Szinte nincs olyan nap, hogy ne hallanánk a híradóban, hogy megkínoztak egy kisállatot. Miért vetemedik ilyen tettre egy ember? Kik azok, akik elkövetik ezeket, és mi lesz velük később? Miért választanak állatokat célpontként? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ az Állatmentő Szolgálat konferenciáján a minap. Antal Gábor krízisintervenciós tanácsadó szakpszichológus bemutatta nekünk az állatkínzók típusait, és feltárta számunkra azokat a pszichológiai folyamatokat, melyek magyarázatául szolgálhatnak a szörnyűséges tetteknek. Tudósításunk.

Antal Gábor elmondása szerint akkor kezdett el komolyabban foglalkozni az állatok védelmével, amikor hallott az óbudai macska megnyúzásáról. Hasonló jelentőségű volt a deteki eset is, mikor 2015-ben két fiatalkorú elkövető agyonvert egy mozgásképtelen kiskutyát, és erről a telefonjukkal még felvételt is készítettek. A tettük súlyossága és a kiszabott csekély ítélet számtalan embert dühített, s újból felhívta a figyelmet az állatvédelem fontosságára és a törvények szigorításának jelentőségére.

Kutya egy sors

Hogyan juthat el valaki addig, hogy ártson egy kisállatnak? Antal Gábor szerint számos tényező indikátora lehet a viselkedésnek. Jelentős befolyásoló hatása van a szociális- és családi háttérnek. Mind a szegénység, mind a túlzott jólét előhívhatja a magatartást, nem is beszélve a szülői mintákról. A kisgyermekek az otthon látottakat másolják: az, hogy az édesapja és az édesanyja hogyan beszél egymással, hogyan kezelik a konfliktusokat, milyen válaszokat adnak a fizikai erőszakra, mind-mind beépülnek a tudatukba, s elraktározzák őket.

A korábban említett deteki eset elkövetőinek a bírói határozat szerint el kellett olvasnia Csáth Géza Anyagyilkosság című novelláját. Az előadó szerint mindenki számára tanulságosak lehetnek az írásai, hiszen jól szemléltetik, hogy hogyan alakulnak ki a különböző pszichopatológiák. Forrás: Állatmentő szolgálat.

Az előadó elmondása szerint az állatkínzók további jellemzője a viselkedésszabályozás deficitje, illetve az autoreguláció hiányosságai. Ez utóbbi alatt azt a szabályozó rendszert értjük, mely normál esetben meggátol minket egy bűncselekmény elkövetésében, és megállít minket, mielőtt bántanánk másokat.

A sokak számára jól ismert frusztráció-agresszió hipotézist (Dollard és mtsai, 1939) is meg kell említeni a kínzások magyarázatai között. Amikor egy egyedet gátolnak a cselekvésében, akkor automatikusan megnő az agressziós késztetése. Ez történhet befelé irányulva, ezt nevezzük autoagressziónak. Ilyenkor az egyén önmagát vádolja, hibáztatja, sőt, szélsőséges esetben akár a saját testi épségét is veszélyeztetheti. Amikor a külvilág felé irányul, akkor saját belső feszültségünket egy külső tárgyon vezetjük le: legyen az akár ember, akár egy állat. Ráadásul, Antal Gábor elmondása szerint az elkövetők jelentős része antiszociális személyiségzavarral küszködik, azaz jellemző rájuk az empátia hiánya is.

Állati ösztönök az állatok ellen

Az állatkínzóknak tehát kell egy „tárgy”, melyen le tudják vezetni az agressziójukat. Ez sosem egy olyan ellenfélben manifesztálódik, aki legalább egy súlycsoportban van velük, mindig kisebb, biztosabb célpontokra vadásznak. Nem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy a választottjuk visszatámadhasson rájuk.

Legtöbbjüknek komoly problémái vannak a kielégülés élményével is. Azonnali vágykielégítésre törekszenek, s nem tűrik a késleltetést. A krízisintervenciós tanácsadó szakpszichológus elmondása szerint az elkövetők a következő kétlépcsős gondolatmenetet követik:

„Nekem azonnal kell a szex, a pénz, a tárgyi eszköz. Ha nem adod, elveszem.

Ha úgy sem, megöllek.”

Megrekedtek egy infantilis, éretlen személyiségműködés talaján, így nem terveznek hosszú távra, nem állítanak fel célokat az életükben és nem fektetnek különösebb energiát az általuk végzett tevékenységekbe.

Állatkínzók a köbön

Leggyakrabban három betegségtípusba lehet sorolni az elkövetőket. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedők nagyon gyakran már ifjú korukban állatokon „kísérleteznek”. Az állatok bántalmazását nem hirtelen felindulásból teszik. Amikor cselekednek, tudatuknál vannak – nem egy úgynevezett beszűkült tudatállapotban, mint amit például a skizofréneknél tapasztalhatunk –, hiszen térben, időben orientáltak.

„Ne kérjünk számon a pszichopatákon felfokozott pozitív emóciókat, mert csalódni fogunk”

– mondta az előadó. Magas éncentrikusságuk miatt ugyanis csak a saját örömüket fogják előtérbe helyezni, terápiába pedig nem fognak állni, hiszen az életvezetésükben nem látnak semmiféle problémát.

Egy másik típusa az elkövetőknek a skizofréniával diagnosztizált egyének, akik azonban nem „szórakozásból” követik el a szörnyű tetteket. Ők egyszerűen csak nem tudnak kapcsolódni a valósághoz, így mindent és mindenkit elhanyagolnak, aki a környezetükben van, beleértve saját magukat is.

A harmadik típus a szenvedélybetegek csoportja, főleg az alkohol- és drogfüggők, akik az addikció miatt képtelenek megfelelő módon bánni egy állattal.

Ketrecbe zárt oroszlán

Az előadás egyik legfontosabb kérdése a következő volt:

„Fel lehet-e menteni az állatkínzót a tettei alól?”

Antal Gábor a következőképp nyilatkozott erről: „senkit sem lehet felmenteni, aki tudatosan, szisztematikusan követ el valamit. Aki beszámítható a tetteinek elkövetésekor, azt egyértelműen szankcionálni kell”. Egy bűneset rekonstruálása ugyanakkor nehéz, így az igazságügyi elmeszakértőknek rendkívül nehéz dolga van. Hosszú hónapok, évek távlatából felidézni eseményeket normál esetben sem könnyű, főleg nem akkor, ha az illető valamiféle mentális problémával is küszködik. Hatalmas terhet ró rájuk ezáltal a társadalom.

•••

Felhasznált irodalom:

DOLLARD, J., DOOB, L., MILLER, N., MOWRER, O. H., SEARS, R. R. (1939): Frustration and aggression. Yale University Press, New Haven, CT.