Május 10-én, immár második alkalommal szervezett konferenciát az ELTE PPK Szociálpszichológia tanszék és a Mindset Politikai Pszichológia. A Változó világ, változó társadalom című hallgatói konferencia célja az alap- és mesterszakos képzésben résztvevők elméleti és empirikus kutatásainak ismertetése volt, mellyel reflektálni tudunk a társadalmi változásokra. A második szekció a „Nemzet és politika” témáját járta körbe. Tudósításunk. Második rész.

Több mint ötven pályázó anyagának elbírálása után tizenkét előadást hallgathattunk meg az ELTE PPK Kazinczy utcai épületében. A második szekció előadásai főként a szociálpszichológia és a politikai pszichológia eszköz- és fogalomtárát használták, és így igyekeztek reflektálni társadalmunk és világunk változásaira. A szekció bevezető előadását dr. Ságvári Bence (MTA TK SZI) tartotta a migrációval kapcsolatos félelmek hátteréről.

Miért félünk a menekültektől?

A migrációval kapcsolatos félelmeink elméleti alapjairól rengeteg információ áll rendelkezésünkre, hála a szociálpszichológia több évtizedes, a témát övező figyelmének. Kérdés, hogy milyen faktorok állnak a bevándorlókkal szembeni elutasítás és félelmeink mögött, ezt makro- és mikroszinten is érdemes elemezni. A migrációval kapcsolatos attitűdök mélyebb felméréséhez az ESS 2014/2015-ös, illetve 2017-es adatbázisát használták. Fontos módszertani kérdés, hogy egyáltalán lehet-e megfelelően mérni ezeket az attitűdöket survey-módszerrel, de lényeges eleme volt a vizsgálatnak az is, hogy a 2014/2015-ös adatfelvételkor a probléma és a ráépülő politikai kommunikáció még nem volt jelen. Ebben a pillanatban

a migrációval kapcsolatos attitűdöket még eredeti, „ős formájában” sikerült mérni.

Az adatfelvételkor társadalmi távolság skálát is alkalmaztak, ami alapján már 2014-15-ben is észlelhető volt, hogy a dél-európai és közép-kelet-európai országok távolságtartóbbak voltak, mint a nyugati és skandináv országok lakói, de ekkortájt még itt is összességében inkább (átlagosan) elfogadóbb volt a közeg – hangsúlyozta Ságvári.

Az ESS-adatbázis alapján öt félelem-dimenziót sikerült megkülönböztetni, így elmondható, hogy az emberek a migráció kapcsán féltik a saját országuk kultúráját, a vallásos hegemóniát, félnek a bűnözés megerősödésétől és attól, hogy az újonnan érkezők elveszik a munkalehetőséget, illetve félelemkeltő lehet a tudat, hogy nem lehet előre tudni, a bevándorlók inkább hozzátesznek a közös javakhoz vagy elvesznek belőle.

A bűnözéstől való félelem minden vizsgált országban átlag feletti volt. Érdekesség, hogy

Magyarország az élbolyban tanyázik majdnem minden félelem-dimenzió tekintetében.

Az összesített félelem-index Közép-Európában volt a legmagasabb, Észak-Európában pedig a legalacsonyabb.

Az adatokra támaszkodva azt lehet mondani, hogy ahol a társadalom szövete kevésbé egészséges, kevésbé bíznak az emberek egymásban és az intézményekben, ott a félelem könnyebben felkorbácsolható. A frissebb, 2017-es adatok elemzése még folyamatban van, de úgy tűnik, hogy hazánkban a migrációval kapcsolatos attitűdök iránya negatívabbá vált – zárta előadását Ságvári.

A radikalizmuson túl: miért támogatja valaki az ISIS cselekedeteit?

Az előadás az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közel-keleti társadalmakban kimutatható támogatottságának okait, befolyásoló tényezőit kívánta vizsgálni. A hívek vagy a szimpátia-tüntetők az erőszakot támogatják az ISIS esetében, vagy van-e valami mélyebb oka a támogatásnak? Hogyan fogható meg a támogatottság tudományos szempontból? Arról van-e szó, hogy különböző csoportok másképpen, esetleg jobban képviselnek valamilyen társadalmi elégedetlenséget? A szakirodalom általában a radikalizmus végső fokával foglalkozik, de a támogatottságot és az okokat kevesebb kutatás vizsgálja – fejtegette kutatása témáját Schlett Bálint Gergő (BCE TK).

Az Arab Barométer (2016) adatait felhasználva, a statisztikai elemzések azt mutatták, hogy az ISIS iránti szimpátia esetében szignifikánsan

az iszlamista ideológiához való konzervatív hozzáállás és nem maga a vallásosság volt a mérvadó.

Az elvégzett logisztikus regresszió továbbá rámutatott, hogy javarészt azok szimpatizálnak a radikális terrorista akciókkal, akik menekülttáborban élnek, akik a nők munkavállalásának elutasítása pártján állnak, akik politikailag aktívnak mondhatóak, akik a demokráciát az iszlámmal nem tartják összeegyeztethetőnek, akik elutasítják a szekuláris vezetőket, és akik a politikai rendszerrel alapvetően elégedetlenek. Természetesen a szimpátia és a személyes részvétel közt hatalmas a különbség, de ezek a tényezők segíthetnek értelmezni világunk egyik legkomolyabb problémáját.

Megújulás vagy összefogás kell az ellenzéknek?

A magyar politikai paletta üde színfoltja a Momentum Mozgalom, mellyel kapcsolatban sokszor felmerül a kérdés: aktivizálja vagy szétaprózza az ellenzéki erőket, szavazókat? Ezt a kérdést igyekezett megválaszolni a mozgalom közösségi médiában létrehozott eseményeit vizsgálva Váry Dániel (ELTE TáTK).

A Momentumot a NOlimpia-kampány mellett főleg arról ismerhetik az emberek, hogy magát generációs pártnak tartja, elveti a klasszikus konzervatív-liberális és jobboldali-baloldali megosztottságot, illetve hogy aktívan használják a közösségi médiát. Míg az Olimpia kapcsán 266 ezer aláírást gyűjtött a párt, addig a 2018-as országgyűlési választásokon nagyjából 175 ezer listás szavazatot kaptak. A két adat egyszerű összevetése az almát a körtével összevetés minősített esete lenne, mégis felveti a kérdést: képes volt-e új embereket is mozgósítani a mozgalom vagy

csak az eleve aktív szavazók táborából kaptak szavazatokat?

Váry a közösségi médiában (a vizsgálat megkezdése előtt) létrehozott 262 esemény résztvevőit vetette össze a többi, párthoz köthető vagy politikai üzenettel bíró esemény résztvevőivel. Az adatok elemzése megmutatta, hogy körülbelül 13 ezren mentek el (nyomtak „ott leszek”-et) a Momentum eseményeire. Ezen emberek (FB-profilok) 19 százaléka részt vett a netadó elleni tüntetésen is, legalábbis az FB-eseményen. Figyelemreméltó, hogy a pártok rendezvényeit vizsgálva ez az arány az Együtt esetében 20,4 százalékos, a Párbeszéd esetében 8,2 százalékos, az LMP esetében 6,7 százalékos. Ha minden adatot összegzünk, láthatjuk, hogy a Momentum eseményein résztvevők 64,5 százaléka vett részt más párt eseményén vagy politikai töltettel bíró (ellenzéki) rendezvényen. Ez persze nem feltétlen tükrözi a valóságot, ám a nyilvános eseményre adott válasz is jelzésértékű. A maradék 35,5 százaléknyi résztvevő pedig kijelenthetően csak a párt rendezvényeire adott visszajelzést – összegzett Váry.

Áldozatok vagy elkövetők?

Jenei Dániel (PTE BTK) narratív pszichológiai eszközökkel vizsgálta a nemzeti traumákat. „Alapvetően elmondható, hogy a múltunkról való gondolkodás meghatározza a jelenbeli nemzeti identitásunkat” – mondta Jenei. László János óta tudjuk, hogy a magyar nemzettudatra jellemző egyfajta kollektív áldozati tudat.

Az elméleti hátteret és kutatási eredmények figyelembe véve tudjuk, a történelem során szükségszerűen jelennek meg áldozatok és elkövetők, amit mindig valamilyen társas oldalról címkézünk, ez alapvető pszichológiai igényünk.

A kollektív áldozati tudat nagyban meghatározza a külső csoportokhoz való viszonyulást.

Feljogosíthatja a saját csoportot az agresszív viselkedésre is. Jó példa erre az izraeli-palesztin konfliktus, ahol mindkét fél áldozatnak is tekinti magát.

A kialakított narratívát a csoportidentitás is meghatározza. Az események narratív konstrukciója az objektív tényeket nem változtatja meg, de a csoport számára kedvező tálalást tesz lehetővé, s ennek sajátos nyelvi dinamikája van.

A kapott és prezentált eredmények amellett szólnak, hogy a narratív kompozíció hatással van a történelmi traumákról szóló történetek értelmezésére, beleértve az általuk közvetített érzelmeket és a résztvevő csoportok megítélését.

Minket csak egy rendszerigazoló ítélhet meg?

„Miért vagyunk hajlamosak arra, hogy fenntartsunk olyan rendszereket, amelyek a mi javunkat nem szolgálják?” – tette fel a szociálpszichológusokat is lázban tartó kérdést előadása elején Balla Attila (ELTE PPK).

Hogy az adott rendszer vesztesei miért támogatják az adott rendszert, azt a Jost és Banaji (1994) által kreált rendszerigazolás elmélet írja le nekünk. Érvelésük szerint a világ, ami eleve egy igazságos hely, így kiszámíthatóvá lesz, mindenki azt kapja amit érdemel, és a status quo fenntartásában így az elnyomott fél is érdekelt lesz. Fontos szociálpszichológiai fogalom még a sztereotípia tartalom modell, amely arról szól, hogy milyen dimenziók mentén ítélünk meg egy másik csoportot, mennyire tartjuk sikeresnek és kompetensnek, illetve mennyire tartjuk barátságosnak és együttműködőnek. Hogy erre figyelünk, annak

evolúciós pszichológiai okai és magyarázatai vannak,

hiszen ezekre a tényezőkre kellett figyelnünk már az ősidőkben is, hogy felmérjük, saját csoportunk hogyan is viszonyuljon a másik, frissen az utunkba keveredett csoporthoz.

A két fogalom összefüggéseinek vizsgálata érdekében készült kérdőívet 1382 személy töltötte ki, mely során magas és alacsony státuszú társadalmi csoportokat (orvosok vs. munkanélküliek) ítéltek meg kompetencia és barátságosság alapján, illetve az általános rendszerigazoló attitűdöket is vizsgálta Balla.

Az eredmények alapján a magas státuszú csoportok kompetenciaszintjét a rendszerigazolók és a nem rendszerigazolók is magasnak értékelték, de a rendszerigazolók ebben az összevetésben még magasabbnak ítélték. A munkanélküliek esetében mindkét csoport úgy látta, hogy nem túl kompetensek, ám a rendszerigazolók még kevésbé.

A rendszerigazolók véleménye tehát polarizáltabb.

Barátságosság esetében sokkal árnyaltabb a kép. Az üzletembereket például általában kompetensnek, de kevésbé barátságosnak ítéljük meg, míg a munkanélküliek esetében az észlelt barátságosság átlagos, azonban kirívóan inkompetenciával társítjuk őket.

Összességében, a társadalmi státuszt hajlamosak vagyunk a csoportok kompetenciájával igazolni, ez a rendszer igazolására való törekvéssel együtt jár, mivel a magasan rendszerigazolók polarizáltabb állásponton vannak, mint a rendszerrel kritikusabbak.

Változó világ, változó társadalom?

A „Nemzet és politika” szekció előadásai változatos témákat érintve, sokrétű válaszokat igyekeztek adni a körülöttünk és velünk változó világra. Közös lehet ezekben az észrevételekben az ember veleszületett hajlama, hogy igazolja a világ történéseit, legyen szó az ismeretlenek, bevándorlók keltette félelmek igazolásáról, a fennálló társadalmi rendet alkotó csoportok helyzetéről, a radikalizmus és erőszak elfogadásáról, az áldozati vagy elkövetői szerep fontosságának igazolásáról vagy akár egy tüntetésre hívó eseménye visszaigazolásáról. Véleményünket mindenképp a világ tudtára adjuk.