Felépülés a pszichiátrián az egyik legkorszerűbb modell tükrében

Mit tekinthetünk felépülésnek a pszichiátria betegségek tükrében, és milyen lépcsőfokokból áll a gyógyulás? Cikkünkben ennek folyamatához és a felépülés különböző szemléleleteihez nyújtunk eligazítást.

A felépülésnek alapvetően két vállfaját különböztetjük ,meg a pszichiátriai kezelésben. A szolgáltatás-alapú megközelítés egy éveken keresztül tartó, kutatásokkal alátámasztott folyamat, melyben a tünetmentesség tekinthető a kezelés hosszútávú céljának. A szolgáltatás-alapú szemléletben akkor vagyunk igazán mentálisan stabilak és egészségesek, ha már nem kell gyógyszert szednünk a tüneteinkre.

Ezzel szemben a felhasználó-alapú szemlélet definíciója mellőzi a tünetek eltűnését és a normális funkcionáláshoz való visszatérést sem veszi figyelembe, hanem inkább egy olyan jellegzetes személyes fejlődést jelent, mellyel a páciens képes túllépni saját mentálisbeteg-helyzetén, és egy jelentőségteljes életet tud kialakítani a betegség leküzdésével.

A felépülés összetevői

A szolgáltatás-alapú felépülés megközelítésének konkrét, orvosi szinten egyszerűen letisztázott eszközeihez (ilyenek a például a gyógyszerek) képest a felhasználó-alapú szemlélet összetevői sokkal összetettebbek.

Négy kutatást összevetve a felhasználó-alapú felépülés legfőbb komponensei:

• remény
• spiritualitás
• felelősség és a kontroll
• felhatalmazás
  másokhoz való kapcsolódás
• cél
• identitás
• tünetkezelés
• a stigmák legyőzése.

Ebben a szemléletben a beteg a felgyógyulásával az egészségen túl számos személyes érték mentén teljesítheti ki önmagát az elképzelései mentén.

A hazai szakirodalomban is megjelenik a felépülés duális felfogása egy komplex, összekapcsolódó leírásokból álló keretrendszerben, melynek mérhetősége és tényezőinek meghatározása alapvető fontosságú.

A magyar szakemberek a mentális zavarból való felépülés két vállfaját különböztették meg: a klinikai és a személyes felépülést.

Az előbbi inkább „kimeneti szempontú megközelítés”, azaz a betegség elmúlását, a „teljes tüneti remissziót” és a beteg független életmódjának megjelenését tekinti gyógyult állapotnak, míg az utóbbi megvalósulásával a páciens már nem függ a gyógyszerektől, valamint az intézményi keretektől, illetve aktív résztvevője és alakítója életének. Továbbá a magyar kutatók leszögezték, hogy mindkét esetben az ellátottak játsszák a főszerepet a gyógyulásukban, miközben egyénenként más-más tapasztalatokat, igényeket és preferenciákat fogalmaznak meg a felépülésük során.

Más nemzetközi kutatók munkáiban is kiemelkedő a felépülés és az azzal kapcsolatos tényezők feltárása. A külföldi irodalomban tovább árnyalódott kérdés, ugyanis a felépülési modellről felállított keretrendszerben a fentebb leírt eredményekben említett kétféle felépülési koncepción túl egy harmadik típussal (a gyógyszerek megfelelő szedését és az orvosi javaslatok következetes betartását jelentő), a betegségmenedzsmenttel bővítették a gyógyulásról alkotott elképzeléseket.

Fontos kiemelni, hogy a bővített 3 gyógyulási útvonal szorosan összefonódik és egymásra kölcsönhatással van, tehát a klinikai felépüléshez szükség van a helyes betegségmenedzsmentre, az eredményes betegségmenedzsment kialakításában pedig fontos szerepet játszanak a személyes felépülésből származó gyógyszeres kezeléstől független tevékenységek (például a sportolás és a szociális élet vagy az önmegvalósítás), melyek a mentális egészség alapkövei.

A gyógyulás folyamata

A gyógyulás és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, illetve kezelés folyamata szabályozott, és rendelkezik bizonyos meghatározott keretekkel, valamint módszerekkel. A procedúra alapja és elősegítője többek között az elköteleződésen alapuló terápiás kapcsolat kialakítása, az empatikus, dicséreteken nyugvó reális, optimista visszajelzések használata, továbbá a problémák feltárása és megfelelő kommunikációja.

A felépülés nemcsak fogalomként, hanem konkrét folyamatként is leírható, melynek szakaszai a betegség és az egészségügyi rendszer hatásai alatt álló, szorongással, reménytelenséggel és összezavarodottsággal teli függő állapottól az autonómiával, önelfogadással és pozitív kapcsolatokkal tarkított jelentőségteljes élet kialakításáig terjednek.

A felépülés-modell szerint a két végpont között a betegségtudat kialakításával, és erőforrások számbavételével, valamint célok felállításával lehet megtenni az első lépéseket, majd a továbbiakban a személyes felelősség felvállalásán alapuló egyéni erőfeszítések és az önálló betegségmenedzsment, illetve a mentális reziliencia, azaz a pszichés ellenállóképesség és szívósság egyéni fejlesztése révén jutnak előrébb a páciensek a gyógyulás rögös útján.

A pszichiátriában alkalmazott új és korszerű felépülési modell alkalmazása tehát összességében szakmailag sokrétűen megalapozott, valamint fontos látni, hogy a modell számos meghatározó előnnyel rendelkezik, mivel segíti a biztonságos kapcsolatok, a kielégítő munka és a stabil pénzügyi háttér kiépítését, ugyanakkor a metódus által biztosított közeg komoly stressz elleni reziliencia felépítését segíti, mialatt különböző spirituális (valamint vallásos) és szociális perspektívákat ismertet meg a beteggel.

Ezen túl a modell egy támogató társas közegben beavatja az ellátottat a kezelésébe és egyéni készségfejlesztésében segíti, mialatt nem hagyja el, sőt alkalmazza az orvosi szaktudást, hogy segítsen a betegnek kilépni páciensi szerepéből példát mutatva a társadalom többi tagjának.

A megközelítés főbb hátrányai azonban, hogy a modell legkitűnőbb bizonyítékait sokan nem követik, és a bizonyítékoknak komoly limitációi vannak, miközben a gyógyulásban közrejátszó egyéni faktorokról (például a betegek közt eltérő személyiségtípusok és vonások) nem készült még átfogó kutatás, így a téma további vizsgálatra szorul. Ennek ellenére a modern felépülési modellek minden pszichiátriai betegnek egy új, személyre szabottabb, reményteljesebb gyógyulást kínálnak az eddigi eszközökhöz képest.