Ha az időskorra gondolunk, gyakran negatív képek jelennek meg a lelki szemeink előtt: betegség, magány, visszavonulás vagy épp a halállal való szembenézés nehézsége. Még akkor is, ha korábban sokszor álmodoztunk arról, hogy felszabadult időnket végre olyan tevékenységeknek szentelhetjük, melyek harmóniával töltenek el. De vajon mitől függ, hogy idős éveinkre megtaláljuk-e az áhított boldogságot? 

Erik Erikson pszichoszociális fejlődésmodellje szerint az időskori teljesség érzése úgy nyerhető el, ha sikeresen megküzdöttünk a halállal való szembenézéssel, életünkre pedig megelégedéssel tudunk visszatekinteni. Így, ha felmértük hibáinkat és eredményeinket, tehát teljesnek látjuk a múltunkat, megjelenhet az integritás érzése, amelyben magunkkal, illetve a világgal kibékülve, a bölcsesség megélése lehet a jutalmunk. Azonban ha számvetésünk negatív végkifejletet eredményez, az kétségbeesést, elégedetlenséget, sőt, akár depressziót is vonhat maga után.

Janikovszky Éva szerint:

„Mindenki maga dönti el, hogy gonosz öregasszony vagy ezüsthajú idős tündér lesz belőle.”

A teljesség felé

Mi szükséges tehát ahhoz, hogy valóban ezüsthajú tündérekké válhassunk? Hogyan őrizhetjük meg a bennünk lakó gyermeki szemléletet, az életre való folytonos rácsodálkozás képességét? És milyen módszerek segítenek az időskori kiteljesedésben? 

Számos kutatás igazolja a testi-lelki egészség eléréséhez szükséges, úgynevezett védőfaktorok létét – ilyen a rendszeres testmozgás, illetve az egészséges táplálkozás, melyek hozzásegítenek minket a fizikai egészségünk megőrzéséhez. Jó, ha ezeket tudatosan, mielőbb beiktatjuk az életünkbe, így időskorunkban is természetesek maradnak számunkra: egy hosszú séta, esetleg úszás ugyanis nem csupán a fizikai jóllétünket segíti elő, de ezen tevékenységek által mentális egészségünkért is teszünk, illetve könnyebben kapcsolódhatunk másokhoz is.

A szellemi frissesség megőrzése szintén fontos feladat az időskor beköszöntével. A mentális aktivitás, a kognitív folyamatok ugyanis elősegítik a kompetencia és önállóság érzését, amelyek a jóllét fontos összetevői. A testmozgás mellett egy új tevékenység elsajátítása, például a keresztrejtvényfejtés ideális lehet erre a célra. 

Az aktivitás mellett a kíváncsiság, az újdonságok keresése, azaz a nyitottság is elősegíti a pozitív változásokat ebben az életszakaszban: a folyamatos tanulásra és fejlődésre való vágy, a játékosság, valamint a humor mind-mind segít az öregedéssel való megküzdésben és „értelmet adhat az életnek". Ez a pár szó különösen fontos az időskor hajnalán, hiszen a frissen nyugdíjba vonulók a munkájuk nélkül akár az identitásukat is megkérdőjelezhetik.

Az élet értelemmel való megtöltése, az új célok keresése hozzájárul ahhoz, hogy ez a korosztály is fontosnak és hasznosnak, kompetens embernek érezhesse magát.

A szilárd önbizalom pedig a változásokkal való megküzdésben segíthet, illetve megkönnyíti az alkalmazkodást a megváltozott élethelyzethez. 

A magány mint egészségügyi kockázat

A társas kapcsolatok érzelmi életünkre gyakorolt pozitív hatásait senki sem kérdőjelezi meg. A megtartó kapcsolatok hiánya viszont – amellett, hogy olyan pótcselekvéseket vonhat magával, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás – az elhalálozás tekintetében nagyobb rizikófaktor, mint a mozgásszegény életmód vagy az elhízás.

Az idősek magánya tehát egészségügyi kockázat.

Éppen ezért a bensőséges családi, baráti viszonyok, a közösséghez való tartozás élménye kiemelten fontos az időskori jóllét szempontjából.

Ráadásul az ilyen kapcsolatokból nem csak az idősebb generáció profitálhat. Azok az unokák például, akik közeli kapcsolatban állnak a nagyszüleikkel, bizonyítottan boldogabbak, jobb az életminőségük és érzelmileg is kiegyensúlyozottabbak. Az együtt töltött idő mind a nagyszülők, mind az unokák esetében csökkenti a depresszió kialakulásának esélyét, továbbá az unokáik gondozásában aktívan résztvevő idősek körében alacsonyabb a halálozási ráta is.

Integrálás másképp

Érdekes és hiánypótló kezdeményezés a külföldön egyre inkább elterjedtebb koncepció, melyben az óvodáskorú gyermekeket és az időseket integrálják. A módszer képviselői olyan terek és szituációk kialakításával foglalkoznak, ahol a két generáció együtt töltheti az idejét. A beszámolók szerint ez az újfajta megtapasztalás jelentősen csökkenti az idősek körében az elszigeteltség és a magány érzését, növeli az önbecsülést, miközben javítja a részt vevő gyermekek szociális és érzelmi készségeit is.

Tudatossággal tehát nemcsak arra törekedhetünk, hogy mi magunk ezüsthajú tündérekké váljunk, de odafigyelhetünk a körülöttünk lévő idősebb generációra is, hiszen már csak azzal, hogy érzelmi támaszt nyújtunk nekik, növelhetjük az élettartamukat, a testi-lelki jóllétüket és boldogságot csempészhetünk a napjaikba – nem beszélve arról, hogy ezáltal mi is hasznos élettapasztalatokhoz, figyelemhez, bölcsességhez juthatunk. Ez a kölcsönös felelősségvállalás pedig – különös tekintettel az elöregedő társadalmainkra – egy élhetőbb világhoz vezet.

Erikson, E. (2002). Az emberi fejlődés nyolc szakasza. Osiris kiadó. 

Hilbrand, S., Coall, D. A., Gerstorf, D., & Hertwig, R. (2017). Caregiving within and beyond the family is associated with lower mortality for the caregiver: A prospective study. Evolution and Human Behavior, 38(3), 397–403.

Holt-Lunstad, J., Smith, T. B., & Layton, J. B. (2010). Social relationships and mortality risk: a meta-analytic review. PLoS medicine, 7(7), e1000316.

Perissinotto, C. M., Stijacic Cenzer, I., & Covinsky, K. E. (2012). Loneliness in older persons: a predictor of functional decline and death. Archives of internal medicine, 172(14), 1078–1083.