ellentmondó információkat észlelünk. Ez a mechanizmus ugyanakkor kétélű fegyver. Hajlamosak vagyunk mintázatokat, logikát keresni az események véletlenszerű sorozatában is, és igyekszünk felvértezni meglévő hiedelmeinket a cáfolatokkal szemben, akkor is, ha az félrevezet bennünket.

A kognitív lezárás iránti igényünk megmutatja, mit is jelent ez. A fogalom arra a velünk született igényre utal, hogy kizárjuk a kétértelműséget és határozott végkövetkeztetésre jussunk. A kognitív lezárás igénye arra motivál bennünket, hogy egyrészt olyan gyorsan döntésre jussunk, amilyen gyorsan csak lehet, másrészt pedig, hogy az így megalkotott véleményünket a végsőkig fenn is tartsuk. Ezért a cél már nem az lesz, hogy információk minél szélesebb spektrumát értékeljük ki, hanem, hogy a már kialakított véleményünket megvédjük. Ekkor már jórészt csak azokat az információkat építjük a világképünkbe, melyek megerősítik korábbi nézeteinket. 

Hasonló csapdát rejt az úgynevezett ágens-felismerésre irányuló hajlamunk. Őseinknek nemcsak a természet viszontagságaival kellett megküzdenie, de a törzsi közösségek bonyolult társas kapcsolatrendszerében is el kellett igazodniuk. Ennek alapvető feltétele volt, hogy képesek legyenek felismerni a többi cselekvő, vagyis ágens szándékait, érzelmeit, céljait, tervei is.

Ugyanakkor ágens-detektáló képességünk is hajlamos a „túlműködésre”, és olykor ott is emberi jellegű, célokat követő, szándékvezérelt folyamatokat látunk, ahol ilyesmiről nincs szó.

Erre remek példákat találhatunk napjainkban is. A koronavírus-járvány kapcsán világ körüli útra indult összeesküvés-elméletek egyik visszatérő eleme, hogy a járványt szándékosan és előre megfontolt céllal szabadították ránk. A tudománynak köszönhetően már tudjuk, hogy az evolúció természetes folyamatai mindenféle tudatos beavatkozás nélkül is létrehoznak emberről emberre terjedő vírusokat, mégis feltűnően gyakran találkozunk azzal nézettel, miszerint „ezt direkt csinálták”. Ha pedig esetleg megpróbálunk meggyőzni valakit, aki már elkötelezte magát valamelyik elmélet mellett, válaszai nagy valószínűséggel a „hagyjanak békén az igazsággal, én már döntöttem” attitűdöt tükrözik majd, melynél frappánsabban nem is lehetne összefoglalni a kognitív lezárás iránti igény csapdáját.

A konspirációs teóriák egyik csapdája, hogy ezeket a kognitív sajátosságot használják ki. Képesek széles körű, konzisztens magyarázatokkal védeni híveiket a bizonytalansággal és az ellentmondásokkal szemben.

Információfeldolgozó rendszerünk pedig egy koherens, logikus és egyszerű magyarázatot keres, ami nem feltétlenül egyezik meg az igazsággal. 

A fentieket empirikus kutatások is alátámasztják. Erősíti az összeesküvés-elméletek melletti elköteleződést például a bizonytalanság érzése, vagy a hivatalos magyarázat hiánya. Továbbá fogékonyabbak a konspirációs teóriákra azok, akik hajlamosak saját hiedelmeiket másokra vetíteni („én konspirálnék, tehát ők is konspirálnak”). A racionális és analitikus gondolkodás képességének csökkent szintje, az alacsonyabb intelligencia és iskolázottság, vagy a klinikai szintet el nem érő téveszmés gondolkodás is táptalaja lehet konspirációs teóriáknak.

Biztonság és kontroll, avagy az egzisztenciális motívumok

Mindannyiunk számára alapvető szükséglet, hogy biztonságban érezzük magunkat és kezünkben tartsuk életünk irányítását. Néhány elmélet szerint hajlamosabbak vagyunk az összeesküvés-elméletek felé fordulni, ha ezeket az igényeinket veszélyben érezzük. A konspirációs teóriák valamelyest kompenzálják a kontrollérzés hiányát, mivel lehetőséget biztosítanak a hivatalos narratíva visszautasítására.

A jelenlegi pandémia kapcsán megjelenő „alternatív” vélemények például gyakran bagatellizálják a COVID-19 okozta betegség súlyosságát, a vakcinákat ezzel szemben veszélyesnek állítják be, a vadabb elméletek pedig egyenesen a népirtás modern eszközét látják benne. Az egzisztenciális motívumok alapján ez érthető is, hiszen az oltóanyagok képében egy sokkal könnyebben kezelhető ellenséget kapunk. Egy vírus jelentette veszélyt igencsak nehéz kontrollálni, hiszen láthatatlan és potenciálisan mindenütt jelen van. Az oltóanyagot azonban elegendő egyszerűen elutasítani ahhoz, hogy megvédjük magunkat a fenyegetéstől és visszaszerezzük a kontroll érzését.

A másik mód, ahogyan az összeesküvés-elméletek a biztonság érzetét növelik, a csalók leleplezése. Azzal, hogy a konspirációs teóriák látszólag lerántják a leplet különböző titkos csoportok tevékenységéről,

egy olyan világ képét teremtik meg, ahol a megbízhatatlan és veszélyes személyek, csoportok lelepleződnek, és így az általuk jelentett fenyegetés csökken, vagy meg is szűnik.

Mi és Ők, avagy a szociális motívumok 

Ha nem is tudatosan, de törekszünk arra, hogy minél pozitívabb képet tartsunk fenn önmagunkról. A csoporthoz tartozás igénye ugyancsak pszichológiai szükségleteink közé tartozik, saját csoportunkról pedig szintén igyekszünk minél kedvezőbb képet kialakítani magunkban, legyen az egy nemzet, egyházközösség, vagy egy futballcsapat szurkolói gárdája. Az összeesküvés-elméletek láthatóan építenek ezekre a motívumokra.

Először is, kiválóan képesek közösséget, csoportot, s ezen keresztül identitást formálni.

A konspirációs teóriákat támogatók önmeghatározásának gyakori visszatérő eleme a más csoportokkal való szembenállás megfogalmazása, a Mi Velük szemben narratíva, melyben a másik csoport rosszindulatú, de legalábbis hiteltelen és inkompetens. 

Falyuna Nóra elemzése kiváló példákat hoz erre tanulmányában, mely laposföldhívők Facebook csoportjának kommunikációját tárja fel. A csoport diskurzusából kibontható, kik is azok az „Ők”. Mindenki, aki a Földet geoid alakúnak véli, de legfőképp a tudomány és hatalom képviselői. A csoport tagjai a Mi és Ők szembenállást épp ezen csoportok folyamatos dehonesztálásával („gömbtardok”, „rendszerhívők”, „birkák” valamint „Einstein-féle kóklerek”) erősítik. Eközben egyszersmind saját, alternatív narratívájukat is igyekeznek alátámasztani.

Általánosságban is jellemző az összeesküvés-elméletekben hívők csoportjaira, hogy magukat kompetensnek és erkölcsösnek mutatják be, miközben minden negatív eseményt a hatalommal bíró és rosszindulatú „mások” szabotázsakcióinak tulajdonítanak. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a kutatások szerint akkor kerülnek előtérbe a konspirációs teóriák, ha fenyegetve érezzük ezt a pozitív képet. Emellett hajlamosak összeesküvés-elméletek felé fordulni azok, akik a kiközösítés érzésével néznek szembe, vagy olyan csoportok, akik alacsonyabb státusszal bírnak (pl. etnikai kisebbségek), de politikai küzdelmek vesztes csoportjaira is jellemző lehet. 

A konspirációk iránti elkötelezettség kapcsolatba hozható továbbá a nárcizmussal, paranoid gondolatokkal, illetve a kollektív nárcizmussal is. Ez utóbbi fogalom a saját csoportunk kiválóságába vetett hitre utal, kiegészítve azzal, hogy ezt a kiválóságot mások nem becsülik meg eléggé. Egyfajta védekező beállítódásról van tehát szó, mely felmenti a csoportot a hátrányos helyzet miatt érzett bűntudat alól. Mindezt tovább erősíti, ha az adott csoport áldozatként tekint magára.

Miért éppen a lapos Föld?

A fentiekben azt tekintettük át, mi mozdíthatja elő az összeesküvés-elméletek kialakulását. De miért az éppen az olyan képtelenségek válnak a konspirációs elméletek tárgyává, mint az az állítás, hogy a Föld lapos? A válasz az, hogy pontosan azért, mert ellentmondanak hétköznapi vélekedéseinknek. 

Dan Sperber arra kereste a választ, hogy mely eszmék, szimbólumok, hiedelmek képesek széles körben elterjedni, és melyek azok, melyek idővel eltűnnek. A szerző szerint azok a tartalmak képesek fennmaradni, melyek könnyebben felidézhetők, illetve nagyobb kognitív hatással (figyelemfelkeltő jelleg, érzelmi hatás) bírnak.

Ezek a történetek bizonyos mértékben megszegik a valóság természetére vonatkozó elvárásainkat, így egyfajta provokációt jelentenek a figyelem és megértés számára.

Láthatjuk, hogy a meghökkentő állítások az összeesküvés-elméletek visszatérő elemei. A fentebb is említett laposföld-hívő csoportokban például a Föld geoid alakja mellett gyakran tagadják a tömegvonzás létét, az elektronokat vagy a vírusokat. Ezek valóban provokatív állítások, hiszen tudásunk legalapvetőbb elemeit kérdőjelezik meg, Sperber szerint pedig éppen emiatt terjedhetnek széles körben. Ezt könnyen beláthatjuk. Egészen biztosan felkapjuk például a fejünket, ha azt halljuk, hogy a Föld lapos. Ha azonban valamely elmélet például a reverz-transzkriptáz enzim valóságát vonná kétségbe, az legfeljebb azt a néhány szakembert döbbentené le, aki széleskörű tudással rendelkezik a molekuláris biológia területén, ők viszont – éppen tudásuk miatt – hamar átlátnának egy ilyen „elméleten". A tudás lehet tehát az ellenszer az összeesküvés-elméletek sokszor megtévesztő, áltudományos fejtegetéseivel szemben.