Manapság látjuk igazán a technológia fejlődése nyújtotta lehetőségeket, pedig az ember már régóta próbálkozik azzal, hogy a saját szellemi határait kiegészítse, és ezáltal megnövelje a teljesítőképességét. Honnan indult, hol tart ma és hova vezet mindez? Úgy tűnik, hogy lassan, de biztosan összeforrunk a gépekkel, és ezáltal az elménk és érzelmeink is új minőségben fognak tetszelegni.
Időszámításunk előtt körülbelül 25.000 évvel megjelentek az első barlangrajzok, amelyek bemutatják, hogy mivel foglalkoztak nap mint nap az akkori emberek. Főként a vadászat, az élelemszerzés és a természeti képek felrajzolása indította el azt a trendet, amely hatására ma az emberiség egyre közelebb kerül ahhoz, amit teremtett, s ez megváltoztatja a világról alkotott képét.
Nem feltétlenül gondolunk bele, de az írás megjelenésével is elkezdtünk javítani egy olyan fontos neuropszichológiai jelenségen, amelynek memória a neve. Kísérletek és a saját tapasztalataink alapján is láthatjuk, hogy az emlékeink nem tökéletesek, sok hibával és pontatlansággal kerülnek tárolásra. Ezt kiküszöbölve, az írás segítségével úgy tudjuk rögzíteni az emlékeinket és a tudásunkat, hogy az a későbbiekben is pontosan előhívható, ezáltal akár objektív mérceként is használhatjuk azt.
Amennyiben elveszítjük egy végtagunkat, vagy nem megfelelő a látásunk, azt ki tudjuk egészíteni. Ez utóbbi feladatra a legegyszerűbb eszköz egy szemüveg felvétele. De ettől máris kiborgok lennénk? A mai tudományos terminológia még nem értekezik arról, hogy mikortól lesz valaki olyan arányban gépiesítve, hogy attól már új minőségben kelljen beszélnünk róla. Akár egy pacemaker is lehet ilyen szempontból a kritériumhoz szükséges minimum.
Ám az irány már érezhető:
a testi korlátainkat javítjuk, hogy minél inkább adaptívak legyünk a környezetünkhöz.
Ma már ott tart a fejlődés, hogy a vakok bionikus szemet kapnak. Ez jelenleg még nem tudja megközelíteni az emberi szem adta felbontást és képminőséget, de néhány évtizeden belül úgy tűnik, túl fogják szárnyalni annak a teljesítményét. A kutatók szerint az sem lesz kizárt a távolibb jövőben, hogy már csecsemőkorban operáció során eltávolításra kerüljön a szemünk, hogy bionikus szemmel helyettesíthessük azt.
Egyes neuropszichológiai megközelítések szerint az agyunk kapacitásának megfelelően egyidejűleg körülbelül 150 fővel tudunk frissülő interakciók mellett közösséget alkotni. Manapság azonban az információkat és barátainkat a Facebook segítségével gyűjtjük és rendszerezzük, ennek hatására jóval szélesebb közösséget tudunk felügyelet alatt tartani. A Facebookra tekinthetünk egy olyan felületként, amelynek segítségével ezek a pszichológiai korlátaink gyakorlatilag megszűnnek. Így tetszőleges mennyiségű embert tudunk az ismerőseink körében tudni, annak ellenére, hogy nem feltétlenül folytatunk velük interakciót, de a visszakereshetőség és az információfrissülés lehetősége – kifejezetten az idővonalnak köszönhetően –, messze túlszárnyalja a korábbi adottságainkat.
Mi lenne akkor, ha már az emlékeinket is valós időben tudnánk tárolni egy, az idegrendszerbe ültethető mikrochip segítségével? Egy brit sorozat erre is rámutat. A Black Mirror című antológia-sorozat egyik epizódja ezt a kérdést feszegeti. Az emberi memória tökéletlenségét tökéletes memórianyomokkal lehet immáron pótolni, jóval kevesebb erőforrást használva fel a visszaemlékezésre. Ha valami nem tetszik? Hát egyszerűen ki lehet törölni azt. Hasonlóképpen tudunk majd az érzelmeink felett is parancsolni. Az agyban található neurotranszmitterek szintjének mesterséges és tetszőleges befolyásolásával fogunk majd érezni, így az olyan népbetegségnek számító problémák, mint a depresszió,
csupán néhány másodperces átmeneti állapotok lesznek.
Ezeknek a változásoknak az egyik következménye az lehet, hogy az organikus testi jellegeink egyre nagyobb hányadában tartalmaznak majd idegennek számító, mesterséges testrészeket. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy sokan nem riadnak vissza ettől a gondolattól, éppen ellenkezőleg: saját maguk kérik, hogy részt vehessenek hasonló kutatásokban, vagy éppen a testüket ajánlják fel a haláluk után hasonló célokra. A testünk és képességeink, valamint érzelmeink megváltozása egyelőre csak előjósolható trendeket ígérnek nekünk. Úgy tűnik: a gondolkodásunk is ezzel párhuzamosan fog változni. A szinte halhatatlanná tett elme hosszú életkorából kifolyólag másképp fogjuk értelmezni a szexualitás, a párkapcsolatok kérdését, de ugyanúgy a vallás létjogosultságát is. Egy ilyen szintű változás a tanulási mechanizmusokat is megváltoztatja, hiszen az információk könnyű feltöltéséhez már nem lesz szükség évekig tartó hosszú tanulásra, sőt valószínűleg alvásra sem. De vélhetően lesz egy olyan időszak is, amikor már testi kontaktus sem nélkülözhetetlen, hiszen az elménk már test nélkül is működni fog.
De amennyire idegennek tűnnek ezek a gondolatok, olyannyira fogjuk majd tapasztalni az előnyeit és adaptív mivoltát. Ebből kifolyólag vélhetően ezek a változtatások hosszú távon fennmaradnak, folyamatosan tökéletesítésre kerülnek majd, hogy aztán lassan, de biztosan megváltoztassák az eddigi reprezentációnkat a világról.
